Ezt olvasta már?


Elindult a nyár egyik legnagyobb bulija, a Balaton Sound

A nyár legjobb balatoni pillanatait élhetjük át július 4-8 között Zamárdiban, Európa legmenőbb vízparti fesztiválján, a Balaton Soundon, ahol a legnagyobb világsztárok sora lép majd színpadra, Európa legmenőbb klubjai mutatkoznak be a Balaton vizén.


hirdetés

A Sound a Chainsmokers duó jótékonysági kampányának is helyt ad és itt indul a biztonságos fesztiválozást hirdető és segítő Safety First program is. A Sound rekordra is számíthat: 160 ezer látogatót várnak a szervezők az öt nap alatt.

Világsztár dömping a Soundon 

Idén is világsztár dömpinget ígér a helyszín, ami hagyományosan a legnagyobb EDM sztárok, hip-hop és pop előadók “gyűjtőhelye”. Az öt nap alatt olyan sztárok lépnek színpadra, mint a 2017-ben Grammy díjjal jutalmazott The Chainsmokers, David Guetta, Dimitri Vegas & Like Mike, vagy Alesso. DJ Snake először érkezik Magyarországra, a fesztivál zárónapján, ahol egy másik headliner csapat, Axwell v Ingrosso társaságában zárják majd a 2018-as Soundot. Eljön a hip-hop világsztár Big Sean és az egyik legsikeresebb brit R&B – pop énekesnő, Rita Ora, aki reméljük új lemezének dalait is elhozza, a legnagyobb slágerei mellett. „Duplázni fog a Soundon Martin Garrix, aki nemcsak a nagyszínpad főműsoridős vendége lesz, hanem egy önálló estét celebrál a Jager Arénában saját kiadójával, a STMPD Recordsszal, sok vendégszereplővel, és csak másnap hagyja el a fesztivált” – tudtuk meg Lobenwein Norberttől, a fesztivál egyik alapító-főszervezőjétől. A délután fél 6-tól kezdődő programok között további nemzetközi sztárok lépnek fel a vadonatúj nagyszínpadra, többek között Oliver Heldens, Ty Dolla Sign, Ella Eyre, Timmy Trumpet, Jonas Blue, a W&W és Nervo.

(A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)

Új, szebb, nagyobb Nagyszínpad 

“Huszonhat koncepcióból, három fordulón keresztül került ki “győztesen” a most elkészült új Nagyszínpad koncepciója, ami majd’ 40 áttervezés után nyerte el végső és megvalósítható formáját. Egy dzsungelben elveszett, képzeletbeli várost jelenítünk meg, amely lehetne akár egy másik civilizációban vagy egy másik bolygón is” – mesélte Fülöp Zoltán, a Balaton Sound másik alapító-főszervezője. A mintegy 10 emeletes háznyi magasságú építmény alapját Európa egyik legnagyobb szabadtéri színpada adta, az lett áttervezve ás átépítve. A grafikai tervezés 300-nál is több gépórát vett igénybe. A tartóvázat egy német statikus specialista csapat tervezte, a teljes szerkezetet 41 kamion szállította Belgiumból és 2 db 50 tonnás daru 3 napig emelte be a helyére az elemeket. A hatalmas építmény dekorációs burkolatát 3 kamion hozta a helyszínre. A 70 m széles 30 m magas objektum egy 210 oldalas szerelési könyv alapján állították össze, az építésen 150 ember dolgozott 1 héten keresztül. 500 m2 ledfal lett beépítve a Nagyszínpadba, és 2 mediaszerver hajtja meg a felületeket. Az esti kivilágítást 300 m ledszalag 120 db fényvető adja. A nagyszínpad minden alkotóelemét egyedileg tervezték és gyártották, mintegy 100 féle különböző anyagból, amin 16 gyártócég dolgozott egy hónapon át. A Nagyszínpad dekorációjának generál kivitelezője az Ezüst Kaméleon Kft .


