Ezt olvasta már?


Részletetek a 10 milliós újraindítási gyorskölcsönről

Kiderült, pontosan kik vehetik igénybe azt a kamatmentes 1-10 millió forintos hitelt, aminek nyújtását persze (mint szinte minden esetében) uniós támogatás teszi lehetővé. Táblázatba szedtük a kölcsönt jellemzőit.


hirdetés

 

Nemrégiben jelent meg a Magyar Közlönyben az a kormányrendelet, amelyből kiderült, hogy a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön hitelprogramot az „egyes európai uniós alapokból származó támogatások” felhasználásával indítják. (Az uniós források fedezik egyébként a Covid19-világjárvány és gazdasági következményei okozta válság elhárítását is.) A keretösszeg 100 milliárd forint, az indítás pedig a tervek szerint márciusban várható.

 

A Magyar Fejlesztési Bank (MFB) bejelentette, hogy a kormány döntésének értelmében a Gazdaság Újraindítási Akcióterv részeként ő bonyolítja le a Kamatmentes Újraindítási Gyorskölcsön hitelprogramot. A tájékoztatás szerint az érintett intézmények már az utolsó simításokat végzik. A hitelt a vállalkozások az MFB Pontok hálózatában (a bankfiókok listája itt érhető el) igényelhetik.

 

A gyorskölcsön legfontosabb jellemzői

Megnevezés Előírás

Hitel összege Minimum 1, maximum 10 millió Ft

Előleg 100% (vagyis felmerülésük előtt kapható a költségekre pénz)

Kamat Nulla százalék a teljes futamidő alatt

Türelmi idő 3 év is lehet (csak akkor kell megkezdeni a törlesztést)

Költségek Semmilyen plusz nem lehet

Felhasználás Bér-, járulék-, rezsi-, működési költség, készlet finanszírozására

Forrás: Azénpénzem.hu gyűjtés

 

A hitelprogram első szakaszának – hangsúlyozta az MFB – alapvető célja, hogy a leginkább rászoruló vállalkozásoknak nyújtson gyors és kedvező megoldást. A lehetséges hiteligénylők köre ezért a járvány gazdasági hatásaival leginkább érintett ágazatokból kerülhet ki. Az érintett intézményekkel és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával (MKIK) kialakított listán a turisztikai és a vendéglátó szektor, illetve a kultúra és a sport tevékenységi körei szerepelnek. A tájékoztatás szerint már készül a program következő szakaszában elérhető termékváltozat is, amely a tervek szerint jelentősen szélesíti azoknak a vállalkozásoknak a körét, amelyek igényelhetik a nulla százalékos kamatozású hitelt.

 

