Ezt olvasta már?


Pécsi társasház és nagykőrösi piaccsarnok nyerte idén az Év háza díjat

Az Év háza versenyen családi ház és lakóépületek kategóriában Karlovecz Zoltán építész vehette át az első díjat Pécsre tervezett háromlakásos lakóházáért, középület kategóriában pedig Járomi Irén és Kiss Gyula építészpáros munkája, a nagykőrösi városi piac csarnoképülete bizonyult a legjobbnak.


hirdetés

Idén először gála keretében adták át a Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Építész Kamara és a Magyar Építőművészek Szövetsége védnökségével kiírt pályázat díjait. Harminchárom épület versenyzett, és összesen nyolc építészcsapat munkáját ismerték el: a két fődíj mellett hat különdíj is gazdára talált - közölték a péntek esti díjátadót követően a szervezők az MTI-vel.

Az 500 ezer forinttal járó fődíjat elnyerő Karlovecz Zoltán háromlakásos lakóháza esetében a zsűri szerint "a mai hangvételű megfogalmazás, az arányos és ötletes szerkesztés magában hordoz és sugall egy tudatos múltbeliséget is, többlet tartalmat adva ezzel az eredetileg is szép építészeti elképzelésnek". "A ház léptékeihez viszonyított várszerűség, a tagadhatatlan organikus szellemiség, valamint a kupolás lefedés kicsit 'törökös' beütésének atmoszférája teszi talán még inkább 'pécsivé' ezt, az amúgy sem kevéssé 'pécsi' példaértékű alkotást" - idézi Szoják Balázs, az Év háza pályázat kurátora méltatását a közlemény.

A középület kategória fődíjasaként szintén 500 ezer forinttal jutalmazták a nagykőrösi városi piac csarnoképületéért Járomi Irént és Kiss Gyulát. Dévényi Sándor, az Év háza pályázat bíráló bizottságának elnöke szerint az építészpáros "a családi házas környezethez viszonyítva nagy épületet változatos formálású, keresztgerincű tömegekkel teszi oldottá. Ezek a játékos oldalszárnyak a bejáratoknak adnak méltó hangsúlyt. A homlokzat áttört árnyékoló lemez borítása légies megjelenést biztosít az épületnek.

A fődíjasok mellett különdíjat kapott Vékony Péter, Mezei Sándor és Éltető Zsófia egy Bugyi-Ürbőpusztán található tanya nyaralóépület tervezéséért; Tóth Péter, Szűcs Endre, Mérő Máté és Kis Kálmán egy csopaki lakóépületért; valamint Czégány Sándor a Monorierdőben található Református Gyülekezetiház terveiért. Zöld ház - energiahatékonyság különdíjat kapott Singer Ádám egy Szombathelyen épült családi ház tervezéséért. Szintén különdíjjal jutalmazták Kasuba Jánost a Debrecenbe tervezett Görögkatolikus Érseki Hivatal, valamint Vadász Bencét és Miklós Zoltánt a budapesti Meininger Hotel terveiért.

A zsűri elnöke idén hatodik alkalommal Dévényi Sándor Kossuth- és Ybl-díjas építész, a nemzet művésze volt. A társelnökök Hajnóczi Péter, a Magyar Építész Kamara elnöke, Krizsán András, a Magyar Építőművészek Szövetségének elnöke és Szoják Balázs építész, az Év háza díj kurátora voltak. A zsűri munkájában részt vett Tóth Balázs és Tóth Elek építész, valamint a 2018-ban Ybl Miklós-díjjal kitüntetett Anthony Gall, Callmeyer László, Szabó Levente és Vasáros Zsolt.







0


Ön melyik párt listájára szavazna a 2024. június 9-i EP-választáson?









0

hírek innen, onnan

Madárdaltól hangos az Alföld

A Körös-Maros Nemzeti Park területén található Maros-menti erdők az év minden szakában gazdag látnivalókat kínálnak a...

Csak győzze követni – Jégeső után napsütés

Pénteken szupercella radírozott le több megyét jégesővel, ma már napsütés lesz. Fotó: freepik.com A kezdetben párás, felhős északi...

„Játsszunk soha véget nem érőset” – Kényszerbetegség: amikor más értelmet nyer ez a mondat

Jessica Alba addig nem megy aludni, amíg be nem zárja az összes ajtót. David Beckham átrendezi a szállodai szobát, mielőtt nyugovóra tér....

Nagyobb volt arra az esély, hogy belemegy, minthogy nem, mégis megúszta

Csak Carlos Sainz Jr. elképesztő reakciójának volt köszönhető, hogy nem lett ebből tömegbaleset.

Rákot okoznak egyes autóülések

Rákkeltő anyagok szivárognak az autósülésekből – állítja egy friss amerikai kutatás.

Egyre több politikust és újságírót fenyegetnek meg halálosan Szlovákiában a Fico-merénylet után

A legnagyobb ellenzéki párt, a Progresszív Szlovákia elnöke feljelentést tett a családja védelmében. Péntek este Robert Kaliňák...

A Red Bull sztárja megállapodott új csapatával

A sztártervező néhány hete jelentette be, hogy távozik a Red Bulltól.

„Azt hittem, sztrókom van.” - ijesztő betegségéről számol be Bettina

Nem tudni, hogy valaha felépül-e teljesen Bettina.

Elég gyanús számokat húztak ki az európai szuperlottón: ez már nem lehet véletlen?

A legmagasabb magyar nyeremény a 4+2-es nyerőosztályban volt, amivel 1 szerencsevadász 4,1 millió forintot nyert.