Programhelyszín újdonságok a Sound kínálatában

Jager Aréna
A tavalyi Party Aréna és a Jager Aréna összeolvadásával, ’open air’ helyszínné alakuló Jager Aréna egyedi dekorációval, teraszokkal, bárokkal vár közel tízezer soundozót délutántól hajnalig koncertekkel majd partikkal. A közel 5000 m2-es helyszín nappali programjában aktuális nemzetközi hip-hop sztárok lépnek fel, de itt lesznek a magyar közönségkedvenc zenekarok, éjfél után pedig hajnalba nyúló DJ program. A fellépők között lesz – sok más mellett - Eric Prydz, Vini Vici, Carnage, Craig David, Big Shaq és Martin Solveig valamint egy erős magyar felhozatal, benne a Halott Pénz, a Wellhello, Majka & Curtis, a Punnany Massif, a Brains és a Cloud 9+. A látványt egy 150 m2 es ledfal teszi majd teljessé ezen a helyszínen.

Heineken Stage

A programhelyszínek jelentős részét idén is a vízre, vízpartra építik a szervezők. Ilyen a Heineken Stage jellegzetes piramis építménye, ami az idei évben is az underground elektronika rajongóinak, a techno és tech house stílus híveinek találkozóhelye lesz, a vízre épült több ezer m2-es komplexum egész nap nyitva áll olyan nevekkel, mint a Booka Shade, Kölsch, CamelPhat, GusGus, Sven Väth, Julian Jewel, Adriatique, Agoria, Scuba, Stephan Bodzin és Ellen Allien.

’Clubs On The Beach’
Berlin, Párizs, Brüsszel, Ibiza és London kultikus klubjai fogadták el a Balaton Sound meghívását, hogy egy, a Balatonra épült új helyszínen mutatkozzanak be Európa legmenőbb vízparti fesztiválján. A techno és house szerelmesei most egy helyen, a Clubs On The Beach-en szórakozhatnak a berlini Watergate, a párizsi Rex, a brüsszeli Fuse, az ibizai Pacha és a londoni Defected rezidenseinek szettjeire. A Balatonra épülő, mintegy 1000 négyzetméteres stég a nappali órákban fog leginkább pörögni, a buli minden nap délután kettőtől indul, a fő fellépők, köztük a belga technokirálynő Charlotte de Witte, a német Butch és Claptone valamint az ibizai klubszcénát képviselő Uner, az este 8-kor kezdődő ’naplementés’ idősávban játszanak majd.

Elrow
Idén ismét egy saját helyszínen vonultatja fel sztárjait a világ egyik legkedveltebb, látványos show sorozata, az Elrow. A magával ragadó karneváli hangulatú partifolyam a legjobb elektronikus zenék, szokatlan karakterek, őrületes performanszok miatt kedvelt szerte a világon, ezt tavaly már a Sound közönsége is átélhette. Most tehát ismét elvarázsol bennünket a fantasztikus helyszín, ahol egymásnak adják a pultot az Elrow rezidensei Toni Varga, Bastian Bux, Eddy M, Mario Biani és sztárvendégei, úgymint Heidi, Steve Lawler, Richy Ahmed és Patrick Topping.

Safety First, a biztonságos fesztiválozásért
A Balaton Sound az idén debütáló Safety First kezdeményezéssel egy szakértői csapat, illetve a fesztiválozók bevonásával elsőként kíván konkrét lépéseket tenni annak érdekében, hogy minél tudatosabban és biztonságosabban szórakozzanak a fiatalok. Mint a legtöbb fesztiválra, így a Balaton Soundra is minden évben több tízezer fiatal látogat ki, olyanok is, akik nem feltétlenül vannak tisztában saját határaikkal, korlátaikkal. Ez a jelenség komoly előkészületet, szakértelmet és erős helyszíni jelenlétet követel meg – erre már a kezdetektől kiemelt figyelmet fordítanak a fesztivál szervezői. Ugyanakkor, a Balaton Sound a Safety First program segítségével fejleszteni szeretne ezen a területen, annak érdekében, hogy a fesztiválozók számára még elérhetőbbé és átláthatóbbá váljon, hogy hova, mikor és kihez fordulhatnak baj esetén. És hogy mit is takar pontosan a Safety First program? Egyrészt a fesztiválozók biztonságával kapcsolatos területek szakértői edukálják a fiatalokat és hívják fel a figyelmüket a fesztivál során esetlegesen felmerülő problémás esetekre. A szakértői csapatban belsős – így Benis Dániel, a Sound technikai vezetője és Tóth Tibor, a fesztivál szolgáltatásfejlesztési vezetője -, valamint külsős szakértők – Dr. Zacher Gábor toxikológus, Dr. Hevesi Kriszta szexuálpszichológus, Metzker Viki DJ, valamint Henry Kettner vlogger-influencer – kaptak helyet. Mindannyian összeszedték a saját szakterületükhöz kapcsolódó, valamint az általuk leggyakrabban tapasztalt fesztivál problémákat, illetve azt, hogy a fiatalok miként előzhetik meg ezeket.
A Safety First programnak van egy igazán innovatív eleme is, az élő chatbot, amely a fesztiválozók bevonásával azonnali segítségnyújtást tesz lehetővé. A fesztiválozók egy könnyen kezelhető üzenetfelületen, Facebook Messengeren jelezhetik a problémás szituációt, így pedig a Safety First szakértői vagy az őket támogató önkéntes csapatok azonnal értesülnek a helyzetről, és mihamarabb megkezdhetik a segítségnyújtást.

