Tavaly is emelkedett a távhőt használó lakossági díjfizetők száma
Magyarországon több mint másfél millió ember él mintegy 650 ezer távfűtéses lakásban, a távhővel ellátott települések száma 2021-ben is megközelítette a százat, a lakossági díjfizetők száma tavaly 663 ezer volt a 2020-as 660 ezer után - áll a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) é
hirdetés
Az MEKH csütörtöki közleményében arról is beszámolt, hogy a megtermelt távhő csaknem 69 százalékát, 29 841 terajoule-t (TJ) földgázból állítják elő, de jelentős még a biomassza, a geotermikus energia és a hulladék termikus hasznosítása is.
Tavaly 27 765 TJ volt a távhőszolgáltatók által értékesített hő mennyisége (2020-ban 25 703 TJ), ebből lakossági felhasználás 20 835 TJ volt, az egyéb felhasználóknak értékesített mennyiség 6929 TJ-t tett ki. A legtöbb, lakosságnak szolgáltatott hőt Budapesten értékesítették a távhőszolgáltatók, de jelentős mennyiséget használtak fel 2021-ben még Miskolcon, Debrecenben, Pécsen és Szegeden is.
A távhőnek kiemelt szerepe van a megújuló energiák térnyerésében, mert a távhőrendszerek szinte bármilyen energiahordozót be tudnak fogadni, ezzel többek között a nagyvárosi levegőtisztaság-védelem szinte megkerülhetetlen szereplőjévé is válnak - hangsúlyozta a MEKH.
hírek innen, onnan
Pál Sándor Attila kapta idén a Horváth Péter Irodalmi Ösztöndíjat
Tizenegyedik alkalommal ítélték oda a 6000 eurós támogatást.
Egy szendvics miatt üvöltött egy szolnoki buszsofőr egy autista gyermekkel
A gyermek ennek következtében pánikrohamot kapott.
Rétvári: a kormány célja, hogy minden vágyott gyermek megszülethessen
Rétvári Bence felidézte, az elmúlt években a kormány számos intézkedéssel hozzájárult ahhoz, hogy megszülethessenek a vágyott gyermekek.
Xavi vagy Iniesta? Pedri meglepő választ adott – Szavazással
A Barcelona fiatal középpályása nehéz kihívást teljesített. Te milyen választ adnál? Töltsd ki a kvízt!
Ezekre kell odafigyelnie a Juventusnak a Napoli elleni győzelemhez
A Serie A pénteki játéknapjának egyetlen összecsapásán a Juventus és a Napoli csapata feszülnek egymásnak.
Most mi lesz? Kórházba került Dobos Evelin, a Sztárbox női döntőse
„Délután óta a Semmelweis Klinika sürgősségi osztályán fekszem, kapom az infúziókat, az orvosok és nővérek megteszik a tőlük...
Orbán-Macron találkozó: meglepő kijelentéseket tett a magyar miniszterelnök
Orbán Viktor magyar miniszterelnök tegnap az Élysée-ben a francia elnökkel, Emmanuel Macronnal folytatott megbeszélést.
Szijjártó átadta az Ugandai Szívkórház magyar kivitelezésben modernizált intenzív gondozási részlegét
Hazánk készen áll az együttműködés folytatására az egészségügyi intézmény fejlesztésének második szakaszában is,a további...
Miért omlott össze ilyen gyorsan a Hamász tűzszünete?
Szakértővel jártuk körbe a témát.
Tucatnyi ország elleni szankciókkal „ünnepelték” az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának napját az amerikaiak
Többek közt Kínát is érintik a büntetőintézkedések.
Katalin hercegné húga sosem festett még ilyen szenzációsan
Katalin hercegné húga, Pippa Middleton már számtalan alkalommal bebizonyította, hogy remekül ért a divathoz, s legyen szó bármilyen...
Sport
Ilyen még nem volt: újra kell játszani a hatalmas hibát hozó angol focimeccset
A szövetség drasztikus döntést hozott.
Teljesen összeomlott a Tottenham
Október végén veretlenül vezette a bajnokságot a Tottenham, azóta meccset sem nyert.
Hosszú Katinka reagált a vádakra
A háromszoros olimpiai bajnokról azt terjesztették, hogy a szövetséggel szeretné kifizettetni a luxusedzőtáborozását.
