Ezt olvasta már?


OGY - Krónika 2. rész (napirend előtt: élelmiszer- és energiaárak, veszélyhelyzet)

Az élelmiszerárak növekedéséről, az energiaárakról és a veszélyhelyzetről is szóltak a napirend előtti felszólalások az Országgyűlés keddi ülésén.


hirdetés

 

Jobbik: az uniós élelmiszerdrágulást sokszorosan meghaladják a hazai árak

Z. Kárpát Dániel (Jobbik) arról beszélt, hogy egy év elején közzétett, a világ országait áttekintő grafikon szerint az élelmiszerárak drágulását tekintve Magyarország a tizedik helyen állt. Ez egy sokkoló adat volt, és a probléma az, hogy az uniós élelmiszerár-drágulást azóta is sokszorosan meghaladják a hazai adatok - mutatott rá.

Hozzátette: azt látják, hogy az ársapkák rendszere tovább drágítja a magyar élelmiszerek árát. Megjegyezte: a nagy multik elosztórendszerükben 6-7 ezer élelmiszer árát határozzák meg és ebbe kontroll, lényegi ellenőrzés nélkül "lazán" be tudták építeni a vélt vagy valós veszteségeket. Mivel nem volt ellenőrzés, sokkal többet építettek be, mint amennyit a másik oldalon elveszítettek. Amikor pedig a Gazdasági Versenyhivatal elkezdett vizsgálódni, hirtelen elkezdtek csökkenni bizonyos termékcsoportok árai.

Ki adja vissza a családoknak a hónapokon át indokolatlanul elvett összegeket? - firtatta.

Kitért arra is, hogy a Jobbik már öt éve letette a megoldást az asztalra egy online árfigyelő adatbázis formájában, amivel ezek a folyamatok nyomon követhetők lennének.

Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára azt mondta, amíg újabb és újabb szankciók lesznek, addig a szankciós infláció is itt lesz és folyamatosan találkoznak vele a boltokban és az árakban.

Ebben a helyzetben a kormány arra törekszik, hogy megvédje az embereket és csökkentse azokat a hatásokat, amelyeket ezek a tényezők okoznak.

Tisztában vannak azzal, hogy az árak rögzítése önmagában nem elegendő, azt is biztosítani kell, hogy elegendő rögzített árú termék álljon rendelkezésre.

Közölte: egyelőre április végéig vannak érvényben az ársapkák, a kormány várhatóan április közepén hoz döntést ezek jövőjéről.

A piaci helyzet alapján és az összes piaci szereplő érdekének figyelembe vételével fognak eljárni - jelezte.

Az államtitkár abban igazat adott a képviselőnek, hogy a kereskedő cégek egyéb termékeknél olyan árakat képeztek, amellyel kompenzálták veszteségeiket, ezért vannak folyamatban vizsgálatok.

Hozzátette: az élelmiszerárak folyamatosan csökkennek és ez a folyamat folytatódni fog, de arra számít, hogy az árak nem fognak lecsökkenni a Covid-járvány előtti szintre.

MSZP: az energiapolitikát a kormány rontotta el

Tóth Bertalan (MSZP) kijelentette: az energiapolitikát Orbán Viktor miniszterelnök és kormánya rontotta el, "mi vásároljuk a legdrágábban az orosz gázt Európában". Arról beszélt, hogy Magyarországon csődöt és elbocsátásokat, valamint jelentős inflációt eredményezett a "brutális fideszes energiaáremelés".

Úgy folytatta: a kormányzati dilettantizmus eredménye, hogy olyan intézmények lehetetlenülnek el, amelyek rászorulóknak biztosítanak lakhatást, de az is, hogy elmaradnak az energetikai hálózatfejlesztések, ami gátja a megújuló energiaforrások terjedésének.