 

Fotók: Mészáros Dániel







0


Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Megkezdődött Donald Trump büntetőpere - Történelmi ítélet születhet

A vád és a védelem képviselőjének nyitóbeszédével érdemi szakaszába lépett hétfőn New Yorkban Donald Trump büntetőpere, amelyet a...

Donáth Anna: Deutsch Tamásnak választ kellene adni arra, mi a halált csináltak az elmúlt időszakban az EP-ben

A Momentum elnöke büszke arra, amit az elmúlt időszakban elértek az EP-ben, bármi is legyen a választásokon. Szerinte a Fidesz frakció...

Három év börtönre ítélték azt a szurkolót, aki egy novemberi Bundesliga-meccsen petárdázott a lelátón

Az Augsburg–Hoffenheim-mérkőzést az 55. percben kellett megszakítani a robbantások miatt, amiben 11 ember sérült meg.

Puzsér dührohamot kapott: „Gyurcsánnyal meg a bűnszervezetével nem összefogni kell, hanem Orbánnal és bandájával együtt eltakarítani”

A publicistának felforr a vére annak a hírnek a hallatán, hogy Kovács Gergely előválasztási győzelme ellenére a Demokratikus Koalíció...

Ilyen nincs, és mégis van: nagyobb lehet a nyugdíjunk, mint a keresetünk

Nem csalás, nem ámítás: az előzetesen megállapított nyugdíjjárandóság bizonyos esetben nagyobb lehet az utolsó keresetünknél. A...

Hullócsillag egy autóban? A Rolls-Royce megoldotta

Megkezdte működését a Rolls-Royce sanghaji Bespoke irodája. Első munkájuk nem is egy, hanem három különleges autó elkészítése volt.

Meglepetésnevek a Fidesz fővárosi listáján

Szentkirályi Alexandra vezeti a Fidesz-KDNP fővárosi listáját, melyen a jelenlegi közgyűlési képviselők nem igazán szerepelnek - a...

Megrepedt az üvegfödém a Keleti pályaudvaron, körbekerítették

A lezárás a jegykiadó automaták és a peronok megközelítését nem gátolja – állítja a MÁV.

Magyar Péter szerint Gulyás Gergely burkoltan megfenyegette őt

A Tisza Párt politikusa arról is beszélt, hogy tudomása szerint a Miniszterelnökséget vezető miniszter már nem sokáig marad a...

0

Sport

Telegdy-Kapás Boglárka teljesen összeomlott

Két pszichológus is segít neki ebben a nehéz időszakban.

A liverpooli győzelmet csalásnak tartják Angliában

A pórul járt csapat elfogult bíróról írt a hivatalos oldalán.

Meghalt az olimpiára készülő sportoló

Tragikus hirtelenséggel, 34 éves korában elhunyt Adrian Lehmann, aki Svájc egyik legjobb maratonfutója volt - írja a Bild.

Korábbi sztárbíró is véleményezte a tegnapi PL „csalást”

A Nottingham tanácsadója nem fogta vissza magát.

Max Verstappen egy másik világsztárra cserélte a barátnőjét

Kelly Piquet nem hagyta szó nélkül a dolgot.

Újra játszhatják az El Clasicót?

A Barcelona elnöke Joan Laporta nem zárja ki a lehetőségét a derbi újra játszásának.

Luis Enrique lánya falja a válogatott focistákat

A csinos, fiatal spanyol lány lovaspólózik és influenszerként is nagyon népszerű.

„Erik ten Hag állásába fog kerülni ez a meccs.” – beleállt a Liverpool legendás védője az edzőbe a United előd...

