Ezt olvasta már?


Erős évzárásra számítanak a szakértők az ingatlanpiacon

Jól indult az ősz a hazai ingatlanpiacon. A Duna House által szeptemberre becsült 9 754 tranzakció 4,8%-kal az előző hónap, 20,9%-kal az előző év azonos időszakában mért eredményeket is meghaladta.

Az ingatlanközvetítő becslése szerint 2024-ben eddig 92 ezer tranzakció valósult meg, így a várakozásoknak megfelelően az előrejelzett 110-130 ezres, éves sáv közepe körül fogja zárni az évet a piac. A Duna House Kereslet indexe minimális enyhülést jelez szeptemberre, azonban az idei legalacsonyabb, vagyis a júliusi értéknél még így is egy ponttal erősebb aktivitást mutat. A forrás és a vevői bizalom adott, az év hátralévő részében számottevő vevői érdeklődésre és nagyszámú tranzakciózárásra számítanak az ingatlanközvetítő szakértői.

A 2024-es évben tapasztalt erős vevői kereslet az ingatlanárakra is hatással volt. A Duna House országos lakásárindexe nominál értéken 4 pontos növekedés után 296 ponton zárt, míg reál értéken 1 ponttal nőtt az előző negyedévhez képest. A panellakások árszintje az országos index szerint 11 pontot ugrott, míg a téglaárindex nominál értéke 3 pontot enyhült. Külön vizsgálva a vidéki területeket, Kelet-Magyarországon mind a panel, mind a téglalakások árindexét illetően emelkedést hozott a harmadik negyedév, a nyugati országrészben ugyanakkor mindkét ingatlantípus esetében mérséklődés tapasztalható.

A cégcsoport nemzetközi pénzügyi márkájának, a Credipass-nak a magyarországi adatai szerint a jelzáloghitel-piacon is lecsengett a nyár, idén szeptemberben a cég becslése alapján 112 milliárd forint szerződéses összegű lakáscélú jelzáloghitel realizálódott. 2024 harmadik negyedévében az ország teljes területén a 20 millió forint feletti összegre szerződők aránya volt a legmagasabb. Kelet-Magyarország kivételével országszerte csökkent az átlagos hitelnagyság az előző negyedévhez képest. Keleten jelentős emelkedés után 22,4 millió forintra nőtt az átlagos hitelösszeg, a nyugati országrészben 20 millió forint alá csökkent ez az érték. A budapesti hitelfelvevők körében az átlagos hitelnagyság 26,6 millió forint volt. Az ország teljes területén a 20 éves futamidőre szóló ügyletek aránya volt a legkiemelkedőbb ezúttal is, Kelet-Magyarország kivételével mindenütt emelkedett a kiszámíthatóbb, legalább 10 évig fix kamatozású hitelek aránya. Kitart a CSOK Plusz iránti kereslet az otthonteremtők körében, az előző negyedévhez képest országosan 1 százalékponttal, 19%-ra emelkedett a CSOK Plusz népszerűsége a beadott hitelügyletek között a Credipass adatai alapján.

Kitartóan, továbbra is 7000 feletti lakásszámmal várta az újépítésű otthont kereső vevőket a XIII. kerület az elmúlt negyedévben. Keresett lokáció továbbá Újbuda is, ahol ezúttal is 4000 körüli új lakásból válogathattak az érdeklődők. Négy kerületben, az I., a II., a VI. és a XII. kerületben haladta meg az újépítésű otthonok átlagos négyzetméterára a 2 millió forintot, Terézvárosban és a II. kerületben pedig már 3 millió forintnál is magasabb áron kínálják az új lakásokat. A fővárosi újépítésűek átlagos négyzetméterára 2024 Q3-ban megközelítette az 1,5 millió forintot.

Új kedvence lett a fővárosi ingatlant kereső ügyfeleknek 2024 szeptemberében a Duna House felmérése szerint. 19,8%-os népszerűséggel átvette Angyalföld és Újbuda vezető szerepét a II. kerület, a befektetők körében gyakorta választott belvárosi kerületek – Erzsébetváros és Terézváros – ezúttal a hatodik, illetve a hetedik helyre csúsztak vissza. Ennek ellenére a legmagasabb, 34%-os arányban a befektetési célú vásárlások domináltak a fővárosban, az első lakásukat szerzők az előző év azonos időszakához viszonyítva 8 százalékponttal voltak aktívabbak. Befektetésre 44 millió forintot, első lakásra 45,5 millió forintot fordítottak átlagosan a Duna House ügyfelei Budapesten. Vidéken a vevők 26%-a cserélte nagyobbra régi otthonát, míg a befektetői arány 22% volt szeptemberben. Az első lakásukat szerzők 34,7 millió forintot, a nagyobba költözők 55,1, a befektetők pedig 31,6 millió forintot szenteltek átlagosan ingatlanvásárlásra. A vezető eladói motiváció a fővárosban 36%-kal a korábbi ingatlanbefektetés értékesítése volt, vidéken az örökölt ingatlan értékesítése 2 százalékponttal verte a befektetésüket pénzzé tevők arányát.

