Ezt olvasta már?


Októbertől szigorodik a lakossági hitelfelvétel

Október 1-től a Magyar Nemzeti Bank rendeletben szabályozza, hogy egy háztartás a jövedelme hány százalékát tudja hiteltörlesztésére fordítani. A cél, hogy minél többen válasszanak biztonságosabb kamatozású hiteleket.


hirdetés

Ősztől teljesen átalakul a hitelezés szabályrendszere, de várhatóan ez a hitelkedvet nem befolyásolja majd negatívan.

Vincze Krisztián, a GDN Ingatlanhálózat Hitelközpontjának vezetője elmondta, a hitelfelvételnél az adott háztartásban élők összeadott jövedelmét kell figyelembe venni.

Eszerint ha a férj és a feleség teljes keresete nem éri el a 400 ezer forintot, kockázatos kamatozású hitelek esetén a fizetésük legfeljebb 25 százalékát fordíthatják majd törlesztésre a mostani 50 százalék helyett. Akiknek 400 ezer forint feletti bevételük van, ott ugyanez az arány 30 százalék.

Ezzel szemben, akik 5 évig garantált kamatozású hitelt választanak, de nem éri el a keresetük a 400 ezer forintot, a fizetésük 35 százalékából törleszthetnek, akik pedig több mint 400 ezer forintot tesznek zsebre havonta, ők a fizetésük 40 százalékával számolhatnak a törlesztő részleteknél.

A 10 évig, vagy annál hosszabb időre garantált kamatozású hitelek esetében minden marad a régiben, és ahogy eddig, úgy ezután is a háztartás jövedelmének 50 százalékát lehet törlesztésre fordítani.

Vincze Krisztián szerint a hitelkedv nem esik vissza, ugyanakkor a hitelpiac valamelyest átalakulhat.

„Várhatóan a jelenleginél kevesebben lesznek az új szabályozás értelmében hitelképesek azok közül, akik eddig hitelfelvételben gondolkodtak, viszont az az üzenet, hogy a hitelvétel biztonságos és szabályozott, azokat is ösztönözheti hitelfelvételre, akik eddig tartottak ettől a finanszírozási módtól – fogalmazott.

Mint mondta, a rendeletre azért volt szükség, hogy többen válasszanak biztonságos kamatozású hiteleket, mert bár az elmúlt években a kamatok csökkenő tendenciát mutattak, a jövőben elképzelhető emelkedés, ami miatt sokaknak akár megerőltetővé válhatnak a törlesztők megfizetése.

„A változás a már meglévő hitelekre nem vonatkozik, viszont a hitelkiváltásokra igen, abban az esetben, ha egy biztonságosabból egy kockázatosabba vált az ügyfél” – nyilatkozott a GDN Ingatlanhálózat Hitelközpontjának vezetője.

2019. július 1-től újra megváltozik majd a rendelet: akkor 500 ezer forintra emelik fel a jelenleg még 400 ezer forintos limitet.







0


Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Ez a csomagolóanyag rosszabb a bolygónak, mint a műanyag

Az üveg a műanyag kiváltója lehet, de csak akkor, ha odafigyelünk az újrahasznosítására – enélkül ugyanis még nagyobb károkat...

Újabb játékos távozott a ValóVilágból: neki ért véget az álom - fotó

VV Bogi után ismét elbúcsúzott valaki a ValóVilágtól és a villalakóktól. Fontos üzenettel távozott.

Tragédia Dombóváron: háztűzben halt meg egy ember

Egy ember meghalt, miután kigyulladt egy dombóvári ház első emelete és tetőszerkezete.

Herceg Csabi egyiptomban arcoskodik

Kőgazdag Csabi megmutatta, hol piheni ki a fáradalmait.

200 millió éves kiegészítővel dobták fel a legújabb Bentley-t

Az immáron 105 éves múlttal bíró Bentley mindig is az elegancia és az exkluzivitás jelképe volt. Ez a kombináció pedig talán minden...

Azonnal cserélje le a jelszavát, ha ilyet használ

Azonnal cserélje le a jelszavát, ha ilyet használ

„Vegyük már észre, hogy mi vagyunk az egyház!”

Ferenc pápa a „szinodalitás felfedezésének és elmélyítésének” szándékával hirdette meg 2021-2024 között az úgynevezett...

Megemlékezést tartottak az Európában egyedülálló zalai Ho Si Minh szobornál

Születésének 134. évfordulójára emlékezve, pénteken délelőtt ünnepséget tartottak Zalaegerszegen, a Landorhegyi út elején álló, Ho...

Hamarosan újabb sarkköri fényekben gyönyörködhetünk

Jó hír mindazoknak, akik élvezték a múlt hétvégi fénybemutatót előadó aurora borealis-t, vagy éppenséggel lemaradtak róla: szinte...

Fontos határidő közeleg: Kedd éjfélig még eldöntheti, kinek adja szja-ja egy százalékát

Egyre többen rendelkeznek adójuk 1+1 százalékáról – keddig lehet beadni az adóbevallást. Hétmilliárd forinttal többet ajánlottak fel...

Sport

Távozik az angol csapattól a magyar válogatott focista

A legutóbbi klubjánál továbbra is opcióval rendelkeznek a játékjogának megszerzésére.

Lemondott a BL-induló Fradiról a pénz miatt? – beleszállt Sztankovicsba a magyar edző édesapja

Derült égből villámcsapásként érte a Fradi-szurkolókat a hír, hogy a csapattal bajnoki címet nyert Dejan Sztankovics azonnali hatállyal távozik a […] A Lemondott a BL-induló Fradiról a pénz miatt? – beleszállt

Végleges döntést hozott Dárdai Pálról a Hertha - sajtóhír

Bár még nem erősítették meg a távozását, a Bild úgy tudja, Dárdai Pál otthagyja a klubot.

Újabb távozót jelentett be a Liverpool

Az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool saját hivatalos oldalain jelentette be, hogy távozik Thiago Alcantara.

Hajnal Tamás Sztankovicsról: „Volt egy projektünk, ő erről lemondott”

Az FTC sportigazgatója elmondta, a csapatot az Újpest elleni derbire felkészítő Leandro de Almeida az új vezetőedzőnél is a szakmai stáb tagja marad.

Marco Rossi: „Szoboszlai szenvedélyes szavait nem értem, de lefordíttatom”

A magyar válogatottat vezető olasz szakember úgy érzi, jó lóra tett, amikor a Liverpool magyar sztárját tette meg csapatkapitánynak.

Örökre eltiltották a játékvezetőt miután a bajnok csapattal ünnepelt

Az eset még vasárnap, a holland negyedosztályú St. George – SV De Valken mérkőzésen történt.

A Liverpool és a Real Madrid korábbi BL-győztes sztáredzője ülhet le a Fradi kispadjára

Nagyon magas polcról választhat edzőt a magyar bajnokcsapat Dejan Sztankovics távozása után.

Hatalmas veszteség érte a sportvilágot: rövid betegség után meghalt a híres olimpikon

1992-ben Barcelonában, 1996-ban Atlantában és 2000-ben Sydneyben vett részt az olimpián.

A Ferencváros BL-győztes edzővel is felvette a kapcsolatot - sajtóhír

Gőzerővel keresi Dejan Sztankovics utódját a labdarúgó NB I-ben bajnok Ferencváros: a zöld-fehérek állítólag Rafael Benítezzel is felvették a kapcsolatot három másik szakember mellett - számolt be róla a Csakfoci

Valószínűleg még soha nem hallottál a világ leggazdagabb futballistájáról

Van egy futballista, akivel sem Lionel Messi, sem Cristiano Ronaldo nem veszi fel a versenyt, ha a vagyonról van szó. Összeszedtük a világ 10 leggazdagabb futballistáját.

Két BL-győztes is távozik a Liverpooltól – hivatalos

A Liverpool FC két rutinos játékosa, Thiago Alcantara és Joel Matip a szezon végén elhagyja a csapatot, közölte a klub […] A Két BL-győztes is távozik a Liverpooltól – hivatalos bejegyzés először nb1.hu-én jele

0

Bulvár

Megjöttek Müller Cecília adatai: ha rettenetesen köhög, akkor ön is elkapta a vírust

Valamelyest csökkent az orvoshoz forduló felső légúti panaszokkal küzdők száma a 19. héten, ez derül ki az Nngyk adataiból. A betegek többsége 35 év alatti.

59 évesen elhunyt az Operettszínház sztárja

Hosszantartó betegség után elhunyt az Operettszínház művésze, Jantyik Csaba. Az 59 éves művész éjszaka hunyt el, hosszantartó betegség után. Jantyik 23 éve volt az Operett tagja és több tucat sikerdarabban láthat

Pár órára hazatért Fico merénylője, kiderült miért

Átkutatták a Ficót meglövő Juraj C. lévai házát a rendőrök – írja a parameter.sk. Úgy tudni, hogy a merénylőt is magukkal vitték.

Döntött a Kúria: fizessenek a pervesztesek!

„A Kúria talán legfontosabb lépése annak rögzítése volt, hogy a bíróságnak nem elég konkrétumok nélkül, általánosságban megfogalmazott okokból mérsékelni a perköltséget, mert ez sérti a felek tisztességes

Szijjártó megvétózta az ukrán béketervet

A magyar külügyminiszter „igazi béketárgyalásokat” szeretne.

Fű alatt szűnik meg egy bosszantó tiltás Magyarországon: holnaptól már nincs érvényben

A jelenleg is tartó esőzésnek és az elmúlt 24 órában lehullott csapadéknak köszönhetően május 18-tól Bács-Kiskun vármegyében is megszűnik a tűzgyújtási tilalom.

Magyar a világ egyik legegészségesebb gyümölcse: vastagbélrák és szívbetegségek ellen is véd

Ennek a magyar gyümölcsnek különösen magas az antioxidánstartalma, így fogyasztásával sokat tehetsz az egészségedért.

Kézbesíthetetlen csomagokat vett a család: amikor meglátták, mi van benne, kitört belőlük a nevetés - Videó

Párizsba utazott a család, ahol a jelek szerint nem az Eiffel-torony, vagy a Diadalív látványa okozta nekik a legnagyobb örömet. Egy olyan üzletre bukkantak, ahol kézbesíthetetlen csomagokat árulnak.

blogmorzsák

Zöld építészet Európában

Egyre több növényekkel borított épületet láthatunk a nagyvárosok kellős közepén.

A Nagy Fütyi Totyogás

Sok olyan fesztivál van a világon, amit elsőre, de talán némelyiket még sokadjára is furcsálnak az emberek!

0