DK: hogy került szabadlábra a Nemzeti Földügyi Központ volt vezetője?
A Demokratikus Koalíció (DK) választ vár arra a kérdésre, hogyan kerülhetett "szabadlábra" a Nemzeti Földügyi Központ pedofil bűncselekményekkel gyanúsított korábbi vezetője - mondta csütörtöki, online sajtótájékoztatóján a párt frakcióvezető-helyettese.
Arató Gergely arról beszélt, hogy a férfinak 397 pedofil felvételt találtak a laptopján, köztük olyanokat, amelyek 12 év alatti gyermekekről készültek.
Az ellenzéki politikus úgy fogalmazott: a férfi háziőrizetbe kerül, "ahol nyomkövetővel követik a gyanúsítottakat és ebből a háziőrizetből szökött már meg egy pedofil bűnöző".
MTI
hírek innen, onnan
80 éve halt meg Halassy Olivér, a magyar sport különleges bajnoka
Három olimpiai érem és számos nemzetközi siker őrzi pályafutását. A 80 éve halt meg Halassy Olivér, a magyar sport különleges bajnoka...
Szeptemberben megváltozik az utak ritmusa – ezekre érdemes figyelni
Nagyobb követési távolsággal több idő marad a váratlan helyzetekre. A Szeptemberben megváltozik az utak ritmusa – ezekre érdemes...
Elhagyják a katonák a paksi atomerőművet
Megkezdte a levonulást az MH 37. II. Rákóczi Ferenc Műszaki Ezred a Dunaszentbenedeknél kialakított depóból és az MVM Paksi Atomerőmű...
Gyanúsítottként hallgatták ki az egyik leggazdagabb magyart
Gyanúsítottként hallgatta ki a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) Veres Tibor üzletembert az óbudai korrupciós ügyként ismert,...
Meglepő fordulat a Ryanair-gép horrorbalesete kapcsán, cáfol a légitársaság: szerintük szó sem volt arról, amiről mindenki beszélt
Új fordulatot vett annak a férfinak az ügye, aki súlyosan megsérült, miután egy Ryanair-járaton felszállás után betört mellette az...
Puzsér Róbert: Kubatov Gábor is könnyen célponttá válhat
Mit üzentek a ferencvárosi ultrák az elnöküknek? Mi volt az egyetlen kritika, amit Orbán Viktor elviselt? Puzsér Róbert a Kultúrtájban.
Átvilágítják a Pintér-korszakot: Pósfai Gábor a feljelentésekről és a bérrendezésről is beszélt
Átfogó, a teljes belügyi ágazatot érintő bérrendezést készít elő a Belügyminisztérium, végleges döntések pedig a 2027-es...
6 szokás, amellyel az agyi egészséged védheted – Így férhetnek bele a mindennapokba
Néhány egyszerű, hétköznapi szokás sokkal többet segíthet az agy egészségének megőrzésében és teljesítményének javításában,...
Nem csak a kávé és az energiaital tarthat ébren: ez a 4 étel és ital is tele van koffeinnel
A koffein jóval több helyen bújik meg, mint gondolnánk, ezért akár úgy is jelentős mennyiséget vihetünk be belőle, hogy aznap egyetlen...
Újra ugrik az olajár - Mi történik a tőzsdéken?
A közel-keleti konfliktus újbóli fellángolása és az amerikai inflációs adatok nyomják rá a bélyeget a tőzsdei hangulatra. A brent olaj...
Újra gyengül a forint
Délelőtt irány nélkül tántorgott a forint, majd kora délután megjött az Európai Központi Bank (EKB) 25 bázispontos kamatemelése, ami...
Jóváhagyta a Mol vezetése az eurókötvény-program frissítését
A Mol igazgatósága jóváhagyta a vállalat kétmilliárd eurós eurókötvény-programjának frissítését, ami a jövőben is biztosítja a...
Sport
"Ez is nagyon gyenge volt" - Kegyetlenül lehúzták Kerkezt, Szoboszlai lett a meccs embere
A Liverpool győzelemmel nyitott a Bajnokok Ligájában, a magyar hősök is kellettek a sikerhez.
Arda Güler klubváltása a címlapon, 100 millió euróért vihetik a Premier League-be
Forró napok következnek.
A Liverpool világbajnoka nagyon szomorú, hogy Szoboszlaival ellentétben ő nem kapott új szerződést
Arról is beszélt, hogy volt esély arra, hogy távozik.
Horror-koponya a Tiszában, a másvilágból bámul ránk az óriás tekintete
Aligha volt sok ellensége a jégkorszak csúcsragadozójának, ő lehetett a Kárpát-medence ura.
BL: Sarkazós gólpassz után rúgott gólt Szoboszlai a nap rangadóján
Rögtön a BL első fordulójában betalált Szoboszlai Dominik.
90 millió euróért igazolhat világklasszist a Liverpool
A Premier League-ből igazolhat Andoni Iraola.
Liverpool-Atletico Madrid: Kerkez és Szoboszlai helye megkérdőjelezhetetlen, Barcola először a kezdőben
Voltak változások a összeállításokban.
Szoboszlai Dominik volt a meccs embere, Kerkez kap hideget-meleget
Válogatottunk csapatkapitánya régi fényében csillogott.
Átverték Szoboszlait? Mégsem lesz csapatkapitány Liverpoolban
Súlyos a helyzet, új tervei vannak a Liverpoolnak Szoboszlai Dominik kárára.
Tovább gyengülhet az ETO FC Győr? Újabb kulcsjátékos távozhat a bajnokcsapattól
A játékos már a legutóbbi bajnoki meccs keretében sem volt ott.
Szoboszlai gólja után Mac Allister bombája jelentette a különbséget a Liverpool BL-nyitómeccsén
Magabiztos sikerrel rajtolt a kétszeres címvédő Paris Saint-Germain.
Elmaradt a csoda: nagy verést kaptak női kosarasaink az Egyesült Államoktól a vb-negyeddöntőben
Nem volt esélye hazánknak a világ legjobbja ellen.
Bulvár
Bejelentették, hogy szeptember 26-án 23:59 után Magyarországon teljesen leáll az OTP Persely funkciója
Egy egész napon át használhatatlan lesz a Persely szolgáltatás.
Rogán Antal tárcája 2028-ig államtitokként őrizte volna a nyugdíjasokról szóló iratot
Csaknem kétmilliárd forintból térképezték fel az idősek legégetőbb gondjait, a döntés részleteit még éveken át elzárták volna a nyilvánosság elől.
Megengedte a szomszédnak, hogy használja a kútját: sokkot kapott, mikor észrevette..
Václav segíteni akart. Amikor a szomszédja kútja kiszáradt, nem hagyta víz nélkül a családot, hanem megengedte, hogy ideiglenesen rácsatlakozzanak az ő több mint húsz éve használt kútjára. Tizenöt éve ismerték
Gigászi pénzzel akarták lehúzni az autószerelők a tulajt, ő viszont megoldotta szinte ingyen
Be akarták húzni a csőbe az autószerelők az egyik gépjármű tulajdonost, de nem tudtak rajta kifogni.
Már 800 ezer megtekintés felett jár Magyar Péter videója – kiütést kapott a Fidesz
Már a 800 ezres megtekintést is átlépte Magyar Péter egyik friss videója.
A Fidesz választási bukása után adott utasítást Lázár embere, hogy a volt miniszternek kellemetlen ügyben a Kúriához forduljanak
Így Vitézyék örökölték meg a folyamatban levő eljárást.
„Hülye p*csa, beképzelt f*sz” a TV2 stábja állítólag ilyen szitkokat szórt a műsoruk szereplőire: bíróságig megy az ügy
A Házasság első látásra szereplői bíróságra mennek a TV2 stábja ellen. Durva, mikkel vádolják őket.
Vida Kamilla: Miért, miniszterelnök úr, maga hol volt?
Ma már több a felelőssége Magyar Péternek abban, hogy értelmes dolgokkal töltsük a közös időnket, mint bármelyik fideszesnek.
Több hullámban érkezik az eső: mutatjuk, mely térségek kapnak 30 millimétert és kik maradnak ki
Több térség is számottevő csapadékot kaphat a következő napokban. A közeledő hidegfront azonban korántsem egyenletesen öntözi meg az országot: a Dunántúl nyugati és északnyugati részén jóval több eső várhat
„Eljött a bosszú napja” – a Mandiner eltűnése után megszólalt a Konfront is
Elérhetetlenné vált a Mandiner honlapja, a volt mandineresek a Facebook-on reagáltak a történtekre.
Váratlan döntést hozott a MOHU: ezeket a hulladékokat már nem lehet leadni a gyűjtésen
Elektronikai hulladékot már nem vesznek át az önkormányzati veszélyeshulladék-gyűjtésen Ferencvárosban, miután a MOHU egy friss döntés alapján nem fogadja be ezeket.
Rég láttuk Sarka Katát: a friss címlapon alig ismertük fel
Sarka Kata manapság kerüli a rivaldafényt, egy divatbemutatón fotózták le mégis.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