Csodagól sokkolta a házigazdát a kézilabda-világbajnokságon - videó
A három rendező közül először kapott ki valamelyik.
Dánia sokkot kapott, mert a nagyképű kézilabdázóit megverte Japán
Az utóbbi évek legnagyobb szenzációja történt meg csütörtökön este Herningben.
Átok ül a magyar kapusokon, megvan Szemerey diagnózisa
A pénteki ebédre mankóval érkezett.
Mit tegyen a sportoló, akinek lefagyott a nemi szerve?
Óvakodjon a kézenfekvő megoldásoktól.
Döntöttek a botrányos állapotú kecskeméti focipályáról
A helyi városvezetés közgyűlésén is szóba került a Széktói Stadion állapota.
Megelőzte Neymart a Real Madrid legújabb brazil csodagyereke
Vinícius Jr. és Rodrygo után a nyáron megérkezik Madridba a 17 éves Endrick is. Bajnokként és a valaha volt egyik legjobb tinédzserként.
Guardiola már a szezon végén visszavonulhat
A katalán edző egy nyilatkozatában elárulta, minek kell történnie ahhoz, hogy már a szezon végén visszavonuljon.
Nagyon gyenge napot fogott ki a Veszprém, váratlan vereséget szenvedett a BL-ben
A bakonyiak februárban folytatják szereplésüket a kupasorozatban.
Élet-halál meccs jön a magyar női kézilabda-válogatottnak
A magyar játékosok és a szövetségi kapitány is bizakodó a szombati, Svédország elleni mérkőzés előtt. Interjúk a helyszínről.
Bulvár
Hatalmas baki a híradóban, kikerült a felvétel. Nézd, mit csinált élőben a műsorvezető
Így magyarázza a történteket.
Népszava: két tagállam nem szavazza meg a Magyarországnak adandó uniós előleget
A magyar program jóváhagyása így is biztosra vehető.
Ilyen hatással van a férfiakra az ülve pisilés. Amióta ezt tudom, megkértem a férjem, hogy változtasson
Ezt kevesen tudják!
Van egy titkos gomb a mosógépen, most eláruljuk, mire jó.
A segítségével megelőzheted, hogy a ruháid egy idő után büdösek legyenek.
Rejtély, hogyan és miért törölték az állam elővásárlási jogát Orbán Ráhel világörökségi ingatlanjain
Pár évvel korábban a közérdekre hivatkozva jegyezték be az állami elővásárlási jogot a tokaji földekre.
A Fidesz vezetőit börtönbe kellett volna csukni, mondta a súlyos ÁSZ büntetés után Márki-Zay
Az Állami Számvevőszék vizsgálata: a 2022-es ellenzéki összefogás kampánypénzeiből 260 millió forintnyi támogatást minősített illegálisnak. A Demokratikus Koalíció képviselője Híradónknak azt mondta, hozzáj
Elmondta egy kislány a barátnőjének, milyen undorító hétfogós játékot játszik vele a mostoha nagyapja
Hét évet kapott a minősített szexuális kényszerítéssel vádolt férfi.
Sokkoló fotók a reggeli súlyos buszbalesetről, teljes volt az útzár
A szigetszentmiklósi hivatásos, a ráckevei önkormányzati és a délegyházi önkéntes egység végezte a műszaki mentést, melynek során áramtalanították a személyautót. A helyszínre kiérkezett a mentőszolgálat is
Hatalmas havazásra kell számítani a hétvégén
Mutatjuk, Magyarország mely részeit lepi el a hó.
Lebuktatták Mikes Annát, eljegyzési gyűrű csillog az ujján, Krausz Gábor is tudott párja titkos vőlegényéről?
Mikes Anna kezén kiszúrtak egy eljegyzési gyűrűt, de ki a vőlegény?
Borzalmas tragédia: Lezuhant egy katonatiszteket szállító helikopter
Lezuhant egy guyanai katonatiszteket szállító katonai helikopter a venezuelai határ közelében. A balesetet, melynek öt halálos áldozata volt, ketten élték túl - közölte csütörtökön a guyanai kormány.
Januártól jön a nagy változás a kórházakban
A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) januártól már 81 intézmény üzemeltetéséért lesz felelős. A szervezet főigazgatója elmondta, hogy az átvétel miatt a vármegyei kórházak 85-90 százalékával,


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten