Ezt olvasta már?

A fontosabb hétvégi hazai sportesemények

Az alábbi sporteseményekre érdemes kilátogatni.


Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők

Folyamatosan várja az ideiglenes befogadók jelentkezését a Szegedi Cicamentők Állatvédő Egyesülete. Az állatbarát, érettségi előtt álló diákok pedig a közösségi szolgálatukat töltheti el a szervezetnél.


hirdetés

Egész évben várja az ideiglenes befogadók jelentkezését a Szegedi Cicamentők Állatvédő Egyesülete. A nehéz helyzetbe került, kidobott vagy éppen sérült állatoknak azonnali segítség kell. Az ideiglenes befogadó nagy kincs, hiszen minden védencünk számára elsősorban a család által nyújtott körülmények ideálisak a szocializáláshoz, nem a menhely.

Olyan állatbarátokat keresünk, elsősorban Szegeden, akik otthonukba fogadnák mentett, rehabilitáció alatt lévő, gazdára váró állatokat. Szili Éva elnök elmondta, ideiglenes befogadónak bárki jelentkezhet, aki biztonságos helyet, nyugodt körülményeket és szeretetet tud nyújtani védencünknek.

A nyári szünet és a szabadságolások miatt megcsappant az önkéntesek száma is az Egyesületnél, pedig a munka nem állt le. Eledelgyűjtésnél mindig kellene legalább 3-4 fő, de ha bejelentés érkezik rossz tartási körülményekről, akkor azt is önkéntessel együtt tudja a szervezet közösen megnézni. Az érettségi előtt álló diákoknak ez különösen jó lehetőség lehet, hogy a közösségi szolgálatot letöltsék.

Jelentkezni és információt kérni a Szegedi Cicamentők Állatvédő Egyesület Facebook-oldalán keresztül, üzenetben lehet.

Kérjük, amennyiben lehetősége engedi, számoljon be felhívásunkról!

Köszönettel:

 

Szili Éva elnök

Szegedi Cicamentők Állatvédő Egyesülete

06-30-224-4208







0
0

hírek innen, onnan

Késely Ajna országos csúccsal bronzérmes a rövidpályás úszó-Eb-n

A 22 éves úszó a 2021-es saját rekordját döntötte meg 1500 méteren.

6 karácsonyi édesség, amit a csillagjegyünk alapján érdemes idén elkészítenünk

Ünnepi sütireceptek után kutatva talán sokakban fel sem merül, hogy a csillagjegyük is mérvadó lehet abban, mihez ragadjanak kötényt.

Sztrájkot hirdettek a Volánnál: a kék buszok sem menetrend szerint járnak majd

Sztrájkot hirdettek a Volánbusznál, emiatt vasárnap és hétfőn is maradhatnak ki úgynevezett „kék” buszok, amelyek Budapest...

Ebben a városban is bevezették a 30-as sebességkorlátozást

Míg a villamosok, buszok és taxik a kijelölt sávokban 50 kilométer/órás sebességgel hajthatnak.

Jákob Zoltán átvette a legújabb Ferrariját, leesett tőle az állunk

Jákob Zoltán az első Magyarországon, aki ilyen Ferrarit birtokolhat, és több extrát is kapott az új autójára.

A magyar légi közlekedés legféltettebb titkaira derült most fény

Az Aeropark egész estés dokumentumfilmmel készült a magyar repülés száz éves évfordulójára.

Hatalmas káoszt okozhat a Volánbusz vasárnapra és hétfőre meghirdetett sztrájkja

Sztrájkot hirdettek a Volánbusznál, a vasárnapi és hétfői munkabeszüntetés érinti a budapesti agglomerációban közlekedő, úgynevezett...

Jön az újabb háború? Katonai beavatkozást tervez az USA a Közel-Keleten

Katonai akciót tervez az Egyesült Államok a jemeni húszi lázadók ellen, az USA már meg is kezdte a tárgyalást a térségben lévő...

