Ezt olvasta már?

A fontosabb hétvégi hazai sportesemények

Az alábbi sporteseményekre érdemes kilátogatni.


Havi szinten országosan és a fővárosban is mérséklődtek a lakbérek 2022 decemberében

Csaknem két év után először mérséklődtek havi szinten a lakbérek 2022 decemberében: országosan 0,7 százalékkal, Budapesten 0,9 százalékkal lettek alacsonyabbak az előző hónaphoz képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) és az ingatlan.com szerdán közzétett lakbérindexéből.


hirdetés

A KSH ugyanakkor rámutatott, a 2021 decemberében mérthez képest országosan 20, Budapesten 22 százalékkal voltak magasabbak a tavaly decemberi lakbérek.

Közölték, a nominális lakbérek továbbra is jóval magasabbak az egy évvel korábbiaknál, reálértéken számítva viszont augusztus óta csökkenő tendenciát mutatnak, ami a járvány előtti, 2020 januári csúcshoz képest országosan 13, Budapesten 15 százalékos csökkenésre vezetett.

Hozzátették, a hirdetések száma jelentősen csökkent, a 2020-as és 2021-es évitől egyaránt több mint ötödével elmaradt. A csökkenés döntően a fővárosi visszaesésből adódott - olvasható a KSH honlapján.

Az ingatlan.com szerdán az MTI-nek eljutatott közleményében arra is kitért, hogy idén januárban a közvetítők és a magánszemélyek több mint 12 ezer hirdetésben kerestek bérlőket.

Budapesten az átlagos bérleti díj 200 ezer forintot tett ki. Az V. kerület a legdrágább, ahol 350 ezer forint az átlagos havi bérleti díj, utána a II. és az I. kerület jön 285 ezer és 250 ezer forinttal. A legolcsóbb albérleteket a X., XX., XXI. és XXIII. kerületekben kínálják, ezeket 140-150 ezer forintért adnák bérbe a tulajdonosok - írta az ingatlanhirdetési portál.

A vármegyeszékhelyek mezőnyét holtversenyben Győr, Székesfehérvár, Tatabánya és Veszprém vezeti egyaránt 150 ezer forintos átlagdíjjal. A nagyobb egyetemvárosok közül Debrecenben 140 ezer, Szegeden 129 500 forint, Pécsen 120 ezer, Miskolcon pedig 95 ezer forintos havi kiadással számolhatnak a bérlők. A legolcsóbban Békéscsabán és Salgótarjánban lehet kivenni lakást, 90-90 ezer forintba kerül egy-egy albérlet átlagosan - olvasható az ingatlan.com közleményében.







0
0

hírek innen, onnan

A világ első negyedik generációs atomerőművét helyezték üzembe Kínában

Kína ambiciózus célokat tűzött ki maga elé, de komoly lemaradásban van az energetikai átállásban.

70 éves a Playboy – Tárgyiasít? Ja nem, felszabadít!

1953-ban a meztelenséget és erotikát övező tabuk megdöntését ígérte, és egy szórakoztató újságot a férfiaknak. 2023-ra tényleg nem...

Orbán Viktor terve megvalósulhat, nyertes pozícióban fordulhat rá a '26-os választásokra

Jövőre stabilizálódni fog az infláció, ugyanakkor meg kell barátkoznunk hosszú távon velünk maradó ötszázalékos áremelkedésekhez....

A gazda szeme az egyetlen, amit még nem helyettesíthetnek gépek

Ugyanakkor a szőlészetben minden munkafolyamatot képesek vagy a közel jövőben képesek lesznek autonóm gépek elvégezni. A Sitevi...

Tóth Gabi a lángoló szépség: fehérneműre vetkőzött, irgalmatlanul bevállalós fotón pózol

Őrülten szexi képet osztott meg közösségi oldalán Tóth Gabi.

Bevallotta, hogy bepasizott Selena Gomez, a rajongók ki is akadtak

Annyi ideje volt már egyedül, igazán együtt örülhetnének vele, de nem teszik. Kérdés, igazuk van-e?