A program első szakaszába kerülő vállalkozások

1. Éttermi, mozgó vendéglátás (TEÁOR 5610) tevékenységet,

2. Rendezvényi étkeztetés (TEÁOR 5621) tevékenységet,

3. Italszolgáltatás (TEÁOR 5630) tevékenységet,

4. Filmvetítés (TEÁOR 5914) tevékenységet,

5. Konferencia, kereskedelmi bemutató szervezése (TEÁOR 8230) tevékenységet,

6. Sport és szabadidős képzés (TEÁOR 8551) tevékenységet,

7. Előadó-művészet (TEÁOR 9001) tevékenységet,

8. Előadó-művészetet kiegészítő (TEÁOR 9002) tevékenységet,

9. Művészeti létesítmények működtetése (TEÁOR 9004) tevékenységet,

10. Múzeumi tevékenység (TEÁOR 9102) tevékenységet,

11. Növény-, állatkert, természetvédelmi terület működtetése (TEÁOR 9104) tevékenységet

12. Sportlétesítmény működtetése (TEÁOR 9311) tevékenységet,

13. Sportegyesületi tevékenységet (TEÁOR 9312),

14. Testedzési szolgáltatás (TEÁOR 9313) tevékenységet,

15. Egyéb sporttevékenység (TEÁOR 9319) tevékenységet,

16. Vidámparki, szórakoztatóparki (TEÁOR 9321) tevékenységet,

17. Fizikai közérzetet javító szolgáltatás (TEÁOR 9604) tevékenységet,

18. M.n.s. egyéb szórakoztatás, szabadidős tevékenységet (TEÁOR 9329),

19. Szállodai szolgáltatás (TEÁOR 5510) tevékenységet,

20. Üdülési, egyéb átmeneti szálláshely-szolgáltatás (TEÁOR 5520) tevékenységet,

21. Kempingszolgáltatás (TEÁOR 5530) tevékenységet,

22. Egyéb szálláshely szolgáltatás (TEÁOR 5590) tevékenységet,

23. Utazásközvetítés (TEÁOR 7911) tevékenységet vagy

24. Utazásszervezés (TEÁOR 7912) tevékenységet,

25. M.n.s. egyéb szárazföldi személyszállítás (TEÁOR 4939) tevékenységet

Forrás: MFB

 

Parragh László az MKIK elnöke az MTI beszámolója szerint az M1 aktuális csatornán hétfőn elmondta: az első csomag 40 ezer vállalkozást tud elérni. Az elnök beszélt arról is, hogy a második körben a terveik szerint megint 100 milliárd forint lenne elérhető. A harmadik körben pedig, az idén ősszel a kezdő vállalkozásoknak, startupoknak tennék lehetővé a kedvezményes konstrukciót.

 

Forrás: Azénpénzem







0
0

hírek innen, onnan

Kilógó tangában, haspólóban riszálja magát Katy Perry - videó

Egyre merészebb ruhákban mutogatja magát.

Több ezer év után nyit újra egy strand Olaszországban

A strandot nagyjából 40 évvel ezelőtt fedezték fel.

Elmerült a vízben egy 5 éves gyerek egy budapesti strandon, majd meghalt

Szörnyű tragédia történt egy X. kerületi strandon, ahol egy 5 éves kisfiú merült el a felnőtteknek szánt medencében.

Alonso rajtja csak 18 éven felülieknek való

A kétszeres világbajnok hatalmasat rajtolt.

Óriási felháborodást váltott ki Svájcban egy völgyhíd felrobbantása - videó

Abszurd történet Svájcból, ahol úgy nyúltak dinamithoz, ahogy nem kellett volna.

Új szuperautót dob piacra a Lexus

Az 'LFR' alapjaként valószínűleg a 2022-ben bemutatott Toyota GR GT3 koncepcióautója szolgál majd. A prototípust alapul véve a jármű egy...

A világ 2050-ben

Egy lehetséges 2050-be repít ez a félig doku, félig sci-fi: már nem az állandó növekedés jelzi az egészséges gazdaságot, hanem a...

Dengue-láz Európában: már itthon is kapható a védőoltás, ezek az országok érintettek

A szúnyogok által terjesztett dengue-láz már Európában is egyre komolyabb problémát jelent, és bár az esetek 80 százalékában az...

Magyarok is meghaltak a görögországi hőségben

Egyre nő a kánikula áldozatainak száma.

Mégis azonosíthatják a tengerbe csapódott maláj gép maradványainak helyszínét?

Szimulált hangokkal találtak meg egy elsüllyedt argentin tengeralattjárót is.

A Mol tízmillió euróra perli a horvát államot

A Mol Nyrt. új választottbírósági eljárást kezdeményezett a washingtoni Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál...

A németországi foci-Eb-n el vannak átkozva a sztárok

Két kört követően már at öngól esett a németországi labdarúgó Európa-bajnokságon

0

Sport

A törött orrú Mbappé 100 millió eurót követel

Tovább tart a viszály Mbappé és a PSG között.

Dráma a válogatott edzésen: Szoboszlait megint nem láttuk

A skótok elleni sorsdöntő meccs előtti edzésen három játékost nem láttunk a pályán.

Egy lépésre vagyunk attól, hogy megismétlődjön a 82 éve látott csoda

Hihetetlen izgalmak várhatók magyar idő szerint kedd hajnalban.

70 ezer szurkoló volt halálos veszélyben, csak a szerencsén múlt az életük

Ez lehetett volna a futballtörténelem legsúlyosabb katasztrófája.

Jakabos Zsuzsanna újra meg újra legyőzi az időt, ő Belgrád szenzációja

Annyira jók a magyarok, hogy sokszor világklasszisaink sem juthatnak tovább.

