Ezt olvasta már?

0

Digitális Jólét Program: Magyarország az 5G élvonalában jár

Magyarország kedvező pozícióját emelte ki az 5G terén Gál András Levente, a Digitális Jólét Program szakmai vezetője az 5G Koalíció által szervezett konferencián a Digitális Jólét Nonprofit Kft. hétfői tájékoztatása szerint.


hirdetés

Az MTI-hez eljuttatott közlemény idézi Palkovics László innovációs és technológiai minisztert, aki a szakmai konferencián köszöntőjében rámutatott: az 5G technológia életünk számos területére kihat, a közlekedéstől az agráriumon át a logisztikáig. Azok az országok, amelyek nem élnek az ebben rejlő lehetőségekkel, elveszítik versenyképességüket, ezért is fontosak Magyarország e téren tett folyamatos erőfeszítései, valamint az 5G Koalíció keretében zajló közös munka.

Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) digitalizációért felelős helyettes államtitkára elmondta: új távlatokat nyithat a győri Széchenyi Egyetemmel együttműködésben induló 5G Kiválósági Központ, amely egészségügyi és környezeti kutatásokat is koordinál majd, kereskedelmi pilot projekteket alakít ki, valamint a precíziós mezőgazdaságra és a dróntechnológiákra fókuszál. A digitális fejlesztési központ célja az ipari és egyetemi szereplők együttműködésének megteremtése, valamint a műszaki szakember-utánpótlás biztosítása.

Az 5G Kiválósági Központ tevékenysége több helyszínen zajlik majd. Győrben az intelligens közlekedés, valamint a 3D és AR alapú munkavégzés lesz középpontban, míg Budapesten a drónos képfeldolgozás, Zalaegerszegen az 5G környezetben tesztelt önvezetés, Mosonmagyaróváron pedig a mezőgazdasági felhasználások.

A Digitális Jólét Program szakmai vezetője a konferencián azt is hangsúlyozta, hogy az ország digitális felkészültségén a többi között a közadatok hozzáférhetőségének megteremtésével javítani kell.

Az 5G kiemelten fontos téma, ezért a tudatosítás mellett az állam feladata, hogy finanszírozza a releváns egészségügyi és környezeti kutatásokat. Ezen túl elsősorban a jogi akadálymentesítés, míg a fogyasztóvédelem terén a tisztességtelen piaci magatartás szabályozása követel meg fokozott állami szerepvállalást. Az olyan pilot programok pedig, mint a precíziós mezőgazdaság tesztüzemeként működő Mezőhegyesi Mintabirtok, valós környezetben teszik lehetővé az 5G-ben rejlő potenciál kiaknázását - fejtette ki Gál András Levente.

Mácz Ákos, az 5G Koalíció szakmai vezetője a szervezet jövőképéről szóló előadásában elmondta: az 5G Koalíció egyik kiemelt célja, hogy a magyar társadalom és gazdaság szereplői felkészülten érkezzenek az 5G korszakba, és az 5G technológia lehetőségeit saját maguk, vállalkozásuk, végeredményben pedig Magyarország javára fordítsák. A három és fél évvel ezelőtt alapított, mára 84 tagszervezetet számláló koalíció öt munkacsoportjában dolgozó 200 hazai szakember munkája a garancia arra, hogy Magyarország az 5G korszak nyertesei közt lehessen az egyre élesedő nemzetközi versenyben - jelezte.

 







0
0

hírek innen, onnan

Márciustól újra látogatható a bécsi Hundertwasser Múzeum

A múzeum négynapos ingyenes programsorozattal ünnepli újranyitását február 29. és március 3. között.

Tovább folytatódik a harc az újbudai roncsautó ügyében

Roncs vagy nem, nehéz eldönteni a piros Toyotáról?

Fidel Castróval alkudozott a Kuba körül úszó kaszinóról a magyar Bokszpápa

Hetvenöt éves Csötönyi Sándor, a legendás sportvezető.

Óriási a torlódás az autópályán – Utánfutót vontató személyautó okozott balesetet

Szalagkorlátnak ütközött egy utánfutót vontató személyautó szombat reggel az M1-es autópálya Budapest felé tartó oldalán, a...

Dermesztő ukrán veszteséglistát adott ki az ENSZ

Legalább 10 582 polgári személy vesztette életét és csaknem 20 000 megsebesült azóta, hogy Oroszország 2022 februárjában megkezdte...

Végzetes tragédia történt Szeged határában

Meghalt egy idős férfi, életét már nem lehetett megmenteni.

Kétségbeesve nyilatkozott a 60 kutyát tartó újszilvási nő, mindenét nekik adja, de az állatvédőknek kellett közbelépniük

60 kutyával élt együtt házában egy nő a Pest vármegyei Újszilváson. A nő a fűtés helyett is kutyatápra költött, vele alvó állatai...

150-225 ezer szavazót vesztett a Fidesz egy hét alatt

A Publicus Intézet mérései szerint komolyan megtépázta a kormánypártot a pedofilbotrány és Novák Katalin kegyelmi ügye.

Sosem lesz "semmilyen Székelyföld" a román miniszterelnök szerint

Marcel Ciolacu szerint nem a "magyar etnikumú románok" ellen kell összefogni Marosvásárhelyen, hanem egy jobb városvezetés megválasztása...

Sport

Sajtóhír: Xabi Alonso választott a Bayern és a Liverpool közül

Kapós lett a leverkuseni tréner, aki elárulta, jelenleg mire koncentrál.

Megvan az Olympiakosz ellenfele a nyolcaddöntőben - EKL-sorsolás

Péntek kora délután a svájci Nyonban kisorsolták az Európa Konferencia Liga nyolcaddöntőjének párosítását.

Még hogy a női úszók mellben nem lehetnek erősek? Ismerd meg Andreát

Lehet olyan cikket is találni, amely szerint ő a világ legszexibb úszója, és olyan nagyon ezzel nem is lehet vitatkozni.

Szoboszlai Dominik üzent az őt kutyának nevező testvérének

A magyar focista egy fényképet is mellékelt.

Meghalt a korábbi Forma-1-es pilóta

80 éves korában elhunyt a korábbi Forma-1-es pilóta, Wilson Fittipaldi Júnior.

Titkosügynök volt és öngyilkos lett a szövetségi kapitány apja

Julian Nagelsmann, a német válogatott szövetségi kapitánya egy interjúban ismerte el, hogy az édesapja titkosügynök volt.

Thomas Tuchel először szólalt meg a kirúgása óta - elárulta, kiben csalódott

Először állt a sajtó rendelkezésére Thomas Tuchel azt követően, hogy bejelentették, nyáron távozik a Bayern Münchentől. A szakember elárulta, hogy kiben csalódott igazán.

Fekete bárányt csinálnak belőlem - kinek üzent a Fradiból kitett játékos?

Owusu Kwabena a hivatalos Instagram-oldalán fakadt ki.

A börtönök Hiltonjában hűsöl Dani Alves

Négy év hat hónap. Ennyi időt kell rácsok mögött töltenie a Barcelona korábbi futballsztárjának, Dani Alvesnek, akit a spanyol bíróság nemi erőszak vádjában talált bűnösnek. A 40 esztendős brazil hátvéd otth

Meghalt a korábbi Forma-1-es pilóta

Karácsony óta kórházban volt.

Szoboszlai Dominik a testvéréről posztolt az Instagramon

A magyar válogatott labdarúgó korábbi lipcsei csapattársa, Benjamin Henrichs pénteken ünnepli a születésnapját.

Váratlan fordulat Szoboszlai Dominik sérülésével kapcsolatban

A Liverpool másodedzője beszélt a magyar focista állapotáról.

0

Bulvár

Elpasszolt éjszaka 50 milliárdot az uniós pénzből Orbán Viktor

Orbán Viktor miniszterelnök az éjszaka megjelent Magyar Közlönyben arra utasította Varga Mihály pénzügyminisztert, hogy azonnal utaljon Navracsics Tibor területfejlesztési miniszternek, de hogy mire, az rejtély.

Nem hajlandó közölni az MTI az Áder János húgának a bicskei gyermekotthon botrányával kapcsolatos felelősségét...

Hiába rendelte meg az MTI szolgáltatásán keresztül a DK, hogy közöljék a közleményüket, amelyben Áder János testvérének, Pölöskei Gáborné Áder Annamáriának a bicskei gyermekotthonban történtek feltárásáv

Egyből beugrik ez a 20 tárgy, ha a 90-es években voltál gyerek

Biztos, hogy vannak olyan dolgok, amikre elég csak rápillantanod és máris megjelenik az orrodban a kellemes vagy éppen cseppet sem finom illat. Ha te is a harmincas éveidet taposod, nagy eséllyel a következő dolgok pontos

Magyar Péter durva felvételt tett közzé Deutsch Tamásról: "Tomit a wc-ből kifele kapták el szipogva"

"A polgári oldal európai parlamenti listavezetője" – ezzel a felütéssel osztott meg egy TikTok videót Magyar Péter. A felvételen Deutsch Tamás látható, amint szipogva felel a riporter kérdésére: látta-e, Magyar pa

„A svédek hűvös csodálkozással szemlélik, hogy a magyar fél veri az asztalt”

Svédországi magyarokat és egy szakértőt kérdeztünk arról, miként élik meg a svédek, hogy Magyarország blokkolta a csatlakozásukat a NATO-hoz.

Tényleg megszűnik a Gmail?

Tömeghisztériát okozott a közösségi médiában egy állítólagos tájékoztatólevél.

DK: A Fidesz egy pedofília elleni előterjesztésbe is beleírta, hogy közpénzből nyaralna

A párt szerint ebből is látszik, hogy a kormánypártot nem érdekli a gyermekvédelem.

Mindenki készüljön: Magyarország felé közelít az Európában orkánerejű széllökéseket okozó Louis

Hozzánk közelít az Északnyugat-Európában viharos, orkánerejű széllökéseket generáló frontrendszer.

Sajtóhír: Xabi Alonso választott a Bayern és a Liverpool közül

Kapós lett a leverkuseni tréner, aki elárulta, jelenleg mire koncentrál.

Megérkezett Budapestre a svéd miniszterelnök, fotókon a találkozás Orbán Viktorral

Több fotó is készült a Magyarországra látogató svéd miniszterelnökről.

blogmorzsák

4 dolog, amit soha ne mondj egy férfinak

Negatív hatással lehet a kapcsolatra, ha ezeket kimondod a párodnak.

Igazságot Taki bácsinak!

Juli egy nyugodt estét akar, de nincs idő az operára! Mindenki Mágenéknél, Ádám postahivatalt csinál a lakásból.

0