Ezt olvasta már?


A járművek környezetvédelmi állapotát mérik fel a héten

A járművek környezetvédelmi állapotát mérik fel a szakemberek hétfőtől péntekig az ország négy nagyvárosában a Közúti Közlekedési Környezetvédelmi Akció keretében - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfőn az MTI-vel.


hirdetés

A közlemény szerint a szakemberek Budapesten, Debrecenben, Győrben és Szegeden naponta változó helyszíneken végeznek majd közúti méréseket.

A 22 éve megkezdett kezdeményezés lehetővé teszi a hazai gépkocsiállomány átlagos környezetvédelmi állapotának, az állapot változásának folyamatos vizsgálatát és értékelését - hangsúlyozták.

Az ITM által támogatott, a KTI Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft. által szervezett akció a környezetbarát, energiatakarékos gépkocsihasználat fontosságára, a mobilitás új értelmezésére hívja fel a figyelmet. A gépkocsik műszaki állapotának javításában ugyanis jelentős szennyezés-csökkentési lehetőség rejlik, a járműállomány jobb környezetvédelmi mutatói mérséklik a környezeti terhelést, javítják a levegő minőségét - írták.

A minisztérium arra kéri a közlekedőket, hogy figyeljenek oda járműveik megfelelő állapotára, az előírások betartására, és működjenek együtt a hatósági kollégákkal.

 







0
0

hírek innen, onnan

Több nyugati vezető is Kijevbe látogatott az orosz támadás évfordulójára

Négy nyugati vezető, Olaszország, Kanada és Belgium miniszterelnöke, valamint az Európai Bizottság elnöke érkezett szombaton Kijevbe, hogy...

Az EU célkeresztjébe kerülnek a Temu és társai – gyökeres változás jön az online rendeléseknél és a vámszabályoknál

Az Európai Parlament Belső Piaci Bizottsága jóváhagyta az EU Vámkódexének javasolt reformját, ami az első szavazás az 1968 óta...

Szombati foci: három NB I-es meccs, Kerkezék a City ellen, Bayern-Lipcse rangadó

NB I, OTP Bank Liga, 22. forduló: 13:00: Zalaegerszegi TE – Kecskeméti TE (TV: M4 Sport) 15:30: Diósgyőri VTK – […] A Szombati foci:...

Agrárminisztérium: nemzeti kincsünk és büszkeségünk a muraközi ló

Az Őrségi Nemzeti Park Igazgatóságának a hazai génmegőrzésben elért eredményeiről beszélt Rácz András, az Agrárminisztérium...

Madeleine McCann-ügy: Christian Brückner nem kíván reagálni a vádakra

A férfit Németországban állították bíróság elé több, a kislány 2007-es eltűnésétől független ügyben, ám Brückner nem kívánt...

Nagyon jó híreket kaptak a szegediek Orbán Viktortól a kínai BYD autógyár érkezése kapcsán

A magyar miniszterelnök szombaton is munkában van, legutóbb a Karmelita kolostorban tárgyalt, ott fogadta a kínai BYD autógyár vezetőségét.

Kritikussá válhat a helyzet a magyar kórházakban

Egy vidéki kórházban elviselhetetlenül hosszú várakozásra kényszerült egy beteg kisfiú az apjával, ám az esetet kivizsgáló hatóság...

A mozgásforma, ami nemcsak a fogyásban segít: testi és lelki egészséget nyújt egyszerre

Van olyan mozgásforma, amit mindenkinek érdemes kipróbálnia, aki testi és lelki egészségre vágyik.

30 ezer civil sebesültje és halottja van eddig a háborúnak

Az orosz hadsereg két év alatt több mint tízezer civilt ölt és húszezret sebesített meg. Köztük kétezer gyereket.

Ki sem tudnák fizetni az Ötöslottó 6,45 milliárdos főnyereményét? Erre a csavarra kevesen gondoltak

Nincs annyi ötforintos forgalomban, amennyiből ki lehetne fizetni az Ötöslottó hétvégi, 6,45 milliárdos főnyereményét. Sőt...

Bár az oldalára dőlt, de működik a legújabb amerikai Hold-szonda

Az Odüsszeusz igazán kalandos leszállást hajtott végre a Hold déli pólusa közelében.

Sport

Sajtóhír: Xabi Alonso választott a Bayern és a Liverpool közül

Kapós lett a leverkuseni tréner, aki elárulta, jelenleg mire koncentrál.

Még hogy a női úszók mellben nem lehetnek erősek? Ismerd meg Andreát

Lehet olyan cikket is találni, amely szerint ő a világ legszexibb úszója, és olyan nagyon ezzel nem is lehet vitatkozni.

Megvan az Olympiakosz ellenfele a nyolcaddöntőben - EKL-sorsolás

Péntek kora délután a svájci Nyonban kisorsolták az Európa Konferencia Liga nyolcaddöntőjének párosítását.