Unod a meccseket? Mutatjuk az Eb dögös szurkolócsajait

Fontosak a gólok, a szép cselek és az emlékezetes meccsek, de néha jó kinézni a lelátóra is. Ezt tesszük most.

Rossi elmondta, játszik-e Szoboszlai a skótok ellen

A szövetségi kapitány megerősítette, hogy lesznek változások a németek elleni kezdőhöz képest.

Rá sem lehetett ismerni Ronaldóra a törökök elleni meccsen

Gólpassz, önzetlen játék, mosolygós szelfi meccs közben. És mindezek mellett habkönnyű továbbjutás.

Ingyenitalokkal nyugtatták az embereket, miután a semmi közepén megállt az utasokkal teli vonat

A Deutsche Bahn a labdarúgó-Eb pénteki játéknapján sem állt a helyzet magaslatán.

Ilyet még nem látott: a biztonsági őr miatt sérült meg a portugál csatár - videó

Goncalo Ramost az egyik rendező ütközte le a törökök elleni győzelem után.

Ronaldóék egymással veszekedtek, eközben a török védő öngólt rúgott

Szegény Samet Akaydin a saját kapujába rúgta a labdát.

0

Bulvár

Veszélyes drogbanda uralja egy budapesti bevásárlóközpont környékét – most egy tinilányra támadtak rá

A környéket uraló drogbanda egyik tagja megverte és kirabolta a kamaszlányt.

A kutyának sem kellenek ezek a kocsik

Nemrégiben a Financial Times riasztást adott ki arról, hogy egyre több kínai gyártású elektromos autó parkol Észak-Európa fő kikötőiben. A Chemnitz Automotive Institute szakértői figyelmüket Németországra összp

Ismét megszólalt Magyar Péter a szórakozóhelyi incidenst követően

A Tisza Párt vezetője igen komoly támadási felületet adott a riválisoknak azzal, ami a szórakozóhelyen történt.

Mindenkit letaglóztak az első magyar roma lány fotói a Playboyban

Kiss Zsóka 23 évesen dobott le magáról majdnem mindent a nyuszis magazin kedvéért, és ezzel talán még Gáspár Beánál is nagyobb feltűnést keltett.

Őrjöngő tömeg a budapesti reptéren, hosszas körözés után szállt csak le egy repülőgép

A péntek déli indulás helyett csak szombat reggel indult el Budapestről egy gép török riviérára.

Megszavazta a parlament, eltörlik az éves pályamatricát, augusztustól olcsó lesz az egynapos: itt vannak a részletek

Eltörlik az adott naptári év utolsó napjáig érvényes éves pályamatricát, helyette a 365 napos sztrádajegyet lehet megvenni.

Valami nagy baj van a világűrben

Elhalasztották a Boeing Starliner visszatérését a Földre, nincs kitűzve dátum.

Drámain egyszerű a becsapódott ajtó kinyitása, egy lakatosmester árulta el a titkot

A kilincs nélküli ajtó túlsó oldalán lenni, amikor a huzat becsapja, nem a legkellemesebb élmény.

Egyre riasztóbbak a jelek, életünk legnagyobb gazdasági válsága jöhet hónapokon belül, megszólalt a szakértő

Folyamatosan lóg a levegőben egy újabb gazdasági válság berobbanása, egy szakértő szerint azonban biztosnak tekinthető, hogy a közeljövőben eljön.

Ha tartalékosnak jelentkezik, azonnal kap 150 ezer forintot és havi 50 ezret még

Megkezdte a Magyar Honvédség a területvédelmi tartalékosok nagyarányú létszámnövelését, az elindított toborzó kampányban pedig várják azokat, akik hozzá szeretnének járulni Magyarország védelméhez – mondta

Örülhetnek a magyarok, bő termés lesz idén az egyik kedvenc gyümölcsünkből

A lengyel feldolgozóipar is megjelenhet vásárlóként a magyar gazdaságokban.

blogmorzsák

Mennyire fair a fairtrade?

Mit takar a fairtrade tanúsítvány? Valóban azzal az eredménnyel jár, amit a magasabb árért cserébe ígérnek?

Oldaliságokról

Én azt hinném, ha hihetném, hogy valójában,”nagyítás nékül és igazán kimondva” nincs sem jobboldaliság, sem balodaliság...

0