Ha a Fidesz-kormánynak fontos lenne az emberek megélhetése, érdemi lépéseket tenne, hogy csökkenjenek az energiaárak - fűzte hozzá. A többi közt azt is sérelmezte, hogy az energetikai tárca el akarta titkolni, mi került 75 milliárd forintba a Mátrai Erőmű visszavásárlásában.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium államtitkára úgy felelt: óvatosan a kritikával, hiszen "önök már 2010 előtt kezeltek egy válságot" és "önök voltak, akik kiárusították ezt az országot, eladták a teljes energiaipart, kiszolgáltatottá tették hazánkat".

Azt mondta: a háború és az elhibázott szankciók következményét kell elviselnie az országnak. Pedig ha Brüsszel nem kényszerítette volna rá ezeket a tagállamokra, a háború gazdasági hatása lényegesen kisebb lenne.

Emlékeztetett, hogy a kormány az átlagfogyasztásig a szankciós infláció előtti energiaárakat tart fenn az emberek számára, hogy megvédje az ország lakosságát és a vállalkozásokat. A kormány az intézményeit sem hagyja cserben, lehetőség van támogatás igénylésére.

Azt is felidézte, hogy az MSZP nemrég még meg is dicsérte az ársapka-intézkedést.

Momentum: minek játsszák a demokráciát?

Bedő Dávid (Momentum) szerint a kormány 2500 napja igyekszik félelmet kelteni az emberekben, azóta van valamilyen válság vagy veszélyhelyzet az országban. Ennek oka szerinte, hogy a kormányzat így könnyebben élhet vissza a hatalmával és még kevésbé ellenőrizhetők a döntések.

Kifogásolta, hogy a kabinet most készül meghosszabbítani a veszélyhelyzetet.

Úgy folytatta: nem volt elég a kétharmados parlamenti többség vagy az állami intézmények megszállása, nemrég még a költségvetést is rendeletben hirdették ki.

Minek játsszák a demokráciát? - tette fel a kérdést.

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára úgy reagált: rendkívüli jogrend más országokban is bevett gyakorlat, általában rendkívüli helyzetekben van arra szükség. "Lehet, hogy ön tagadja, de a kormányzásunk alatt folyamatosan rendkívüli válsághelyzetekkel néztünk szembe" - jelentette ki. Először a migrációval, majd a világjárvánnyal, most a szomszédban dúló háborúval és hatásaival - sorolta.

Nagy szerencse, hogy olyan kormány van ezekben az időkben, amely elsősorban az ország érdekét nézi és nem külföldi elvásároknak próbál megfelelni.

Emlékeztetett: a módosított költségvetést megvitatta az Országgyűlés, amelyen azonban a Momentum képviselői nem vettek részt.

Abszurdnak nevezte, hogy az a Momentum demonstrál a sajtószabadságért, amely már többször adta jelét: tagjai olyan véleményszabadságot szeretnének, ahol leginkább az övékkel egyező vélemények kapnak teret.

 

LMP: meg kellene kérdezni az embereket az akkumulátorgyárakról

Csárdi Antal (LMP) kifejtette: a kormány teleépíti Magyarországot akkumulátorgyárakkal, és hogy legyen energia a működésükhöz, telerakja az országot gázerőművekkel. Vagyis orosz gázzal működtetnék a kínai akkumulátorgyárakat, amelyek német autógyáraknak termelnek, de a nyereséget ezek a globális cégek kiviszik majd az országból - mondta.

Kiemelte: cserébe a kormány odaadja a vízkészletet, a termőföldeket és a levegő tisztaságát. A gyártás során keletkezett hulladékot pedig a gyártó cégnek kell kezelnie, tehát ez Magyarországon fog történni - közölte.

A képviselő szerint az lenne tisztességes, ha megkérdeznék az embereket, akarják-e ezt, de a kormány gyáva ezt megtenni, mert fél a választól.

Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára úgy válaszolt, hogy ebben a kérdésben is az országról van szó, és az ellenzék mindig az ország ellen cselekeszik. A nép már válaszolt arra a kérdésre, hogy mit akar: a tavalyi választáson már negyedszer nyert a Fidesz-KDNP, vagyis a nép azzal az állásfoglalással ért egyet, amelyet a kormánypártoktól hall és elutasítja azt, amit az ellenzéktől hall - közölte.

