Ezt olvasta már?

A fontosabb hétvégi hazai sportesemények

Az alábbi sporteseményekre érdemes kilátogatni.


Az időjárás miatt kevesebb krizantém termett, de nőtt a kereslet

Kedvezett a meleg időjárás az élővirág-vásárlási kedvnek, a magyarországi termelők azonban kevesebbet termeltek az idén a tavalyinál a halottak napi virágforgalom túlnyomó részét adó fajtából.


hirdetés

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) MTI-hez eljuttatott körképe szerint több mint 20 millió szál krizantém kerül a temetőkbe a napokban, októberben és november elején az éves krizantémmennyiség 60 százalékát adják el a kereskedők.

Kitértek arra is, hogy a kritikus meleg hatással volt a krizantémtermesztésre, jelentősen nőttek az előállítási költségek, ezért sok termelő abbahagyta a termesztést. A korábbi évekhez képest mintegy 10 százalékkal kevesebb dugványt vásároltak a termelők.

A NAK által megkérdezett termesztők valamelyest érvényesítették a költségnövekedést a termelői árakban, amelyek 10 százalékkal nőttek az előző évekhez képest. A fogyasztói árak nem emelkedtek jelentősen - tette hozzá a NAK.

Orlóci László, a Magyar Díszkertészek Szövetségének elnöke a Világgazdaság című lapnak elmondta, hogy a hazai őstermelők nem képesek kiszolgálni a megnőtt keresletet, ezért a virágok nagy része importból származik, főleg Hollandiából, Dániából és Belgiumból.

A NAK tájékoztatása szerint a krizantémtermesztés alapvetően szezonális munka, mintegy 3000 családnak jelent plusz bevételt, közülük 800-an foglalkoznak jelentősebb mértékben krizantémmal, a tavaszi dísznövények termesztését egészítik ki ezzel.

A termesztés alapvetően a nagyvárosok közelében jellemző, jelentős termőterület Dabas, Lajosmizse, Kecskemét térsége, Nyíregyháza és Szeged környéke. Mindemellett az egész országban jellemző a kisebb mértékű helyi termesztés is, a legtöbb helyen korszerűtlen módszerekkel, több évtizedes technológiával.

A legnagyobb kereslet a nagyvirágú krizantémfajták iránt van, 70 százalékban ezt vásárolják, de a teniszlabda nagyságú, közép-nagy virágúak iránt is folyamatosan nő az igény. Becslések szerint a nagyvirágúakból 12-13 millió szál, a közepes-nagy virágúból 1,5-2 millió szál fogy. Mindezek mellett választhatók cserepes és csokros fajták, utóbbi az egész évben kelendő.

Míg korábban a fehér színű volt a divat, manapság a zöld és a kétszínű (piros-fehér, napsárga-narancs, lila-rózsaszín) a legkelendőbb. Országrészenként is eltérő a trend: Nyugat-Magyarországon például a pompon típusúak, az Alföldön, Tiszántúlon a napraforgóra hajazó Eleonóra a népszerű.







0
0

hírek innen, onnan

Hálapénz miatt kapták el az ismert magyar orvost

A városszerte ismert orvos és asszisztense a salgótarjáni Szent Lázár kórházban dolgozott.

Pénzeső az árulóra, levágott disznófej, Júdás a pályán

Focisták, akiket egy életre meggyűlöltek a saját szurkolóik.

Indul a pályázat: ingyen kaphatnak vegyes tüzelésű kályhát a magyar háztartások0

Több mint 150 kistelepülés lakói kapnak új, vegyes tüzelésű kályhákat a Felzárkózó települések programnak hála – számolt be az MTI.

Óriási a baj, elmaradhat a Sztárbox döntője: a Semmelweis Klinika sürgősségi osztályán fekszik Dobos Evelin - fotó a kórházból

Egyelőre nem lehet tudni, hogy képes lesz-e vasárnap ringbeszállni Dobos Evelin. A Sztárbox döntőse azonban minden erejével azon van, hogy...

Liptai Claudia alakja a karácsonyi csoda: legújabb képeivel Önt is elcsábítja – Fotókon a bombázó

Könnyű lenne azt mondani, hogy Liptai Claudia gyönyörűbb, mint valaha, de a szépséges anyuka mindig csodálatosan néz ki: legújabb fotóin...

Undorító dologra kényszerítette kisunokáját ez a magyar férfi

A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott annak a vádlottnak az ügyében, aki a megállapított tényállás szerint szexuálisan közeledett a...

Testkamera rögzítette az elfogást: játékpisztollyal akartak ékszerboltot rabolni, de pechjük volt

Az akciófilmes jelenetet az tette lehetővé, hogy épp a közelben jártak a rendőrök. Az üzletben 30 millió forintnyi arany- és...

Ezzel az egyszerű trükkel rövid időn belül meggazdagodhatsz: eláruljuk a trükköt

A pénzügyi szeretetnyelved alapos ismerete hozzásegíthet anyagi céljaid eléréséhez.

Egy ismert orvost és az asszisztensét is rendőrök vezették el az egyik nógrádi kórházból

Egy nagyobb ismertségnek örvendő nógrádi orvos lebukott, hogy a törvény ellenére hálapénzt fogad el, ezért csütörtökön rendőrök...

0

Sport

Az MU megszabadulna az ötszörös és a négyszeres BL-győztesétől is

Több tapasztalt futballistájától is megszabadulhat a Manchester United a téli átigazolási szezonban.

Hosszú Katinka reagált a vádakra

A háromszoros olimpiai bajnokról azt terjesztették, hogy a szövetséggel szeretné kifizettetni a luxusedzőtáborozását.

Teljesen összeomlott a Tottenham

Október végén veretlenül vezette a bajnokságot a Tottenham, azóta meccset sem nyert.

Csodagól sokkolta a házigazdát a kézilabda-világbajnokságon - videó

A három rendező közül először kapott ki valamelyik.

Dánia sokkot kapott, mert a nagyképű kézilabdázóit megverte Japán

Az utóbbi évek legnagyobb szenzációja történt meg csütörtökön este Herningben.

Mit tegyen a sportoló, akinek lefagyott a nemi szerve?

Óvakodjon a kézenfekvő megoldásoktól.

Átok ül a magyar kapusokon, megvan Szemerey diagnózisa

A pénteki ebédre mankóval érkezett.

Döntöttek a botrányos állapotú kecskeméti focipályáról

A helyi városvezetés közgyűlésén is szóba került a Széktói Stadion állapota.

Megelőzte Neymart a Real Madrid legújabb brazil csodagyereke

Vinícius Jr. és Rodrygo után a nyáron megérkezik Madridba a 17 éves Endrick is. Bajnokként és a valaha volt egyik legjobb tinédzserként.

Guardiola már a szezon végén visszavonulhat

A katalán edző egy nyilatkozatában elárulta, minek kell történnie ahhoz, hogy már a szezon végén visszavonuljon.

0

Bulvár

Csoportos nemi erőszak: 17 éves lányt erőszakolhatott meg többedmagával P.Diddy

Újabb nő jelentett fel nemi erőszakért miatt P.Diddy-t. A Sean Combst-ként ismert rappert Jane Doe vádolta meg azzal, hogy 2003-ban két másik férfival együtt megerőszakolta őt a világsztár. A sértett akkor még csak

Rejtély, hogyan és miért törölték az állam elővásárlási jogát Orbán Ráhel világörökségi ingatlanjain

Pár évvel korábban a közérdekre hivatkozva jegyezték be az állami elővásárlási jogot a tokaji földekre.

A Fidesz vezetőit börtönbe kellett volna csukni, mondta a súlyos ÁSZ büntetés után Márki-Zay

Az Állami Számvevőszék vizsgálata: a 2022-es ellenzéki összefogás kampánypénzeiből 260 millió forintnyi támogatást minősített illegálisnak. A Demokratikus Koalíció képviselője Híradónknak azt mondta, hozzáj

Elmondta egy kislány a barátnőjének, milyen undorító hétfogós játékot játszik vele a mostoha nagyapja

Hét évet kapott a minősített szexuális kényszerítéssel vádolt férfi.

Sokkoló fotók a reggeli súlyos buszbalesetről, teljes volt az útzár

A szigetszentmiklósi hivatásos, a ráckevei önkormányzati és a délegyházi önkéntes egység végezte a műszaki mentést, melynek során áramtalanították a személyautót. A helyszínre kiérkezett a mentőszolgálat is

Hatalmas havazásra kell számítani a hétvégén

Mutatjuk, Magyarország mely részeit lepi el a hó.

0