Ezt olvasta már?

0

Szent István-napját köszöntik Ópusztaszeren

Változatos programokkal és látványos katonai bemutatóval köszöntik Szent István-napját az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban - tájékoztatta az intézmény marketingvezetője az MTI-t.


hirdetés

Kodácz Csengele elmondta, a skanzenben a kisebbek kedden kézművesfoglalkozásokon, bábszínházi előadásokon vehetnek részt. Az Olvasókör épülete mellett álló kemencében hagyományos kenyeret sütnek, a Községházánál a bútorfestést próbálhatják ki a látogatók, de bekapcsolódhatnak az Üllési Fonó Néptáncegyüttes műsorába is, amelyhez a Por zenekar szolgáltatja a talpalávalót. A Szeri Gyógynövényházban gyógynövényekből készült teák kóstolójával, a Nomád Parkban szalagszövéssel, nemezeléssel várják az érdeklődőket.

A Nagyréten erre a napra katonai tábor épül. Látványos bemutatókat tartanak az 5. Bocskai István Lövészdandár és a 46. Területvédelmi Zászlóalj egységei, a régmúlt katonai eszközeit, ruházatát és szokásait pedig a Pálffy huszárok, a III. Hagyományőrző Honvédzászlóalj és a Szegedi Hadipark jóvoltából ismerhetik meg a vendégek.

Délután tartják a 46. Területvédelmi Zászlóalj önkéntes tartalékos állományának ünnepélyes katonai eskütételét, amelyen Benkő Tibor honvédelmi miniszter mond beszédet.

Hagyományosan az Emlékparkban rendezik a Csongrád Megyei Önkormányzat ünnepségét, amelyen átadják az alkotói díjakat és megyei elismeréseket. A rendezvény szónoka Farkas Sándor, az Agrárminisztérium parlamenti államtitkára lesz.







0
0

hírek innen, onnan

A női princípiumos Kovács Ákos a lányával együtt vág bele egy új projektbe

Kovács Ákos énekes, dalszerző és lánya, Őri-Kovács Anna közreműködésével indít beszélgetéssorozatot február 28-án a Kertész Imre...

Kiszivárgott levél: Balog Zoltán továbbra sem kételkedik K. Endre ártatlanságában

A K. Endre érdekében lobbizó Balog Zoltán szerint „egy kegyelmi ügyként indult hógolyóból lett lavina.”

Sosem derült ki, hogy mi történt a négyévesen eltűnt kisfiúval

A négyéves Bobby Dunbar eltűnésének rejtélye több mint egy évszázada borzolja a kedélyeket. Főleg azért, mert a kisfiút nagy erőkkel...

Hibák sorozatával drágította a kormány az élelmiszereket

A magyar élelmiszerárak egekbe ugrását nem a világpiaci folyamatok, sokkal inkább a kormány több hibás döntése, a magyar élelmiszeripar...

5 letehetetlen szókereső játék, online

Emlékszel, mikor a kenyérsütés és a kovászkészítés volt a legnépszerűbb tevékenység? Azóta már számos más időtöltés lett...

Nem indul újra Pokorni Zoltán

Pokorni Zoltán, a Fidesz korábbi polgármestere nem indul újra a budapesti XII. kerület vezetéséért a közelgő önkormányzati...

Kiakadtak a bírák, amiért felfüggesztik a lap kiadását, amiből kiderült K. Endre kegyelmi ügye

Szerintük a döntés dermesztő hatással bírhat a szakmájukban a jövőbeni döntések tekintetében.

Ebből még baj lehet? Aggódnak a rajongók VV Virágért

Attól félnek, hogy VV Fanni sorsára jut a szőkeség.

Kuznyecov Szergej az ETO FC új vezetőedzője

Az orosz származású szakember minden részletben megállapodott a másodosztályban második helyen álló klub vezetőivel

Csodát tesz a testeddel ez a gyümölcs, és még gyulladáscsökkentő is.

Köztudott, hogy a gyümölcsök és zöldségek fogyasztása létfontosságú a szervezetünk számára a hosszú, egészséges élethez. Van...

Magyarországon is lecsapott a Louis frontrendszer: retentes időjárásra készülhetünk

Megérkezett országunk térségébe a Louis névre keresztelt ciklon, mely a következő napokban enyhe, de csapadékos időjárást okoz majd.

Sport

Sajtóhír: Xabi Alonso választott a Bayern és a Liverpool közül

Kapós lett a leverkuseni tréner, aki elárulta, jelenleg mire koncentrál.

Megvan az Olympiakosz ellenfele a nyolcaddöntőben - EKL-sorsolás

Péntek kora délután a svájci Nyonban kisorsolták az Európa Konferencia Liga nyolcaddöntőjének párosítását.

Még hogy a női úszók mellben nem lehetnek erősek? Ismerd meg Andreát

Lehet olyan cikket is találni, amely szerint ő a világ legszexibb úszója, és olyan nagyon ezzel nem is lehet vitatkozni.