Elmondta: az egész világ akkumulátorgyárakat akar, csak a magyar baloldal nem. Magyarországon csak a legszigorúbb biztonsági és környezetvédelmi előírások betartásával valósulhat meg beruházás - jelentette ki.

Megjegyezte: az elhasznált akkumulátorokat ott kell kezelni, ahol forgalomba hozták őket.

Párbeszéd: korszerűsíteni kellene a panellakásokat

Berki Sándor (Párbeszéd) arról beszélt, hogy miközben az energiafogyasztás nő, a lakások energetikai szempontból korszerűtlenek. A kormány ígéretet tett a lakóépületek energetikai korszerűsítésére, de nemhogy ezt nem tette meg, még a panelprogramot is elsorvasztotta - mondta.

Hangsúlyozta: szükség lenne a panelépületek korszerűsítésére, és a kormány hiába ígérget, a lakásállomány többsége még mindig korszerűtlen energetikai szempontból. Ennek megváltoztatására kellene költeni, hogy a panellakásban élők fűtésszámlája csökkenjen, és akkor kevésbé kellene aggódni az energiaválság miatt - mondta.

Koncz Zsófia, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkára erre közölte: a magyar energiaellátásban a nukleáris energia kiemelt szerepet tölt be, és ha a kormány komolyan venné az ellenzék javaslatait a nukleáris energia visszaszorításáról, Magyarországon energiahiány lenne.

Kiemelte: a kormány eddig is több programot indított a lakások energetikai korszerűsítésére, jelentős összegeket fordított erre.

Közölte: jelenleg háborús helyzet van, ami az energiahelyzetre is hatással van, az energia ára jelentősen emelkedett. A kormány a magyar érdekekért küzd az óriási nyomás ellenére ebben a helyzetben is - jelentette ki.

Mi Hazánk: legyen alkotmányos jog a készpénz használata

Toroczkai László (Mi Hazánk) azt szorgalmazta, hogy legyen alkotmányos jog a készpénz használata Magyarországon.

Az ellenzéki politikus szavai szerint a készpénz használata sokak számára az elmúlt 30 évben a túlélést szolgálta, így tudtak harcolni például a "sarcoló maffia ellen", amelyik elévült tartozásokat hajt, illetve hajtott be sok esetben.

Jelezte: a Mi Hazánk alkotmányos szabadságjognak tartja a készpénz használatát és ezért harcolni is fognak.

Választ várt arra, hogy a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkárának a készpénz visszaszorítására vonatkozó kijelentése mögött meghúzódik-e valódi kormányzati stratégia és szándék.

Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára szerint félreérthették a helyettes államtitkár szavait. Olyat biztosan nem mondott, hogy azért szeretné a kormány a készpénzhasználatot visszaszorítani, hogy ezzel a végrehajtó maffia tevékenységét segítse - közölte.

Azt azonban tapasztalni kell, hogy egyes országokban készpénzzel gyakorlatilag már nem is lehet fizetni, csak kártyával vagy mobiltelefonnal. Ezt jelenti a digitális fejlődés - rögzítette.

Kiemelte, valóban cél és szándék a készpénzforgalom visszaszorítása.

Kitért arra is, hogy a legtöbb visszaélés készpénzzel történik, hiszen a bankszámlán keresztül történő utalásnak nyoma van, követhető. Ezzel szemben a készpénzben felvett összegek szabadon mozoghatnak a vállalkozások, jogi személyek között.

Azt ugyanakkor mindenki maga döntheti el, hogy hogyan szeretne fizetni, hogyan kéri például a nyugdíját, ebben nem szeretnének senkit sem korlátozni - mutatott rá az államtitkár.


MTI







0

hírek innen, onnan

Választás 2024: újabb újraszámlálások jöhetnek

Dézsi Csaba András a csütörtök délutáni határidő előtt benyújtotta fellebbezését a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Területi...

