Ezt olvasta már?


Cannes: nagy tapssal jutalmazta a közönség Kristóf György első filmjét

Nagy tapssal jutalmazta a 70. cannes-i fesztivál közönsége Kristóf György Out című első játékfilmjét, amelyet hétfőn mutattak be a második legfontosabb versenyszekcióban, az Un Certain regard (Egy bizonyos nézőpont) nevű válogatásában.


hirdetés

A művészfilmek kategóriájának számító versenybe idén 18 alkotás kapott meghívást, köztük hat elsőfilm, de itt versenyez a 2008-ban Az osztály című filmjéért Arany Pálmát nyert Laurent Cantet legújabb alkotása is.

A kassai születésű Kristóf György a miskolci egyetem filozófia szakos hallgatója volt, majd a prágai FAMU-n végzett filmrendező szakon, Out című filmtervével 2015-ben részt vett a cannes-i filmfesztivál Atelier elnevezésű filmterv-fejlesztő fórumán.

Filmjének főhőse Ágoston, egy ötven év feletti szlovákiai magyar férfi, aki miután elvesztette hegesztői állását, családját hátrahagyva a lettországi Rigában vállal hajógyári munkát, és minden vágya, hogy a tengerből egy nagy halat kifogjon. A történet az ő kelet-európai útkeresésének és egzisztenciavesztésének története, abszurd humorral elmesélve.

A szlovák-magyar-cseh-francia-lett koprodukció készítésében számos magyar alkotó vett részt. A főszerepben Terhes Sándor látható, a film operatőre Pohárnok Gergely, a társforgatókönyvíró a rendező mellett Horváth Eszter és Papp Gábor, az egyik vágó pedig Dunai László volt.

Kristóf György a bemutató után az MTI-nek Cannes-ban elmondta: filmje személyes ihletésű, miután az édesapja többször kénytelen volt külföldön munkát vállalni. De azért is a szülei generációjáról szól a film, mert számukra a munkahely elvesztésének és a külföldi álláskeresésnek sokkal nagyobb a tétje Közép-Európában, mint a rendszerváltás után született mai fiatalságnak. A fiatal rendező a személyes érintettség mellett a társadalmi témák megfogalmazásában a közép-európai lét lényegének átadását is fontosnak tartja.

A rendező arra is felhívta a figyelmet, hogy a filmjét ugyanúgy magáénak érzi Magyarország, Szlovákia és Csehország, pedig az egészet Lettországban forgatta, többségében magyar alkotói gárdával, az utómunkát pedig Prágában csinálta. Mindez szerinte az ő közép-európai identitását mutatja.

"Ez az én utamból következik, négy országban éltem eddig, nincs egy olyan város, amit most otthonomnak tudnék nevezni" - hangsúlyozta.

Jóllehet Kristóf György Prágában végezte a filmes iskolát, Enyedi Ildikót tartja mesterének, aki ugyan nem vette fel a budapesti Színművészeti Egyetemre, de a szárnyai alá vette, elvitte magával forgatásokra és az osztálya óráira is beengedte.

Kristóf György Terhes Sándort szereplőválogatáson választotta ki a film főszerepére. Úgy látja, hogy a krétakörös alternatív színházas múltjának köszönhetően olyan könnyeden és felszabadultan alakította a szerepet, hogy az nagyon sokat segített a történet elemelésében.

A színész az MTI-nek elmondta: a forgatás előtt egy évvel a rendező elküldte őt teljesen egyedül a forgatási helyszínekre, még egy rigai halászhajón is megfordult, hogy teljesen magáévá tegye a főhős gondolkodását. Terhes Sándor nem beszél szlovákul, de a film miatt szlovákul és oroszul is megtanulta a teljes dialógusokat.

Az Out a KMH Film koprodukciójában készült a Filmalap 44 millió forintos gyártási támogatásával, magyar koproducere Pusztai Ferenc, Taschler Andrea és Lovas Nándor volt. Az Out a Vertigo Média forgalmazásában június 15-től látható a magyar mozikban.

 







0
0

hírek innen, onnan

Hivatalosan ez lett az év legjobb magyar sajtja

Ismerd meg a legjobb magyar kézműves sajtokat!

