Ezt olvasta már?

A fontosabb hétvégi hazai sportesemények

Az alábbi sporteseményekre érdemes kilátogatni.


Kimagaslóan teljesít idén az építőipar

Idén kimagaslóan teljesít az építőipar mind a keresleti, mind a kínálati oldalt tekintve - mondta Pomázi Gyula, az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal Egyesület (IFK) által szervezett VI. Ingatlanfejlesztési napon.


hirdetés

A helyettes államtitkár szerint ezt mutatja az is, hogy a CBRE nemzetközi ingatlantanácsadó 2018. egészére 1,7 milliárd euróra becsüli a magyarországi ingatlanbefektetések értékét, amivel Magyarország a régiós piacon felzárkózott a második helyre Csehország mellé, a továbbra is első helyen álló Lengyelország után - tette hozzá. Pomázi Gyula szerint az építőipar versenyképességének növeléséhez jelentős átalakulásra van szükség, például az új technológiai megoldások elterjedésére, amit a kormány is támogat. Az idén az építőipari cégek eszközeinek korszerűsítésére irányuló pályázat keretösszegét 16 milliárd forintra emelték - tette hozzá.

A helyettes államtitkár szerint ez a pályázat az építőipari cégeknél olyan jellegű korszerű hatékony termelési környezet kialakítását szolgálja, amely az erőforrás hiánytá pótolni tudja, így az építőiparban tevékenykedő vállalkozások hatékonyabbá, versenyképesebbé válhatnak.

Takács Ernő az IFK elnöke az MTI-nek elmondta: az ingatlanbefektetők sikeresnek ítélik a 2018-as évet és a magyar makrogazdasági számok tükrében az építőiparban további bővülésre számítanak. Megjegyezte, a CBRE nemzetközi ingatlantanácsadó becslését véve alapul az elmúlt három évben (2016-2018) az ingatlanbefektetési tranzakciós volumen megközelítette a 5 milliárd eurót Magyarországon. Az MTI kérdésére válaszolva, hogyan értékeli a magyar befektetők arányának növekedését a piacon Takács Ernő elmondta, egészséges stabilitást ad a magyar piacnak, hogy a korábbi időszaktól eltérően idén a magyar befektetők aránya 50 százalékról, 58 százalékra emelkedett. A helyszínen kiadott közlemény szerint az IFK júniusban hirdette meg a VI. Hallgatói Ötletbörze pályázatát, "Ingatlanfejlesztés az Y és Z generáció szemével" címmel. Az IFK a pályázat értékelését követően a VI. Ingatlanfejlesztési Napon adta át az első három helyezettnek járó díjakat. A Bálna funkcióváltását megtervező csapat a "Bálna - ahol Budapest kezdődik" című pályamunkája nyerte a pályázatot, ők kapták meg az IFK Talentum 2018 díjat is, az elismerés mellé 800 ezer forint pénzjutalomban is részesültek. A második helyezett a "Duna 365", a Népszigeti városrész megtervezésével foglalkozó, a harmadik a "Bálna - Élmény az egész családnak" című pályamű lett.







0
0

hírek innen, onnan

Új rekordon zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 244,97 pontos, 0,42 százalékos emelkedéssel, 58 669,83 ponton, új történelmi rekordon...

Gyalog is odamennék poénkodott Ancelotti, amikor Szaúd-Arábiáról kérdezték

Parádés választ adott Carlo Ancelotti, miután egy képzeletbeli szaúdi ajánlatról faggatták.

Netanjahu Libanonnak is kőkemény üzenetet küldött

A Gázában zajló heves harcok ellenére továbbra is rakétákkal támadják Izraelt az övezetből. Gázában újabb két katona meghalt....

Bayer Zsolt ismét egy nőt gyaláz, megint nem vigyázott a szájára

Pottyondy Edina után Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság Orbán Viktor által is megválasztott, majd azóta már "Soros emberének"...

Két évig a fagyasztóban tárolta lakótársa holttestét, de ennél is tovább ment

Az 53 éves elkövető nem úszta meg a felelősségre vonást.

Argentína új vezetője hamar elengedte gazdasági radikalizmusát a befektetők nagy örömére

Javier Milei argentin elnök az infláció megfékezésére összpontosítva veszi át az elnökséget, még akkor is, ha emiatt muszáj...

