Ezt olvasta már?


Hagyományőrző íjásztalálkozót rendeznek Ópusztaszeren

A Kárpát-medence minden szegletéből érkeznek vendégek vasárnap az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkba, a hagyományőrző íjásztalálkozóra, a Nyílzáporra, hogy megemlékezzenek a dicsőséges pozsonyi csata 1110. évfordulójáról - közölte Kodácz Csengele, az intézmény sajtóreferense az MTI-vel.


hirdetés

A rendezvény leglátványosabb elemének a kora délutáni nyílzápor ígérkezik, amelyen a zárt hadrendben felsorakozó hagyományőrzők egyszerre ezernyi nyílvesszővel árasztják el a nyugati seregeket megszemélyesítő harcosokat a park melletti csatatéren.

A parkba érkező hagyományőrzők már kora délelőttől hétpróbás íjászvetélkedőn adhatnak bizonyságot arról, hogyan bánnak a honfoglaló magyarok legendás fegyverével. A vendégek a Nomád parkban maguk is íjat ragadhatnak, de kipróbálhatnak olyan 10. századi tevékenységeket, mint a kézi orsózás, nemezelés, szalagszövés vagy gyapjúmosás.

Az idei rendezvény különlegessége a park látogatóközpontjában nyíló Puszták aranya című kiállítás. A jövő márciusig látható tárlat három fő tematikai egységből áll: bemutatja a honfoglaló magyarság és az avarság régészeti hagyatékát, valamint ötvösművészetüket is.

A park vendégei átfogó képet kaphatnak a Kárpát-medencében megtelepedett kora középkori nomád népek öltözékéről, életmódjáról, hitvilágáról, fegyverzetéről és harcmodoráról. A Móra Ferenc Múzeum népvándorlás kori gyűjteményéből összeállított tárlat különlegessége az egész korabeli Eurázsiában páratlan dél-alföldi lelet, a nagyszentmiklósi kincs galvanoplasztikai másolata. A 23 aranyedényből álló leletegyüttest a bécsi Kunsthistorisches Museumban őrzik, azonban a szegedi közgyűjtemény tulajdonában van a nemesfém műtárgyak 20. század elején készült reprodukciója.







0

hírek innen, onnan

Mexikóban meggyilkoltak egy polgármestert napokkal hivatalba lépése után

Az eset felháborodással tölti el a helybelieket.

Bényi Ildikó és lánya terápiás céllal vásárolnak

Az Önök kérték műsorvezetője, Bényi Ildikó boldog, hiszen – ahogy látja – a lánya hasonló karrierúton halad, mint annak idején ő.

Újabb kulcsjátékos dőlt ki a németeknél, rá sem számíthat Nagelsmann a Nemzetek Ligájában

Helyére a Mainzban játszó Jonathan Burkardt kapott meghívót.

21 év alatt tudták bevenni a törökök Kréta legerősebb várát

Mutatjuk, mi történt a történelem második leghosszabb ostroma alatt.

Ez aztán a pompás lehetőség: hatalmas összegű támogatást ad ez a magyar falu, ha odaköltözöl

A település polgármestere elmondta: a kezdeményezéssel elsősorban a falu lélekszámának további csökkenését szeretnék meggátolni,...

Ez nem tréfa: brutális bírságra számíthatsz, ha te is így gyűjtöd a visszaváltható palackokat

Az Országos Rendőr-főkapitányság szerint ez a módszer szabálysértésnek minősül, és 90 ezer forintos bírság is járhat érte.

Dupla vagy semmi: Donald Trump elképesztő tervvel fenyegetőzött

Donald Trump volt amerikai elnök vasárnap arról beszélt egy wisconsini kampánybeszédében, hogy szükség esetén akár 200%-os vámot is...

Dudás Miki apja állapota romlik: Megfenyegettek, hogy agyon fogják verni őt

A kajakozó néhány nappal ezelőtt osztott meg sokkoló fotókat közösségi oldalán, most pedig részletesen is beszámolt arról, hogy mi...

Levelet küldött a fogdából a polgármester az óbudai alakuló ülésre

Politikai bebörtönzöttként követelem valamennyi politikai fogoly szabadon bocsájtását – írta Kiss László.

A Dyson hajszárítójával még hidegben is gyerekjáték a haj védelme

A Dyson közel sem csak a háztartási eszközei miatt büszkélkedhet népes rajongótáborral, hanem a hajápolást szolgáló készülékeinek...

0

Sport

„Nem én kértem, hogy 80 milliót fizessenek értem” – megutálta a futballt Londonban az Arsenal-szélső

Az elefántcsontparti szélső 2019 nyarán érkezett a csapathoz, hatalmas ellenérték fejében. Szerződését négy év szenvedés után bontotta fel a klub. A 29... Read More... A „Nem én kértem, hogy 80 milliót fizessen

Megszólalt a DVTK-mezes szurkoló, ezt tette volna a kezdőrúgás után

A Nyíregyházán kis híján botrányt okozó miskolci drukker bevallotta, az ünnepélyes kezdőrúgás elvégzését követően a szabolcsiak kapujára akarta vezetni a labdát. Az MLSZ közleményben jelezte, Bogár Gergő já

Az MLSZ megindokolta, ezért nem végezhette el a kezdőrúgást a Diósgyőr-mezes szurkoló Nyíregyházán