Épphogy látszik a javulás - megérkeztek a legfrissebb kiskereskedelmi adatok

Egy hajszálnyit nőtt a múlt hónaphoz képest, kicsit láthatóbban az egy évvel ezelőtti adatokhoz viszonyítva a kiskereskedelmi forgalom.

Megalázó bérért szolgálnak és védenek: évek óta nem volt fizetésemelés a rendvédelemben, meddig bírják még ezt?

Egyre többen vannak a rendvédelmi dolgozók közül, akik csak a garantált bérminimumhoz közeli összeget kapják havonta. Váltani viszont...

Az egyik NATO-tagállam minden áron meg akarja akadályozni Ukrajna felvételét a szövetségbe

Szlovákia biztosan blokkolni fogja Ukrajna NATO-csatlakozását, amíg Robert Fico kormánya hatalmon van – ezt maga a politikus jelentette ki a...

Hatalmas lángok csaptak fel az orosz haditengerészet egyik kulcskikötőjében: vészhelyzetet kellett hirdetni

Először az ukrán források számoltak be arról, hogy dróntámadás érte az orosz Feodosziját, ahol az orosz Fekete-tengeri Flotta egyik...

El vannak átkozva: egyre nagyobb a baj a magyar fociválogatott NL-ellenfelénél

Kai Havertznek térdproblémák miatt ki kell hagynia a magyarokkal azonos csoportban szereplő német labdarúgó-válogatott következő Nemzetek...

Brutális mérettel bír a világ legidősebb ismert krokodilja, a 123 éves Henry

Henry nemcsak méreteivel és életkorával tűnik ki, hanem igencsak aktív nemi életével is.

Belendülő költési kedvről jelentett a KSH

A kiskereskedelmi forgalom az idén augusztusban az előző év azonos időszakához viszonyítva 4,1, az előző hónaphoz képest 0,8...

Orbán Balázs szerint „dezinformációs kampány” folyik ellene

Nyilván a békepártisága miatt támadják a kommunikációs zsenit.

Új belépő szintű és csúcsmodellekkel bővül a Volkswagen Haszonjárművek ID. Buzz családja

ID. Buzz Pure– új belépőszintű változat: Az új Pure modellt egy 125 kW (170 lóerő) teljesítményű, hátul elhelyezett motor hajtja....

0

Sport

„Nem én kértem, hogy 80 milliót fizessenek értem” – megutálta a futballt Londonban az Arsenal-szélső

Az elefántcsontparti szélső 2019 nyarán érkezett a csapathoz, hatalmas ellenérték fejében. Szerződését négy év szenvedés után bontotta fel a klub. A 29... Read More... A „Nem én kértem, hogy 80 milliót fizessen

Megszólalt a DVTK-mezes szurkoló, ezt tette volna a kezdőrúgás után

A Nyíregyházán kis híján botrányt okozó miskolci drukker bevallotta, az ünnepélyes kezdőrúgás elvégzését követően a szabolcsiak kapujára akarta vezetni a labdát. Az MLSZ közleményben jelezte, Bogár Gergő já

Az MLSZ megindokolta, ezért nem végezhette el a kezdőrúgást a Diósgyőr-mezes szurkoló Nyíregyházán

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szerint a játékvezető helyesen járt el akkor, amikor nem engedte elvégezni az ünnepélyes kezdőrúgást annak a szurkolónak, aki Diósgyőr mezt viselt a Nyíregyháza elleni rangad

"Nem ér Szoboszlai nyomába" - a Liverpool-szurkolók magyar focista helyettesét szidják

A Liverpool-szurkolók a közösségi médiában fejezték ki a nemtetszésüket Curtis Jones teljesítményével kapcsolatban a Crystal Palace elleni 1-0-s Premier League-siker után, a drukkerek Szoboszlai Dominikot követeli a

Bognár György a gólt szerző és két gólpasszt adó játékosáról: A Győr ellen tizenöt beadása volt, egyik sem sikerült

A Paks vezetőedzője kiemelte a Ferencváros legyőzésénél a mezőny legjobbját nyújtó Osváth Attilát, de hozzátette, hogy mi vezetett ehhez a teljesítményhez.

Az év meccsét játszották Lisztesék a Bayern Münchennel

A Bundesliga első helye volt a tét a forduló rangadóján.