Donald Tusk: Orbán Viktor kormánya nyíltan Oroszország oldalára állt

A leendő lengyel miniszterelnök nyilatkozata előrevetíti, hogy még inkább elhidegülhet Varsó és Budapest kapcsolata.  (Külföld)

Eddig még soha nem látott felvételek készültek Ukrajnában - videó

A világhálót bejárta az a videó felvétel, amit az Avdijivka körül dúló harcok alatt késztettek.

Nincs szexibb manója a Mikulásnak: ünnepi csodaruhában tette szét lábait Tolvai Reni

Ha eddig nem volt baj a szívritmusunkkal, akkor most lesz.

0

Sport

Az MU megszabadulna az ötszörös és a négyszeres BL-győztesétől is

Több tapasztalt futballistájától is megszabadulhat a Manchester United a téli átigazolási szezonban.

Hosszú Katinka reagált a vádakra

A háromszoros olimpiai bajnokról azt terjesztették, hogy a szövetséggel szeretné kifizettetni a luxusedzőtáborozását.

Teljesen összeomlott a Tottenham

Október végén veretlenül vezette a bajnokságot a Tottenham, azóta meccset sem nyert.

Csodagól sokkolta a házigazdát a kézilabda-világbajnokságon - videó

A három rendező közül először kapott ki valamelyik.

Dánia sokkot kapott, mert a nagyképű kézilabdázóit megverte Japán

Az utóbbi évek legnagyobb szenzációja történt meg csütörtökön este Herningben.

Átok ül a magyar kapusokon, megvan Szemerey diagnózisa

A pénteki ebédre mankóval érkezett.

Mit tegyen a sportoló, akinek lefagyott a nemi szerve?

Óvakodjon a kézenfekvő megoldásoktól.

Döntöttek a botrányos állapotú kecskeméti focipályáról

A helyi városvezetés közgyűlésén is szóba került a Széktói Stadion állapota.

Megelőzte Neymart a Real Madrid legújabb brazil csodagyereke

Vinícius Jr. és Rodrygo után a nyáron megérkezik Madridba a 17 éves Endrick is. Bajnokként és a valaha volt egyik legjobb tinédzserként.

Guardiola már a szezon végén visszavonulhat

A katalán edző egy nyilatkozatában elárulta, minek kell történnie ahhoz, hogy már a szezon végén visszavonuljon.

Nagyon gyenge napot fogott ki a Veszprém, váratlan vereséget szenvedett a BL-ben

A bakonyiak februárban folytatják szereplésüket a kupasorozatban.

0

Bulvár

Csoportos nemi erőszak: 17 éves lányt erőszakolhatott meg többedmagával P.Diddy

Újabb nő jelentett fel nemi erőszakért miatt P.Diddy-t. A Sean Combst-ként ismert rappert Jane Doe vádolta meg azzal, hogy 2003-ban két másik férfival együtt megerőszakolta őt a világsztár. A sértett akkor még csak

Rejtély, hogyan és miért törölték az állam elővásárlási jogát Orbán Ráhel világörökségi ingatlanjain

Pár évvel korábban a közérdekre hivatkozva jegyezték be az állami elővásárlási jogot a tokaji földekre.

A Fidesz vezetőit börtönbe kellett volna csukni, mondta a súlyos ÁSZ büntetés után Márki-Zay

Az Állami Számvevőszék vizsgálata: a 2022-es ellenzéki összefogás kampánypénzeiből 260 millió forintnyi támogatást minősített illegálisnak. A Demokratikus Koalíció képviselője Híradónknak azt mondta, hozzáj

Elmondta egy kislány a barátnőjének, milyen undorító hétfogós játékot játszik vele a mostoha nagyapja

Hét évet kapott a minősített szexuális kényszerítéssel vádolt férfi.

Sokkoló fotók a reggeli súlyos buszbalesetről, teljes volt az útzár

A szigetszentmiklósi hivatásos, a ráckevei önkormányzati és a délegyházi önkéntes egység végezte a műszaki mentést, melynek során áramtalanították a személyautót. A helyszínre kiérkezett a mentőszolgálat is

Hatalmas havazásra kell számítani a hétvégén

Mutatjuk, Magyarország mely részeit lepi el a hó.

0