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szerint a játékvezető helyesen járt el akkor, amikor nem engedte elvégezni az ünnepélyes kezdőrúgást annak a szurkolónak, aki Diósgyőr mezt viselt a Nyíregyháza elleni rangad

"Nem ér Szoboszlai nyomába" - a Liverpool-szurkolók magyar focista helyettesét szidják

A Liverpool-szurkolók a közösségi médiában fejezték ki a nemtetszésüket Curtis Jones teljesítményével kapcsolatban a Crystal Palace elleni 1-0-s Premier League-siker után, a drukkerek Szoboszlai Dominikot követeli a

Bognár György a gólt szerző és két gólpasszt adó játékosáról: A Győr ellen tizenöt beadása volt, egyik sem sikerült

A Paks vezetőedzője kiemelte a Ferencváros legyőzésénél a mezőny legjobbját nyújtó Osváth Attilát, de hozzátette, hogy mi vezetett ehhez a teljesítményhez.

Az év meccsét játszották Lisztesék a Bayern Münchennel

A Bundesliga első helye volt a tét a forduló rangadóján.

Frappáns válasszal üzent a DVTK a kezdőrúgás előtt elküldött szurkolónak

Korábban már írtunk a keleti rangadó egyik érdekes jelenetéről, hogy Bogár Gergő játékvezető nem engedélyezte a találkozó előtti kezdőrúgást. Fura […] A Frappáns válasszal üzent a DVTK a kezdőrúgás előt

A Fehérvár trénere ingerülten nyilat-kozott: Félek, nehogy olyat mondjak, amit megbánok...

Mint ismert, az ETO FC Győr 3-1-re legyőzte a Fehérvárt a labdarúgó NB I kilencedik fordulójában, így látták a vezetőedzők az eseményeket.

Fantasztikus gólt lőtt a Liverpool magyar focistája - videó

A 24 éves játékos rangadón szerzett gólját még sokáig fogják mutogatni.

Drámai sérülést szenvedett a Real Madrid védője, egy évre kidőlt

A Real Madrid 2–0-ra nyert a Villarreal ellen, de a három pontnál sokkal többet veszített: Dani Carvajalt az egész szezonra.

Közel a 150. NB I-es góljához Böde Dániel - a Paks újra legyőzte a Ferencvárost

A paksiak támadója 37 esztendősen is elnyűhetetlen, de Osváth Attila gólja és két gólpassza is kellett a bajnok elleni sikerhez.

Megszólalt az erőnléti edző Milák Kristóf felkészüléséről

Az olimpiai bronzérmes kenus, Zala György fél évtizede dolgozik az úszók mellett, Milák Kristóf szárazföldi felkészülését is ő vezényelte le. És nem érti, mi volt ez a „hol a Milák?” hiszti.

0

Bulvár

Végveszélyben a forint

Közel két év után először 400 forint fölött zárta a hetet az euró árfolyama, ami igen kedvezőtlen a hazai deviza stabilitása és az iránta megnyilvánuló bizalom szempontjából. Egy gyors erősödés még megmenthe

Falakon, járdákon és kábeleken rágja át magát ez a rovar, ami egyre jobban terjed Európában: szakértők figyelmeztetnek

Egy rovarfaj terjedése egyre nagyobb problémát okoz Európában, miközben a szakértők tehetetlenül állnak a jelenség előtt.

Reszkess Temu, szűkölj Aliexpress, tényleg letarolhatja a piacot az Allegro?

Messze nem jelent majd mindenkinek konkurenciát az eddig főként a lengyeleknél és a cseheknél futó online piactér. Megnéztük, mekkora szeletet haraphat ki a webshopos tortából.

Rengetegen isszák naponta, pedig rákot és cukorbetegséget okozhat - Hetente csak ennyit lenne szabad

A diétás üdítők mesterséges édesítőszereket tartalmaznak, melyeknek túlzott fogyasztása egészségkárosító hatásokkal jár.

Ingatlantulajdonosok figyelmébe: kié a közterületre ültetett fa?

Nem árt tudni a választ, ha nem akarsz büntetést kapni.

Félelmetes magyar átok a német tévében, megrázó erejű szöveg hangzott el az aradi vértanúk kapcsán egy német sorozatban

Az aradi vértanúk emléknapja van, az 1848-as szabadságharcra emlékezünk ezen a napon Magyarországon.

„Hogy tele a gatya, abban biztos vagyok” - ilyen volt Magyar Péter MTVA előtti tüntetése

A tüntetésen felszólalt Nagy Ervin, Bruti és Hadházy Ákos is, Magyar Péter pedig a propagandamédia bojkottálására szólított fel mindenkit a beszédében.

Agyad eldobod: ennyibe kerül 5 nap Sárváron egy 4 fős családnak az októberi hosszú hétvégén

Ha belföldi pihenésre vágysz, Sárvár ideális úti cél lehet gyógyfürdőjével és környékbeli izgalmas látnivalóival.

Na ne, ezt a Budapestről készült kép lavinát indított el külföldön

Nem mindennapi látványt kínál a fotó, amely Budapest egyik legkedveltebb helyszínéről készült. Még a Green Day zenekar dobosa is hozzászólt a képhez az elmúlt napokban, Woody Harrelson pedig nem várt magyar bókot

blogmorzsák

Tito és a leopárdja

Az épülő Verrazzano Narrows-híd New Yorkban, orosz menekülttábor Luxemburgban és még számos, ritka fotó a múltból.

Sötét mintázatok

Így vesznek rá egyes weboldalak a rossz döntésekre.

0