Ezt olvasta már?

A fontosabb hétvégi hazai sportesemények

Az alábbi sporteseményekre érdemes kilátogatni.


Amit a falra szerelhető toalettekről tudni érdemes

Ha egy kicsit korszerűbbé szeretnénk varázsolni a mellékhelyiségünket, ennek legjobb módja, ha a falra szerelhető wc mellett döntünk. Modern stílusával és kis helyigényével igazán kompakt megjelenést biztosít.


hirdetés

 

Az öblítővíz tárolására szolgáló tartály sem látható, így ez is tovább emeli az összkép egyensúlyát. A toalett nevéből adódóan kizárólag a fallal érintkezik, ezért a fürdőszoba felmosása is gyerekjáték.

 

A Global Viva Market WC kínálatából is beszerezhetünk falra szerelhető típusokat, melyek előnyei mellett azért hátrányokat is fel lehet sorolni.

A falra szerelhető WC hátrányai

A falra szerelhető toalettekhez tartozó tartályokat minden esetben a falban kell elhelyezni. Ehhez jön még feladatként a csövek és egyéb idomok helyének biztosítása is. Egyértelmű a helyzet: a jobb megjelenésért cserébe megnő a vele járó munka mennyisége is. Új ház építésekor nem okoz akkora fejtörést, de felújításnál kizárt dolog, hogy megússzuk a vésést.

Árukat tekintve egyértelműen drágábbak a klasszikus kivitelű modelleknél. Nincs mese, jobban a pénztárcánkba kell nyúlni a modernebb megjelenésért.

 

A munkáról is érdemes szót ejtenünk. A falra szerelhető típusok nem a „Csináld magad!” tevékenységek közé tartoznak. Ajánlott szakembert hívni, mert komoly problémák is adódhatnak. Szakszerűtlen munkavégzés után bizony ismételt bontási feladatok üthetik fel a fejüket. Így inkább vállaljuk a mester igénybevételét, még ha az újabb költségeket is ró ránk.

Melyek az előnyei?

Elsősorban a már emlegetett exkluzívabb megjelenés lehet vonzó a választásnál. Kisebb méretű helyiségeknél a visszafogottabb helyigénye is kecsegtetőnek tűnik.

 

Érdekességként meg kell említeni, hogy a vonatkozó előírásoknak a falra szerelhető toalettek könnyebben felelnek meg, így az illetékes hatóságokkal sem kell csörtéket vívnunk. Ennek titka abban rejlik, hogy a WC előtt megfelelő méretű szabad helynek kell lennie.

 

A falra szerelhető változat előnyt élvez, mert a tartály a fal síkjában helyezkedik el. Ezt a „kiskaput” főként lakásokban tudjuk kihasználni, ahol minden négyzetméter számít.

 

További pozitívum, hogy a toalett alja nem érintkezik a padlóval. De miért jó ez nekünk? Mindjárt két oka is van: a járólap egyenletes, homogén arculatát nem szakítja meg úgy, ahogy a hagyományos társaik esetében, illetve ezáltal a padló tisztítása is egyszerűbb feladat lesz.

Kiknek ajánlott?

Jogosan merül fel a kérdés, hogy megéri-e az „árát” vagy sem? Könnyű válasz lenne, ha azt mondanánk, mindenki döntse el maga. Éppen ezért soroljuk fel, milyen feltételek esetén lesz tökéletes választás:


  • tömblakásban, kisebb helyiségekkel rendelkezőknek mindenképpen megfontolandó,
  • ha úgy gondoljuk, hogy csak a WC tartály látványa miatt nem tökéletes szaniter helyiségünk látványa,
  • egész egyszerűen már unjuk a régit és valami újra, illetve modernre vágyunk.

 

Reméljük, segítettünk a döntésben.







0
0

hírek innen, onnan

Máris kiderült, hogy a Google csúsztatott a forradalmi mesterséges intelligenciáját bemutató videóban

A bemutató anyag szerint a Gemini azonnal, videó alapján ismert fel tárgyakat vagy talált ki játékokat, de mint kiderült, valójában...

Az OPEC főtitkára sürgette a szervezet tagjait, hogy utasítsanak el a Cop28-on minden a fosszilis tüzelőanyagok elleni egyezséget

Elfogadhatatlan lenne, hogy politikailag motivált kampányok tegyék kockára OPEC és CoC-tagországok virágzását és jövőjét –...

