Ezt olvasta már?


Mindenkit kitesznek, senki nem marad a helyén

Szinte teljes nagytakarítást hajt végre a kormány az egyetemi alapítványok vezetésében: a kuratóriumi és felügyelőbizottsági tagság 98 százalékát lecserélik, miközben a testületek jogköreit is alaposan megnyirbálják.

 

Az új vezetők egyik legfontosabb feladata már a megszüntetés előtt álló alapítványok átvilágítása és felszámolásuk előkészítése lesz.

Teljesen megújulnak az egyetemi alapítványok kuratóriumai és felügyelőbizottságai – közölte az Oktatási és Gyermekügyi Minisztérium. A közérdekű vagyonkezelő alapítványok (kekvák) által fenntartott egyetemek kuratóriumi és felügyelőbizottsági tagok újraválasztásával kapcsolatban kiírt pályázata sikeres volt, a rövid határidő ellenére több mint 1200 pályázat érkezett, amelyből 660 pályázat felelt meg a pályázati kiírás tartalmi és formai követelményeinek – írt a tárca. A kuratóriumokban és a felügyelőbizottságokban összesen 168 szabad hely betöltéséről született döntés, ezzel a tagság 98 százaléka lecserélődött.

A kuratóriumi és felügyelőbizottsági tagok kijelöléséről a szenátusok véleményének figyelembevételével, valamint az Állami Számvevőszék feddhetetlenségre, függetlenségre és pártatlanságra vonatkozó vizsgálatát követően az alapítói jogokat gyakorló miniszter döntött. A kijelölt kuratóriumi tagok összeférhetetlenségének vizsgálatát az Integritás Hatóság végzi a jogszabályban meghatározottak szerint – tudatta a tárca, megjegyezve: a kiválasztás során cél volt, hogy a kuratóriumokba ne kizárólag felsőoktatási szereplők kerüljenek be, hanem a jogi, pénzügyi kompetencia is megjelenjen.

Közölték azt is, hogy a megszüntetés előtt álló kekvák alapító okiratainak módosítása jelenleg folyamatban van. A módosítás célja, hogy a kuratóriumok jogkörei a törvény által meghatározott minimumra szűküljenek, több döntés az alapítói jogok gyakorlójának jóváhagyásához kötött legyen, és a legfontosabb döntési jogosultságok az alapítói jogok gyakorlójának hatáskörébe kerüljenek vissza.

A tárca rögzítette: az új kuratóriumok feladata elsősorban az alapítványok átvilágításához szükséges adatszolgáltatás biztosítása, valamint a kekvák megszüntetésével kapcsolatos feladatok ellátása. Az új tagok kijelölésével párhuzamosan zajlik a kekvák által fenntartott egyetemek alapító okiratainak és szervezeti és működési szabályzatainak jogszabályon alapuló áttekintése. Ennek célja, hogy az akadémiai szabadság maradéktalan érvényesítése érdekében az intézmények működése 2026. október 31-ig teljeskörűen megfeleljen az új jogszabályi előírásoknak.

A minisztérium célja, hogy az egyetemek a jövőben nagyobb szakmai és intézményi önállóság mellett, világos felelősségi és elszámoltathatósági keretek között működhessenek.

Az új egyetemi modell kialakítása érdekében a tárca egyeztetéseket folytat oktatókkal, hallgatókkal és az oktatást, kutatást támogató egyetemi polgárokkal, továbbá felsőoktatási intézményekkel, szakszervezetekkel, hallgatói önkormányzatokkal és felsőoktatási szakértőkkel is.

A felsőoktatás megújításának célja egy olyan kiszámítható, szakmailag önálló és versenyképes egyetemi rendszer kialakítása, amelyben az intézményi autonómia, a minőségi működés és az elszámoltathatóság egymást erősítve érvényesül

– hangsúlyozta a minisztérium.

Ahogy arról beszámoltunk, július elején derült ki, hogy a kormány nyílt pályázatot hirdetett a kuratóriumi és felügyelőbizottsági helyekre. Lannert Judit oktatási és gyermekügyi miniszter szerint a cél, hogy a felsőoktatási intézmények irányításában „a szakmai alkalmasság, az átláthatóság és az intézményi közösségek véleménye egyaránt érvényesüljön”.

index







0
0
0
0

hírek innen, onnan

Megnevezte Magyar Péter a Tisza Párt öt új alkotmánybíró-jelöltjét, köztük van Ligeti Miklós is

A Tisza Párt megnevezte azt az öt alkotmánybíró-jelöltet, akiket szakmai szempontok és függetlenségük alapján javasol a testületbe a...

Kilőtt az olajár, május óta nem látott szinten a WTI

Több mint hat százalékkal ugrottak meg csütörtökön az olajárak, így mindkét meghatározó benchmark, a WTI és a brent hordónkénti ára...

Egyik pillanatról a másikra eltűnik? A csillagjegye elárulja, hogyan vet véget a kapcsolatnak

Miért nem hív vissza, amikor azt hinnéd, minden rendben van? A csillagjegye szerint egészen más okok állhatnak a háttérben.

Kihirdették a Margó-díj döntőseit – a Telex újságírója is bekerült a legjobb tízbe

Rekordszámú nevezésből választották ki a 2026-os Margó-díj tíz döntős kötetét. A shortlistre a Telex újságírója, Fábián Tamás...