3 érdekes adat

Nyugaton enyhülést, keleten és a fővárosban emelkedést mutatnak a Duna House árindexei.

Újabb budai győzelem, szeptemberben a II. lett a legkeresettebb fővárosi lokáció.

Terézváros és a II. kerület 3 millió feletti forint négyzetméteráron kínálja az új lakásokat.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Kiderült, miért öntenek egyre többen fahéjat a felmosóvízbe – Új takarítási trend hódít

Egyre több háztartásban kerül fahéj a felmosóvízbe, főként a hónap első napján. A felmosóvíz illata vitathatatlanul csábító, de a...

Újraszámítják az összes nyugdíjat 2026 január 1-től

A 2026-os nyugdíjemelés már most nagy vitát vált ki: a kormány a 3,6%-os inflációs előrejelzéshez köti az emelést, miközben több...

A sci-fi, ami az egész világot meglepte és közönségkedvenc lett

A 2015-ben megjelent sci-fi azért okozott akkora meglepetést, mert viszonylag kis költségvetésből készült, mégis hatalmas kritikai és...

Újranyitó termálfürdők, új gyógyvíz és termálcsatornás szabadstrand

Fürdőnyitás az Alföldön és Győr-Moson-Sopronban; bővülő szolgáltatások Miskolctapolcán; a legújabb vasi gyógyvíz; szabadstrandos...

Az alvászavar veszélyei: 10 bizonyított következmény, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni

A valóság ennél jóval komolyabb. A szervezet nem alkalmazkodik a folyamatos éjszakázáshoz, hiába hisszük azt, hogy „én kevéssel is...

Okos megoldások – hogyan adj új életet a régi PS4-ednek

A Sony PlayStation 4 2013 novemberében jelent meg, és azonnal meghatározó szereplővé vált a konzolpiacon. A PS4 nagy fölénnyel került ki...

Örömhír a nyugdíjasoknak. Ennyi plusz pénzt kaphatnak még 2025 karácsonya előtt

A támogatás fedezetét a vissza nem vett élelmiszerutalványok és a ki nem fizetett nyugdíjprémium biztosíthatná.

Potter sem tudott még csodát tenni, megint megalázták a svédeket

A svájciak szinte biztosan ott lesznek a 2026-os foci-vb-n.

Most kaptuk a hírt: gyilkosság történt Kaposváron

Ellepték a rendőrök Kaposvárt.

Ancelotti ódákat zengett Estevaóról: Brazília jövője biztosított

A szombati, Szenegál elleni 2–0-ás győzelmet követően a brazil szövetségi kapitány, Carlo Ancelotti a sajtótájékoztatón nem...

Erling Haaland Norvégia történelmi mérkőzése előtt: A futballban semmi sem garantált

A norvég csatár felidézte milánói emlékeit, elutasította a világ legjobb csatára címkét, és vállalta a felelősséget, hogy a...

0

Sport

Bíróznak és durván provokálnak az írek, mert tudják, csak ez szól Sallaiék ellen

Az ír válogatott harmadik vb-selejtezőjén is kiállították az ellenfél vezérét, Hallgrímsson szövetségi kapitány magyarázkodni próbált miatta.

Felháborodtak a magyar szurkolók: az MLSZ sokkoló döntést hozott az írek elleni meccsről

A magyar szövetség állítólagos tiltásáról adott ki közleményt a szervezett szurkolói csoport.

Négyet kapott a Fradi, ikszelt a Paks, megszakadt az Újpest veretlen sorozata

A labdarúgó NB III 16. fordulójának korai mérkőzésein a Ferencváros második számú csapata négygólos vereséget szenvedett az MTK-tól.

Kiderült, miért késtek az írek, akik a magyaroknak kedvező hírt közöltek Budapesten

A dublini meccsen gólt szerző ír csatár nem játszik a Puskás Arénában.

„Szörnyű megaláztatás” vetett véget az álomnak, a szövetségi kapitány sem érti

Az internetes portálok nem kímélték a nemzeti csapatot.