Száraztészta, vagdalthús, kristálycukor az időseknek – fideszes polgármesternek hálálkodnak egy kisváros lakói

Facebook-oldalán tette közzé Hosszú József, a szabolcsi Újfehértó polgármestere, hogy miféle finomságokkal lepi meg a város...

Szabadon tanulhatnak magyarul a kárpátaljai diákok egy ukrán törvénymódosítás értelmében

A kijevi parlament pénteken megszavazta a korrupció elleni harcról és a kisebbségekről szóló törvény módosítását is.

Kiderült, mi frusztrálja legjobban az irodai dolgozókat

A magyarok négyötöde elégedetlen a mindennapi munkahelyi adminisztrációval, a papírmunkával és az egyéb belső folyamatok kezelésével -...

Tusk beszólt Orbánnak: „Nyíltan átállt az orosz oldalra, és blokkolja a döntéseket”

A leendő lengyel kormányfő különösen azt vette zokon, hogy a Lengyelországnak járó pénzeket is blokkolta a magyar miniszterelnök. Nem...

0

Sport

Hosszú Katinka reagált a vádakra

A háromszoros olimpiai bajnokról azt terjesztették, hogy a szövetséggel szeretné kifizettetni a luxusedzőtáborozását.

Teljesen összeomlott a Tottenham

Október végén veretlenül vezette a bajnokságot a Tottenham, azóta meccset sem nyert.

Csodagól sokkolta a házigazdát a kézilabda-világbajnokságon - videó

A három rendező közül először kapott ki valamelyik.

Dánia sokkot kapott, mert a nagyképű kézilabdázóit megverte Japán

Az utóbbi évek legnagyobb szenzációja történt meg csütörtökön este Herningben.

Átok ül a magyar kapusokon, megvan Szemerey diagnózisa

A pénteki ebédre mankóval érkezett.

Mit tegyen a sportoló, akinek lefagyott a nemi szerve?

Óvakodjon a kézenfekvő megoldásoktól.

Döntöttek a botrányos állapotú kecskeméti focipályáról

A helyi városvezetés közgyűlésén is szóba került a Széktói Stadion állapota.

Megelőzte Neymart a Real Madrid legújabb brazil csodagyereke

Vinícius Jr. és Rodrygo után a nyáron megérkezik Madridba a 17 éves Endrick is. Bajnokként és a valaha volt egyik legjobb tinédzserként.

Guardiola már a szezon végén visszavonulhat

A katalán edző egy nyilatkozatában elárulta, minek kell történnie ahhoz, hogy már a szezon végén visszavonuljon.

Nagyon gyenge napot fogott ki a Veszprém, váratlan vereséget szenvedett a BL-ben

A bakonyiak februárban folytatják szereplésüket a kupasorozatban.

Élet-halál meccs jön a magyar női kézilabda-válogatottnak

A magyar játékosok és a szövetségi kapitány is bizakodó a szombati, Svédország elleni mérkőzés előtt. Interjúk a helyszínről.

0

Bulvár

Rejtély, hogyan és miért törölték az állam elővásárlási jogát Orbán Ráhel világörökségi ingatlanjain

Pár évvel korábban a közérdekre hivatkozva jegyezték be az állami elővásárlási jogot a tokaji földekre.

A Fidesz vezetőit börtönbe kellett volna csukni, mondta a súlyos ÁSZ büntetés után Márki-Zay

Az Állami Számvevőszék vizsgálata: a 2022-es ellenzéki összefogás kampánypénzeiből 260 millió forintnyi támogatást minősített illegálisnak. A Demokratikus Koalíció képviselője Híradónknak azt mondta, hozzáj

Elmondta egy kislány a barátnőjének, milyen undorító hétfogós játékot játszik vele a mostoha nagyapja

Hét évet kapott a minősített szexuális kényszerítéssel vádolt férfi.

Sokkoló fotók a reggeli súlyos buszbalesetről, teljes volt az útzár

A szigetszentmiklósi hivatásos, a ráckevei önkormányzati és a délegyházi önkéntes egység végezte a műszaki mentést, melynek során áramtalanították a személyautót. A helyszínre kiérkezett a mentőszolgálat is

Hatalmas havazásra kell számítani a hétvégén

Mutatjuk, Magyarország mely részeit lepi el a hó.

Januártól jön a nagy változás a kórházakban

A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) januártól már 81 intézmény üzemeltetéséért lesz felelős. A szervezet főigazgatója elmondta, hogy az átvétel miatt a vármegyei kórházak 85-90 százalékával,

0