Harry hamarabb el akarta hagyni a családját: ő akadályozta ebben

Harry herceg sosem titkolta, hogy hétköznapibb életet szeretne élni, ám mint kiderült az egyik rokona miatt kénytelen volt elköteleznie...

Nem érte meg befektetni a Dow Jones indexbe az elmúlt 25 évben

Történelmi jelentőségű nap volt a tegnapi. A Dow Jones Industrial Average index története során először járt a lélektaninak tekinthető...

Megvan, melyik szülőtől örököljük az IQ-nkat

Az, hogy milyen lesz az intelligenciaszintünk, alapvetően az egyik szülőnktől örökölt géneken múlik.

Sport

Távozik az angol csapattól a magyar válogatott focista

A legutóbbi klubjánál továbbra is opcióval rendelkeznek a játékjogának megszerzésére.

Lemondott a BL-induló Fradiról a pénz miatt? – beleszállt Sztankovicsba a magyar edző édesapja

Derült égből villámcsapásként érte a Fradi-szurkolókat a hír, hogy a csapattal bajnoki címet nyert Dejan Sztankovics azonnali hatállyal távozik a […] A Lemondott a BL-induló Fradiról a pénz miatt? – beleszállt

Kiderítették, mennyit fizethettek Sztankovicsért a Fradinak

Ahogy arról beszámoltunk, az elveszített kupadöntő után, csütörtökön Dejan Sztankovics szerződést bontott a Ferencvárossal, és a következő idénytől a Szpartak Moszkva vezetőedzője lesz. Az Oroszországban neves

Végleges döntést hozott Dárdai Pálról a Hertha - sajtóhír

Bár még nem erősítették meg a távozását, a Bild úgy tudja, Dárdai Pál otthagyja a klubot.

Újabb távozót jelentett be a Liverpool

Az angol labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool saját hivatalos oldalain jelentette be, hogy távozik Thiago Alcantara.

Hajnal Tamás Sztankovicsról: „Volt egy projektünk, ő erről lemondott”

Az FTC sportigazgatója elmondta, a csapatot az Újpest elleni derbire felkészítő Leandro de Almeida az új vezetőedzőnél is a szakmai stáb tagja marad.

Marco Rossi: „Szoboszlai szenvedélyes szavait nem értem, de lefordíttatom”

A magyar válogatottat vezető olasz szakember úgy érzi, jó lóra tett, amikor a Liverpool magyar sztárját tette meg csapatkapitánynak.

Örökre eltiltották a játékvezetőt miután a bajnok csapattal ünnepelt

Az eset még vasárnap, a holland negyedosztályú St. George – SV De Valken mérkőzésen történt.

A Ferencváros BL-győztes edzővel is felvette a kapcsolatot - sajtóhír

Gőzerővel keresi Dejan Sztankovics utódját a labdarúgó NB I-ben bajnok Ferencváros: a zöld-fehérek állítólag Rafael Benítezzel is felvették a kapcsolatot három másik szakember mellett - számolt be róla a Csakfoci

A Liverpool és a Real Madrid korábbi BL-győztes sztáredzője ülhet le a Fradi kispadjára

Nagyon magas polcról választhat edzőt a magyar bajnokcsapat Dejan Sztankovics távozása után.

Hatalmas veszteség érte a sportvilágot: rövid betegség után meghalt a híres olimpikon

1992-ben Barcelonában, 1996-ban Atlantában és 2000-ben Sydneyben vett részt az olimpián.

0

Bulvár

Megjöttek Müller Cecília adatai: ha rettenetesen köhög, akkor ön is elkapta a vírust

Valamelyest csökkent az orvoshoz forduló felső légúti panaszokkal küzdők száma a 19. héten, ez derül ki az Nngyk adataiból. A betegek többsége 35 év alatti.

Rendkívüli: Orbán félrerántotta a kormányt a 444 elleni háborújában, de már túl későn

A Media1 tudósítójának jelentése szerint Orbán Viktor elállt a 444 ellen a Fővárosi Törvényszéken indított sajtópertől egy nappal a mai, pénteki tárgyalás előtt, csakhogy ezt már túl későn tette és több sz

59 évesen elhunyt az Operettszínház sztárja

Hosszantartó betegség után elhunyt az Operettszínház művésze, Jantyik Csaba. Az 59 éves művész éjszaka hunyt el, hosszantartó betegség után. Jantyik 23 éve volt az Operett tagja és több tucat sikerdarabban láthat

Pár órára hazatért Fico merénylője, kiderült miért

Átkutatták a Ficót meglövő Juraj C. lévai házát a rendőrök – írja a parameter.sk. Úgy tudni, hogy a merénylőt is magukkal vitték.

Döntött a Kúria: fizessenek a pervesztesek!

„A Kúria talán legfontosabb lépése annak rögzítése volt, hogy a bíróságnak nem elég konkrétumok nélkül, általánosságban megfogalmazott okokból mérsékelni a perköltséget, mert ez sérti a felek tisztességes

Szijjártó megvétózta az ukrán béketervet

A magyar külügyminiszter „igazi béketárgyalásokat” szeretne.

Ez a 8 legjobb vérnyomáscsökkentő, vízhajtó ital: tele vannak káliummal

Ezek az italok a kálium egyik legjobb természetes forrásai, ami szabályozza a vérnyomást, és megszabadítja a testet a pangó víztől is.

Fű alatt szűnik meg egy bosszantó tiltás Magyarországon: holnaptól már nincs érvényben

A jelenleg is tartó esőzésnek és az elmúlt 24 órában lehullott csapadéknak köszönhetően május 18-tól Bács-Kiskun vármegyében is megszűnik a tűzgyújtási tilalom.

0