Hiába jutott zsinórban másodjára FA-kupa döntőbe a Manchester United, egyáltalán nem volt meggyőző a csapat teljesítménye, hiszen 3-0-s előnyről sikerült majdnem kiénekelni a Coventry-nek a sajtot a Vörös Ördög

Szoboszlaival olyan történt Liverpoolban, ami eddig nem sűrűn fordult elő

A magyar válogatott focista csapata gólgazdag meccset játszott a Fulham otthonában.

Szoboszlai perceket kapott, Kerkez büntetőt harcolt ki, Dárdaiék ötgólós meccset játszottak

A Liverpool 3-1-re nyert a Fulham otthonában a Premier League 34. fordulójának vasárnapi játéknapján, így tartja a lépést az éllovas […] A Szoboszlai perceket kapott, Kerkez büntetőt harcolt ki, Dárdaiék ötgóló

Újrajátszhatják a vasárnapi el Clásicót

A Barcelona nem akar belenyugodni a vereségbe.

Csank János a Fradi braziljáról: A magyar válogatottban magyarok játsszanak

Magyar válogatott lenne a Ferencváros labdarúgócsapatának brazil támadója, Marquinhos. A 35. bajnoki címüket ünneplő zöld-fehérek dél-amerikai játékosa erről maga nyilatkozott a Twitter-oldalán.

0

Bulvár

Balog Zoltán a kegyelmi ügy után zárt körben elárulta, egy letartóztatással fenyegetett lelkészt is meg akart ...

Balog Zoltán szerint a pályázati elszámolás nem úgy sikerült, ezért látta, hogy baj van.

A 75 az új 65? - Egyre kevésbé reális, hogy valaki a hatvanas éveiben nyugdíjba vonuljon

A szakértő szerint a kényelmes, modern nyugdíjas évekhez a megoldás a fiatalabb életkorban kezdődő erőteljes befektetés és a 65 éves koron túli munkavégzés, a 60-as nyugdíjba vonulás pedig ma már inkább álom,

Épített zuhanykabin ötletek – Így hozhatod ki a legtöbbet a fürdőszobádból

Az épített zuhanykabin egyre népszerűbb megoldás a fürdőszobában – nem véletlenül. Ezek az egyedi megoldások stílusosak és praktikusak is egyben.

Nagyon vigyázz, ha ilyen üzenetet kapsz - Az összes pénzed eltűnhet a számládról

Most a Magyar Nemzeti Bank nevével és logójával élnek vissza a csalók.

Így takaríthatod le biztonságosan a tévé képernyőjét

Manapság már rengeteg kiváló képminőséggel rendelkező tévé közül válogathatunk, sok pedig egészen elképesztő funkciókkal is rendelkezik, még tovább emelve a tévénézés élményét. Ezeknek a készülékeknek

Miért körözött hat órán át Bécs felett egy repülőgép vasárnap?

A Beech B200 Super King Air repülőgép vasárnap reggel 7 óra 36 perckor szállt fel a pozsonyi repülőtérről (BTS), és Bécs felé repült. Az Asr144-es járatszámú gép órákig körözött ott, mígnem körülbelül ha

Arnold Schwarzenegger merész kijelentést tett Magyarországról, a szomszédaink biztosan nem örültek neki

Az Osztrák Tölgy rengetegszer járt már hazánkban, filmet is forgatott nálunk, és mindig elismerően nyilatkozott a magyarokról.

Telegdy-Kapás Boglárka teljesen összeomlott

Két pszichológus is segít neki ebben a nehéz időszakban.

Tinédzser lány egymaga újította fel a család házát - padlót fogsz az eredménytől

A saját édesanyja sem sejtette volna, hogy tinédzser lánya nemcsak segít a felújításban, de teljesen át is vállalja azt.

Megérkeztek a friss adatok a magyar nyugdíjakról - 24 ezren 600 ezer forintnál is több nyugdíjat kapnak

2024 elején 49 ezer főnek folyósítottak nyugdíjat és egyéb ellátást külföldre - derül ki a KSH adataiból.

Ezek a csirkehúsok veszélyesek a magyar boltokban, semmiképpen se vásárold meg őket

Magyarországon rendkívül népszerű a csirkehús, de fontos, hogy azonnal ki tudjuk szúrni, ha selejtes áruról van szó. Ezt a szupermarketben sem szokták az orrunkra kötni.

0