Drew Barrymore sokat szenvedett magyar édesanyja miatt: szörnyű, mit kellett átélnie

A Golden Globe-díjas színésznő mára megbocsájtott szülőjének, de semmiképpen sem szeretne olyanná válni mint ő.

Tündéri fotót osztott meg Tatár Csilla. Nézd, mit csinál az apróság

Ennél imádnivalóbbat biztosan nrég láttál!

Kiválósági ösztöndíjakat ítélt meg a jegybank

Huszonöt magyarországi felsőoktatási intézmény közel 600 hallgatója vehette át ünnepélyes keretek között a Magyar Nemzeti Bank (MNB)...

"Tapasztalatot lehet szerezni és ez többet ér, mint egy helyezés" - A hét videója

Befejeződött a Klasszis Média Lapcsoport immár hetedik alkalommal, ezúttal technikumoknak és szakképző iskoláknak megrendezett...

0

Sport

Az MU megszabadulna az ötszörös és a négyszeres BL-győztesétől is

Több tapasztalt futballistájától is megszabadulhat a Manchester United a téli átigazolási szezonban.

Hosszú Katinka reagált a vádakra

A háromszoros olimpiai bajnokról azt terjesztették, hogy a szövetséggel szeretné kifizettetni a luxusedzőtáborozását.

Teljesen összeomlott a Tottenham

Október végén veretlenül vezette a bajnokságot a Tottenham, azóta meccset sem nyert.

Csodagól sokkolta a házigazdát a kézilabda-világbajnokságon - videó

A három rendező közül először kapott ki valamelyik.

Mit tegyen a sportoló, akinek lefagyott a nemi szerve?

Óvakodjon a kézenfekvő megoldásoktól.

Dánia sokkot kapott, mert a nagyképű kézilabdázóit megverte Japán

Az utóbbi évek legnagyobb szenzációja történt meg csütörtökön este Herningben.

Átok ül a magyar kapusokon, megvan Szemerey diagnózisa

A pénteki ebédre mankóval érkezett.

Döntöttek a botrányos állapotú kecskeméti focipályáról

A helyi városvezetés közgyűlésén is szóba került a Széktói Stadion állapota.

Megelőzte Neymart a Real Madrid legújabb brazil csodagyereke

Vinícius Jr. és Rodrygo után a nyáron megérkezik Madridba a 17 éves Endrick is. Bajnokként és a valaha volt egyik legjobb tinédzserként.

Nagyon gyenge napot fogott ki a Veszprém, váratlan vereséget szenvedett a BL-ben

A bakonyiak februárban folytatják szereplésüket a kupasorozatban.

0

Bulvár

Csoportos nemi erőszak: 17 éves lányt erőszakolhatott meg többedmagával P.Diddy

Újabb nő jelentett fel nemi erőszakért miatt P.Diddy-t. A Sean Combst-ként ismert rappert Jane Doe vádolta meg azzal, hogy 2003-ban két másik férfival együtt megerőszakolta őt a világsztár. A sértett akkor még csak

Rejtély, hogyan és miért törölték az állam elővásárlási jogát Orbán Ráhel világörökségi ingatlanjain

Pár évvel korábban a közérdekre hivatkozva jegyezték be az állami elővásárlási jogot a tokaji földekre.

A Fidesz vezetőit börtönbe kellett volna csukni, mondta a súlyos ÁSZ büntetés után Márki-Zay

Az Állami Számvevőszék vizsgálata: a 2022-es ellenzéki összefogás kampánypénzeiből 260 millió forintnyi támogatást minősített illegálisnak. A Demokratikus Koalíció képviselője Híradónknak azt mondta, hozzáj

Sokkoló fotók a reggeli súlyos buszbalesetről, teljes volt az útzár

A szigetszentmiklósi hivatásos, a ráckevei önkormányzati és a délegyházi önkéntes egység végezte a műszaki mentést, melynek során áramtalanították a személyautót. A helyszínre kiérkezett a mentőszolgálat is

0