Marco Rossi megmondta, hogy férfiak.

Június 14-én kezdődik a 17. Európa-bajnokság Németországban. A magyar válogatott már a második napon pályára lép, ellenfele Svájc...

Ingyenes Kresz-suli indul a Városligetben

A Liget Budapest Projekt és a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum együttműködésével létrejött nyári programsorozatra 1400 gyereket...

Rogán Antal: Hogyha túlvagyok ezen, akkor nem kívánok már a politikában dolgozni

A miniszter azt is elmondta, hogy mik a tervei, ha már nem tölti be ezt a posztot, és válaszolt arra a kérdésre is, hogy lenne-e...

Mintha nem is ebben az univerzumban estek volna meg: 10 jelentős esemény, ami idén 35 éve történt

Nem fogsz hinni a szemednek, amikor meglátod, ezek a dolgok mind 1989-ben, vagyis idén immár 35 éve történtek meg!

Megtörtént az orosz NICA gyorsítókomplexum technológiai indítása

Megtörtént a NICA (Nuclotron based Ion Collider facility) nehézion-ütköztető gyorsítókomplexum technológiai indítása csütörtökön a...

Nagy bajban a franciák az Európa-bajnokság rajtja előtt

Betegség ütötte fel a fejét a francia táborban.

Dolgozók százainak tartozik a MÁV Zrt.

Csaknem hatszáz dolgozójának tartozik szerződéses megbízásaik kifizetésével hónapok óta a MÁV Zrt., a kifizetés felgyorsítására a...

Különleges égi kísérőt kap a Hold: ez még szabad szemmel is látható lesz

Vasárnap este a Hold szoros együttállásba kerül a kékes színű Spica csillaggal, a jelenséget pedig szabad szemmel is meg lehet majd...

Két magyar származású tagja is lehet az új holland kormánynak

Csaknem hét hónappal a 2023. novemberi választások után végre formálódik a holland jobboldali koalíciós kormány, amely 29 miniszterből...

Török Gábor: Ami a Fidesznek tíz év volt, az Magyar pártjának három hónap

Török Gábor volt a Friderikusz podcast vendége. A politikai elemző szerint ez a választás nem a Fidesz Waterlooja volt, hanem a 2024 előtti...

0

Sport

Szörnyű hírt kapott az Eb előtt a kapitány: ismét rákos a felesége

Ronald Koeman neje bízik benne, hogy a holland válogatott férje vezetésével messzire jut az Európa-bajnokságon.

A németek is elámultak a magyar válogatott edzésén látottaktól

Mint kiderült, egy mobiltelefon szenvedte el a legnagyobb sérülést.

Mourinho elmondta, ki nyeri az Eb-t és kié lesz az Aranylabda

Az Európa-bajnokságnál hazabeszélt Mourinho, az Aranylabdánál pedig a jelenlegi legnagyobb favoritot nevezte meg.

Micsoda hír: sztárcsapathoz igazolt a Ferencváros alapembere

A magyar bajnokság elmúlt idényének legjobb játékosa a világ egyik legjobb női labdarúgócsapatába igazolt.

Eljött a nagy nap, férjhez ment a Fradi korábbi kézilabdázója - fotókkal

A német átlövőnek és párjának a múlt héten volt az esküvője.

Magyar aranyérem az úszó-Eb-n

A 20 éves Betlehem Dávid felnőtt pályafutása legjobb eredményét érte el.

Senki nem ússza meg szárazon: mindenki nyomkövetőt kap, aki a Balatonra merészkedik

Több mint 500 hajót várnak Balatonfüredre az 56. Kékszalagra.

Eldőlt a magyar válogatott csapatkapitányának sorsa

Csiszár Henrietta, a magyar női válogatott csapatkapitánya szerződést hosszabbított az Internazionale együttesével – jelezte az MTI. A milánói klub honlapja […] A Eldőlt a magyar válogatott csapatkapitányának so

„Sokan lebecsülik őket…” - a svájciak sztárja óva int a magyarok elleni meccstől

Xherdan Shaqiri nehéz meccsre számít a mieink ellen, de bízik saját csapata erősségeiben.