Frappáns válasszal üzent a DVTK a kezdőrúgás előtt elküldött szurkolónak

Korábban már írtunk a keleti rangadó egyik érdekes jelenetéről, hogy Bogár Gergő játékvezető nem engedélyezte a találkozó előtti kezdőrúgást. Fura […] A Frappáns válasszal üzent a DVTK a kezdőrúgás előt

A Fehérvár trénere ingerülten nyilat-kozott: Félek, nehogy olyat mondjak, amit megbánok...

Mint ismert, az ETO FC Győr 3-1-re legyőzte a Fehérvárt a labdarúgó NB I kilencedik fordulójában, így látták a vezetőedzők az eseményeket.

Drámai sérülést szenvedett a Real Madrid védője, egy évre kidőlt

A Real Madrid 2–0-ra nyert a Villarreal ellen, de a három pontnál sokkal többet veszített: Dani Carvajalt az egész szezonra.

Fantasztikus gólt lőtt a Liverpool magyar focistája - videó

A 24 éves játékos rangadón szerzett gólját még sokáig fogják mutogatni.

Közel a 150. NB I-es góljához Böde Dániel - a Paks újra legyőzte a Ferencvárost

A paksiak támadója 37 esztendősen is elnyűhetetlen, de Osváth Attila gólja és két gólpassza is kellett a bajnok elleni sikerhez.

Megszólalt az erőnléti edző Milák Kristóf felkészüléséről

Az olimpiai bronzérmes kenus, Zala György fél évtizede dolgozik az úszók mellett, Milák Kristóf szárazföldi felkészülését is ő vezényelte le. És nem érti, mi volt ez a „hol a Milák?” hiszti.

0

Bulvár

Végveszélyben a forint

Közel két év után először 400 forint fölött zárta a hetet az euró árfolyama, ami igen kedvezőtlen a hazai deviza stabilitása és az iránta megnyilvánuló bizalom szempontjából. Egy gyors erősödés még megmenthe

Falakon, járdákon és kábeleken rágja át magát ez a rovar, ami egyre jobban terjed Európában: szakértők figyelmeztetnek

Egy rovarfaj terjedése egyre nagyobb problémát okoz Európában, miközben a szakértők tehetetlenül állnak a jelenség előtt.

Reszkess Temu, szűkölj Aliexpress, tényleg letarolhatja a piacot az Allegro?

Messze nem jelent majd mindenkinek konkurenciát az eddig főként a lengyeleknél és a cseheknél futó online piactér. Megnéztük, mekkora szeletet haraphat ki a webshopos tortából.

Rengetegen isszák naponta, pedig rákot és cukorbetegséget okozhat - Hetente csak ennyit lenne szabad

A diétás üdítők mesterséges édesítőszereket tartalmaznak, melyeknek túlzott fogyasztása egészségkárosító hatásokkal jár.

Ingatlantulajdonosok figyelmébe: kié a közterületre ültetett fa?

Nem árt tudni a választ, ha nem akarsz büntetést kapni.

Félelmetes magyar átok a német tévében, megrázó erejű szöveg hangzott el az aradi vértanúk kapcsán egy német sorozatban

Az aradi vértanúk emléknapja van, az 1848-as szabadságharcra emlékezünk ezen a napon Magyarországon.

„Hogy tele a gatya, abban biztos vagyok” - ilyen volt Magyar Péter MTVA előtti tüntetése

A tüntetésen felszólalt Nagy Ervin, Bruti és Hadházy Ákos is, Magyar Péter pedig a propagandamédia bojkottálására szólított fel mindenkit a beszédében.

Agyad eldobod: ennyibe kerül 5 nap Sárváron egy 4 fős családnak az októberi hosszú hétvégén

Ha belföldi pihenésre vágysz, Sárvár ideális úti cél lehet gyógyfürdőjével és környékbeli izgalmas látnivalóival.

Na ne, ezt a Budapestről készült kép lavinát indított el külföldön

Nem mindennapi látványt kínál a fotó, amely Budapest egyik legkedveltebb helyszínéről készült. Még a Green Day zenekar dobosa is hozzászólt a képhez az elmúlt napokban, Woody Harrelson pedig nem várt magyar bókot

blogmorzsák

Tito és a leopárdja

Az épülő Verrazzano Narrows-híd New Yorkban, orosz menekülttábor Luxemburgban és még számos, ritka fotó a múltból.

Sötét mintázatok

Így vesznek rá egyes weboldalak a rossz döntésekre.

0