Csecsemők várakoznak kórházi körülmények között, olyan kevés a nevelőszülő

Szakértők szerint az anyagi megbecsülés a hiány oka. (Belföld)

Krausz Ferenc megtartotta Nobel-előadását, a háborúról is beszélt

A Stockholmi Egyetemen szólalt fel a díjazott magyar tudós.

Átadták az MNB Kiválósági Ösztöndíjait

A 2016-ban életre hívott program ösztöndíjában a jegybank tevékenységéhez kapcsolódó gazdaságtudományi képzésben részt vevő,...

0

Sport

Teljesen összeomlott a Tottenham

Október végén veretlenül vezette a bajnokságot a Tottenham, azóta meccset sem nyert.

Hosszú Katinka reagált a vádakra

A háromszoros olimpiai bajnokról azt terjesztették, hogy a szövetséggel szeretné kifizettetni a luxusedzőtáborozását.

Csodagól sokkolta a házigazdát a kézilabda-világbajnokságon - videó

A három rendező közül először kapott ki valamelyik.

Átok ül a magyar kapusokon, megvan Szemerey diagnózisa

A pénteki ebédre mankóval érkezett.

Dánia sokkot kapott, mert a nagyképű kézilabdázóit megverte Japán

Az utóbbi évek legnagyobb szenzációja történt meg csütörtökön este Herningben.

Mit tegyen a sportoló, akinek lefagyott a nemi szerve?

Óvakodjon a kézenfekvő megoldásoktól.

Döntöttek a botrányos állapotú kecskeméti focipályáról

A helyi városvezetés közgyűlésén is szóba került a Széktói Stadion állapota.

Megelőzte Neymart a Real Madrid legújabb brazil csodagyereke

Vinícius Jr. és Rodrygo után a nyáron megérkezik Madridba a 17 éves Endrick is. Bajnokként és a valaha volt egyik legjobb tinédzserként.

Guardiola már a szezon végén visszavonulhat

A katalán edző egy nyilatkozatában elárulta, minek kell történnie ahhoz, hogy már a szezon végén visszavonuljon.

Nagyon gyenge napot fogott ki a Veszprém, váratlan vereséget szenvedett a BL-ben

A bakonyiak februárban folytatják szereplésüket a kupasorozatban.

Élet-halál meccs jön a magyar női kézilabda-válogatottnak

A magyar játékosok és a szövetségi kapitány is bizakodó a szombati, Svédország elleni mérkőzés előtt. Interjúk a helyszínről.

0

Bulvár

Rejtély, hogyan és miért törölték az állam elővásárlási jogát Orbán Ráhel világörökségi ingatlanjain

Pár évvel korábban a közérdekre hivatkozva jegyezték be az állami elővásárlási jogot a tokaji földekre.

A Fidesz vezetőit börtönbe kellett volna csukni, mondta a súlyos ÁSZ büntetés után Márki-Zay

Az Állami Számvevőszék vizsgálata: a 2022-es ellenzéki összefogás kampánypénzeiből 260 millió forintnyi támogatást minősített illegálisnak. A Demokratikus Koalíció képviselője Híradónknak azt mondta, hozzáj

Elmondta egy kislány a barátnőjének, milyen undorító hétfogós játékot játszik vele a mostoha nagyapja

Hét évet kapott a minősített szexuális kényszerítéssel vádolt férfi.

Sokkoló fotók a reggeli súlyos buszbalesetről, teljes volt az útzár

A szigetszentmiklósi hivatásos, a ráckevei önkormányzati és a délegyházi önkéntes egység végezte a műszaki mentést, melynek során áramtalanították a személyautót. A helyszínre kiérkezett a mentőszolgálat is

Hatalmas havazásra kell számítani a hétvégén

Mutatjuk, Magyarország mely részeit lepi el a hó.

Januártól jön a nagy változás a kórházakban

A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) januártól már 81 intézmény üzemeltetéséért lesz felelős. A szervezet főigazgatója elmondta, hogy az átvétel miatt a vármegyei kórházak 85-90 százalékával,

Borzalmas tragédia: Lezuhant egy katonatiszteket szállító helikopter

Lezuhant egy guyanai katonatiszteket szállító katonai helikopter a venezuelai határ közelében. A balesetet, melynek öt halálos áldozata volt, ketten élték túl - közölte csütörtökön a guyanai kormány.

0