Megvan a Ferencváros új vezetőedzője – részletek

Cikkünk Frissül! Ahogy arra számítani lehetett, Pascal Jansen lett a Ferencváros új vezetőedzője. Az 51 éves holland szakember legutóbb az […] A Megvan a Ferencváros új vezetőedzője – részletek bejegyzés elősz

Fotó. Már a Népligetben a Fradi új edzője?

A klub szurkolói oldalán jelent meg a kép, amelynek szereplője nagyon hasonlít Pascal Jansenre.

Fiola Attila könnyes szemmel beszélt sérüléséről: az orvosok azt mondták, lemaradok az Eb-ről

A magyar válogatott és a Fehérvár védője, Fiola Attila a májusi kulcscsonttörése után versenyt futott az idővel, a hat-nyolc hetes rehabilitációt néhány hétre rövidítette le, és bízik benne, hogy a mostani kont

0

Bulvár

Dél-Koreában Magyarország volt a téma tévében, nem akármit mutattak be

Ez a riportfilm ment le Magyarországról Dél-koreában a tévében.

150 ezer forintos bírságot kockáztatsz, ha ezt nem teszed ki a házadra

Van olyan település, ahol a kötelezettség elmulasztása ennél is magasabb, 500 ezer forintos bírság kiszabásával járhat.

Magyar nevet adott újszülött gyermeké-nek az amerikai sorozatsztár, rögtön rázúdult a népharag

A Glee című tévésorozat sztárja három tagból álló nevet választott a csöppség számára, a kommentelők azonban nem voltak maradéktalanul elégedettek a döntésével.

Szavak, amelyek demenciára utalnak már évekkel a diagnózis előtt

Kevesebbet beszél, de több elvont főnevet használ, akinél várható az agyi leépülés – derítette ki egy friss szingapúri kutatás.

A stressz az alábbi testrészeidben halmozódik fel

Ha az alábbi területeken gyakran észlelsz fájdalmat, és orvosilag nincs bajod, akkor szinte biztos, hogy a stressz áll a háttérben.

Gyalázatos csalást gyanít a politikus, a rendőrségen tett feljelentést

Nemcsak Budapesten, Győrben is a szavazatok újraszámlálása jöhet, miután az októberben leköszönő kormánypárti polgármester bejelentette: kezdeményezni fogja a voksok ismételt átszámolását. A város leendő polg

Óriási közúti razzia indul. Mutatjuk, mire utaznak a rendőrök

A Magyar Rendőrség június 17. és 23. között az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata Műveleti Csoportjának (Roadpol) éves ellenőrzési terve alapján országos akciót tart. Az egyenruhások ebben az idősz

Ítéletet hirdetett az Emberi Jogok Európai Bírósága Karsai Dániel ügyében

Karsai Dániel tavaly szeptember végén a Facebook-oldalán tudatta, hogy egy évvel korábban gyógyíthatlan ALS-t diagnosztizáltak nála, és egyúttal

Magyar Péter máris beszólt Gulyás Gergelynek

Magyar Péter sokat nem várt a beszólással, ismét odaszólt Gulyás Gergely miniszternek, ezúttal a Kormányinfón elhangzottak miatt.

Szélnek eresztenek 500 dolgozót

Év végéig bezárja körösladányi gyárát a Henkel.

blogmorzsák

Ki nyerte a kóla-háborút?

A Coca-Cola és a Pepsi rivalizálása évszázados múltra nyúlik vissza. Hogy alakult a küzdelem és melyik cég áll nyerésre?

2 tucat autós kütyü a Banggood nyári vásárában

Ha beüt a baj, ezek a kütyük kihúzhatnak belőle.

Olcsó nyomatékszenzoros bevásárló bringa - Engwe P1 teszt

Az Engwe P1 a klasszikus dizájn mögött meglepő hardvert rejteget.

0