Szoboszlai Dominik üzent az őt kutyának nevező testvérének

A magyar focista egy fényképet is mellékelt.

Meghalt a korábbi Forma-1-es pilóta

80 éves korában elhunyt a korábbi Forma-1-es pilóta, Wilson Fittipaldi Júnior.

Titkosügynök volt és öngyilkos lett a szövetségi kapitány apja

Julian Nagelsmann, a német válogatott szövetségi kapitánya egy interjúban ismerte el, hogy az édesapja titkosügynök volt.

Thomas Tuchel először szólalt meg a kirúgása óta - elárulta, kiben csalódott

Először állt a sajtó rendelkezésére Thomas Tuchel azt követően, hogy bejelentették, nyáron távozik a Bayern Münchentől. A szakember elárulta, hogy kiben csalódott igazán.

Fekete bárányt csinálnak belőlem - kinek üzent a Fradiból kitett játékos?

Owusu Kwabena a hivatalos Instagram-oldalán fakadt ki.

A börtönök Hiltonjában hűsöl Dani Alves

Négy év hat hónap. Ennyi időt kell rácsok mögött töltenie a Barcelona korábbi futballsztárjának, Dani Alvesnek, akit a spanyol bíróság nemi erőszak vádjában talált bűnösnek. A 40 esztendős brazil hátvéd otth

Meghalt a korábbi Forma-1-es pilóta

Karácsony óta kórházban volt.

Botrányos mérkőzésen kapott ki a magyar válogatott a házigazda ellen

A mexikói Cancúnban zajló Copa Americán elszenvedte első vereségét a magyar socca-válogatott. Guatemala és Uruguay legyőzése után a házigazdával találkozott […] A Botrányos mérkőzésen kapott ki a magyar válog

Szoboszlai Dominik a testvéréről posztolt az Instagramon

A magyar válogatott labdarúgó korábbi lipcsei csapattársa, Benjamin Henrichs pénteken ünnepli a születésnapját.

0

Bulvár

Elpasszolt éjszaka 50 milliárdot az uniós pénzből Orbán Viktor

Orbán Viktor miniszterelnök az éjszaka megjelent Magyar Közlönyben arra utasította Varga Mihály pénzügyminisztert, hogy azonnal utaljon Navracsics Tibor területfejlesztési miniszternek, de hogy mire, az rejtély.

Nem hajlandó közölni az MTI az Áder János húgának a bicskei gyermekotthon botrányával kapcsolatos felelősségét...

Hiába rendelte meg az MTI szolgáltatásán keresztül a DK, hogy közöljék a közleményüket, amelyben Áder János testvérének, Pölöskei Gáborné Áder Annamáriának a bicskei gyermekotthonban történtek feltárásáv

Egyből beugrik ez a 20 tárgy, ha a 90-es években voltál gyerek

Biztos, hogy vannak olyan dolgok, amikre elég csak rápillantanod és máris megjelenik az orrodban a kellemes vagy éppen cseppet sem finom illat. Ha te is a harmincas éveidet taposod, nagy eséllyel a következő dolgok pontos

Magyar Péter durva felvételt tett közzé Deutsch Tamásról: "Tomit a wc-ből kifele kapták el szipogva"

"A polgári oldal európai parlamenti listavezetője" – ezzel a felütéssel osztott meg egy TikTok videót Magyar Péter. A felvételen Deutsch Tamás látható, amint szipogva felel a riporter kérdésére: látta-e, Magyar pa

„A svédek hűvös csodálkozással szemlélik, hogy a magyar fél veri az asztalt”

Svédországi magyarokat és egy szakértőt kérdeztünk arról, miként élik meg a svédek, hogy Magyarország blokkolta a csatlakozásukat a NATO-hoz.

Tényleg megszűnik a Gmail?

Tömeghisztériát okozott a közösségi médiában egy állítólagos tájékoztatólevél.

Rákot, magas vérnyomást, pikkelysömört gyógyít ez a fekete mag

Olaja miatt az emberek úgy tekintenek erre a növényre, mint egy csodaszerre. Nem csak számos betegséget gyógyít, de számos neve is van.

Mindenki készüljön: Magyarország felé közelít az Európában orkánerejű széllökéseket okozó Louis

Hozzánk közelít az Északnyugat-Európában viharos, orkánerejű széllökéseket generáló frontrendszer.

DK: A Fidesz egy pedofília elleni előterjesztésbe is beleírta, hogy közpénzből nyaralna

A párt szerint ebből is látszik, hogy a kormánypártot nem érdekli a gyermekvédelem.

Sajtóhír: Xabi Alonso választott a Bayern és a Liverpool közül

Kapós lett a leverkuseni tréner, aki elárulta, jelenleg mire koncentrál.

0