A Liverpool kész lecserélni Szalah-t – A Bayern München sztárját szemelték ki

Michael Olise neve egyre gyakrabban merül fel az Anfielden, ahol a Liverpool felgyorsítja a stratégiai tervezést Mohamed Szalah jövőbeli távozásának pótlására. A klub a Bayern München sztárjában látja a tökéletes

Portugália a FIFA-hoz fordul Ronaldo büntetése miatt

A Portugál Labdarúgó-szövetség készen áll arra, hogy a FIFA-hoz forduljon, azzal a céllal, hogy enyhítse Cristiano Ronaldo esetleges büntetését, aki három mérkőzéses eltiltással néz szembe.

„Teljesen lenyűgöz” – Pedri megnevezte az álomigazolását

Pedri sosem rejtette véka alá, ha egy tehetséges játékosról volt szó, de legutóbbi nyilatkozatából egyértelművé vált, hogy van egy futballista, akit bárkinél szívesebben látna a Barcelonában: a Bayern München s

Nagyon megszórták a Liverpool kapusát, Ausztria már ma kijuthat a vb-re

Spanyolország továbbra is menetel a vb-selejtezőn, míg Ausztria is fontos lépést tett az egyenes ági kijutáshoz.

Üzentek a szurkolók, nem lesz koreográfia a magyar–ír előtt – itt az indok

A nemzeti tizenegy mögött álló szervezett szurkolói csoport, a Carpathian Brigade közleményt adott ki a Facebook-oldalán.

A román védő ámokfutása megpecsételte a válogatott sorsát, a pokoli meccsen minden oda lett + videó

Noha Románia vezetett, de miután kiállították egy játékosát, 3-1-re kikapott Bosznia-Hercegovina otthonában.

0
0

Bulvár

Meghalt egy anya és két gyermeke, miután egy utcai árusnál ettek - Az apa válságos állapotban van

Ételmérgezés végzett egy anyával és két kisgyermekével Isztambulban,

Megszólalt a riasztó a Karmelitában: valami nagyon nem stimmel ezzel a generációval, azonnal lépett a kormányzat

Magyarországon tízből egy fiatal nem dolgozik és mellette nem is jár iskolába. Miközben azokkal is van gond, akik megpróbálnak beilleszkedni. De még mindig nem nálunk a legrosszabb a helyzet.

Ha ilyen a körmöd, fordulj orvoshoz: daganatos betegség tünete is lehet

A szakértők szerint érdemes külön figyelmet fordítani a tartós körömelváltozásokra.

Ott volt Orbán kezében a töltött fegyver, és ő meghúzta a ravaszt

A Fidesz a digitális térben próbálja újraéleszteni a polgári körök több mint húsz éves mozgalmát. Az eredeti az egyik legsikeresebb magyar politikai mozgalom volt a maga idejében, de kérdés, mennyire lehet ezt megi

Reagált a győri rendőrség Magyar Péter gyűlésének bekamerázására

A Bécsi kapu teret már pénteken bekamerázták valakik.

Szöllősi Györgyi: zajlik a rendőrségi eljárás

Feltörték Szöllősi Györgyi, az ATV Egyenes beszéd műsorvezetőjének közösségi oldalait, a támadók még a kétlépcsős azonosítást is megkerülték. A műsorvezető több mint két hónap kényszerű hallgatás utá

Csendben bevezettek valamit: nagyon jól járnak vele, akik időben lépnek

A Longevity Corporate program a vállalati egészségkultúrát erősíti, elősegítve a munkahelyi teljesítmény növekedését és a dolgozók hosszabb aktív életét.​

Gyakran felébredsz az éjszaka közepén? A neurológus szerint ezt árulja el az idegrendszeredről

Ha te is gyakran kelsz fel éjjel három-négy óra körül, ne aggódj: nem vagy egyedül. Az éjszakai ébredés sokakat érint, és nem mindig a fáradtság vagy a stressz az oka. Sokszor a cirkadián ritmus, a test belső ór

Orbán Viktor Győrben: Nem érdekel az oroszok elnöke, nem tehetek róla, hogy amit mondok, összecseng valaki más érvelésével is

A miniszterelnök a Digitális Polgári Körök győri találkozóján azt mondta: ő csak csak a magyar érdeket hajlandó képviselni.: Most az a kérdés, elég okosak vagyunk-e, hogy most ki tudjunk maradni. - mondta.

Súlyos vonatbalesetről tett bejelentést a MÁV szombat délután

Szombat délután történt az incidens, amire rögtön reagált a MÁV.

0