Szoboszlai Dominik üzent az őt kutyának nevező testvérének

A magyar focista egy fényképet is mellékelt.

Meghalt a korábbi Forma-1-es pilóta

80 éves korában elhunyt a korábbi Forma-1-es pilóta, Wilson Fittipaldi Júnior.

Titkosügynök volt és öngyilkos lett a szövetségi kapitány apja

Julian Nagelsmann, a német válogatott szövetségi kapitánya egy interjúban ismerte el, hogy az édesapja titkosügynök volt.

Thomas Tuchel először szólalt meg a kirúgása óta - elárulta, kiben csalódott

Először állt a sajtó rendelkezésére Thomas Tuchel azt követően, hogy bejelentették, nyáron távozik a Bayern Münchentől. A szakember elárulta, hogy kiben csalódott igazán.

Fekete bárányt csinálnak belőlem - kinek üzent a Fradiból kitett játékos?

Owusu Kwabena a hivatalos Instagram-oldalán fakadt ki.

A börtönök Hiltonjában hűsöl Dani Alves

Négy év hat hónap. Ennyi időt kell rácsok mögött töltenie a Barcelona korábbi futballsztárjának, Dani Alvesnek, akit a spanyol bíróság nemi erőszak vádjában talált bűnösnek. A 40 esztendős brazil hátvéd otth

Meghalt a korábbi Forma-1-es pilóta

Karácsony óta kórházban volt.

Szoboszlai Dominik a testvéréről posztolt az Instagramon

A magyar válogatott labdarúgó korábbi lipcsei csapattársa, Benjamin Henrichs pénteken ünnepli a születésnapját.

Váratlan fordulat Szoboszlai Dominik sérülésével kapcsolatban

A Liverpool másodedzője beszélt a magyar focista állapotáról.

0

Bulvár

Elpasszolt éjszaka 50 milliárdot az uniós pénzből Orbán Viktor

Orbán Viktor miniszterelnök az éjszaka megjelent Magyar Közlönyben arra utasította Varga Mihály pénzügyminisztert, hogy azonnal utaljon Navracsics Tibor területfejlesztési miniszternek, de hogy mire, az rejtély.

Nem hajlandó közölni az MTI az Áder János húgának a bicskei gyermekotthon botrányával kapcsolatos felelősségét...

Hiába rendelte meg az MTI szolgáltatásán keresztül a DK, hogy közöljék a közleményüket, amelyben Áder János testvérének, Pölöskei Gáborné Áder Annamáriának a bicskei gyermekotthonban történtek feltárásáv

Egyből beugrik ez a 20 tárgy, ha a 90-es években voltál gyerek

Biztos, hogy vannak olyan dolgok, amikre elég csak rápillantanod és máris megjelenik az orrodban a kellemes vagy éppen cseppet sem finom illat. Ha te is a harmincas éveidet taposod, nagy eséllyel a következő dolgok pontos

Bődületes hiba csúszott Az ugrásba, a nézők azonnal kiszúrták Gundel Takács Gábor váratlan bakiját

Kisebb hiba csúszott bele Gundel Takács Gábor műsorának hétfői adásába.

Magyar Péter durva felvételt tett közzé Deutsch Tamásról: "Tomit a wc-ből kifele kapták el szipogva"

"A polgári oldal európai parlamenti listavezetője" – ezzel a felütéssel osztott meg egy TikTok videót Magyar Péter. A felvételen Deutsch Tamás látható, amint szipogva felel a riporter kérdésére: látta-e, Magyar pa

„A svédek hűvös csodálkozással szemlélik, hogy a magyar fél veri az asztalt”

Svédországi magyarokat és egy szakértőt kérdeztünk arról, miként élik meg a svédek, hogy Magyarország blokkolta a csatlakozásukat a NATO-hoz.

Tényleg megszűnik a Gmail?

Tömeghisztériát okozott a közösségi médiában egy állítólagos tájékoztatólevél.

DK: A Fidesz egy pedofília elleni előterjesztésbe is beleírta, hogy közpénzből nyaralna

A párt szerint ebből is látszik, hogy a kormánypártot nem érdekli a gyermekvédelem.

Egekbe szökik idén a fagyi ára: ennyit fognak kérni egy gombócért

Nagyon megdrágul idén a fagylalt: mutatjuk, mennyibe fog kerülni.

Mindenki készüljön: Magyarország felé közelít az Európában orkánerejű széllökéseket okozó Louis

Hozzánk közelít az Északnyugat-Európában viharos, orkánerejű széllökéseket generáló frontrendszer.

blogmorzsák

4 dolog, amit soha ne mondj egy férfinak

Negatív hatással lehet a kapcsolatra, ha ezeket kimondod a párodnak.

Igazságot Taki bácsinak!

Juli egy nyugodt estét akar, de nincs idő az operára! Mindenki Mágenéknél, Ádám postahivatalt csinál a lakásból.

0