Kicsordul a könny. Szívszorító vallomást tett édesanyjáról Muri Enikő

Élete egyik legnagyobb színházi kihívására készül Muri Enikő, aki szeptemberben Evita szerepében lép színpadra a Madách Színházban....

Tiborcz István zsugorodni kezdett - Orbán Viktor veje megválik banki tulajdonának egy részétől

A MagNet Bankban érdekelt Fáy Zsolt és két vele összehangoltan eljáró, szintén hazai befektető társaság vásárolja be magát Tiborcz...

Magyar Péter megnevezte a Tisza öt alkotmánybíró jelöltjét

Magyar Péter saját Facebook oldalán nevezte meg a Tisza párt öt alkotmánybíró jelöltjét.

„Nem voltak közös célok, mégsem mertem elengedni” – hogyan szabadultál ki egy szürke kapcsolatból?

A szürke kapcsolat az, amikor a partner még nem elutasító, de már nem odaadó, hanem a „szürke zónában" hagy, és nem köteleződik el...

Ligeti Miklóst is alkotmánybírónak jelöli a Tisza

Magyar Péter arról írt, hogy pártja olyan jelölteket javasol alkotmánybírónak, akik minden szempontból megfelelnek nemcsak az...

0

Sport

"Ez is nagyon gyenge volt" - Kegyetlenül lehúzták Kerkezt, Szoboszlai lett a meccs embere

A Liverpool győzelemmel nyitott a Bajnokok Ligájában, a magyar hősök is kellettek a sikerhez.

Horror-koponya a Tiszában, a másvilágból bámul ránk az óriás tekintete

Aligha volt sok ellensége a jégkorszak csúcsragadozójának, ő lehetett a Kárpát-medence ura.

BL: Sarkazós gólpassz után rúgott gólt Szoboszlai a nap rangadóján

Rögtön a BL első fordulójában betalált Szoboszlai Dominik.

90 millió euróért igazolhat világklasszist a Liverpool

A Premier League-ből igazolhat Andoni Iraola.

Szoboszlai Dominik volt a meccs embere, Kerkez kap hideget-meleget

Válogatottunk csapatkapitánya régi fényében csillogott.

Átverték Szoboszlait? Mégsem lesz csapatkapitány Liverpoolban

Súlyos a helyzet, új tervei vannak a Liverpoolnak Szoboszlai Dominik kárára.

Tovább gyengülhet az ETO FC Győr? Újabb kulcsjátékos távozhat a bajnokcsapattól

A játékos már a legutóbbi bajnoki meccs keretében sem volt ott.

Szoboszlai gólja után Mac Allister bombája jelentette a különbséget a Liverpool BL-nyitómeccsén

Magabiztos sikerrel rajtolt a kétszeres címvédő Paris Saint-Germain.

0
0

Bulvár

Rogán Antal tárcája 2028-ig államtitokként őrizte volna a nyugdíjasokról szóló iratot

Csaknem kétmilliárd forintból térképezték fel az idősek legégetőbb gondjait, a döntés részleteit még éveken át elzárták volna a nyilvánosság elől.

Megengedte a szomszédnak, hogy használja a kútját: sokkot kapott, mikor észrevette..

Václav segíteni akart. Amikor a szomszédja kútja kiszáradt, nem hagyta víz nélkül a családot, hanem megengedte, hogy ideiglenesen rácsatlakozzanak az ő több mint húsz éve használt kútjára. Tizenöt éve ismerték

Gigászi pénzzel akarták lehúzni az autószerelők a tulajt, ő viszont megoldotta szinte ingyen

Be akarták húzni a csőbe az autószerelők az egyik gépjármű tulajdonost, de nem tudtak rajta kifogni.

Már 800 ezer megtekintés felett jár Magyar Péter videója – kiütést kapott a Fidesz

Már a 800 ezres megtekintést is átlépte Magyar Péter egyik friss videója.

„Hülye p*csa, beképzelt f*sz” a TV2 stábja állítólag ilyen szitkokat szórt a műsoruk szereplőire: bíróságig megy az ügy

A Házasság első látásra szereplői bíróságra mennek a TV2 stábja ellen. Durva, mikkel vádolják őket.

Vida Kamilla: Miért, miniszterelnök úr, maga hol volt?

Ma már több a felelőssége Magyar Péternek abban, hogy értelmes dolgokkal töltsük a közös időnket, mint bármelyik fideszesnek.

Több hullámban érkezik az eső: mutatjuk, mely térségek kapnak 30 millimétert és kik maradnak ki

Több térség is számottevő csapadékot kaphat a következő napokban. A közeledő hidegfront azonban korántsem egyenletesen öntözi meg az országot: a Dunántúl nyugati és északnyugati részén jóval több eső várhat

„Eljött a bosszú napja” – a Mandiner eltűnése után megszólalt a Konfront is

Elérhetetlenné vált a Mandiner honlapja, a volt mandineresek a Facebook-on reagáltak a történtekre.

Váratlan döntést hozott a MOHU: ezeket a hulladékokat már nem lehet leadni a gyűjtésen

Elektronikai hulladékot már nem vesznek át az önkormányzati veszélyeshulladék-gyűjtésen Ferencvárosban, miután a MOHU egy friss döntés alapján nem fogadja be ezeket.

Rég láttuk Sarka Katát: a friss címlapon alig ismertük fel

Sarka Kata manapság kerüli a rivaldafényt, egy divatbemutatón fotózták le mégis.

0