Ezt olvasta már?


Trump elleni merénylet – Hajós István biztonsági szakértő nyilatkozata

Hajós István biztonsági szakértő szerint a külső biztosítók hibázhattak a Trump elleni merényletkésírletnél, mivel nem észlelték időben a fenyegetést.

A testőrök gyors és szakszerű reakciója viszont megakadályozta a további sérüléseket. Hajós kiemelte, hogy a jövőben a drónok és a mesterséges intelligencia alkalmazása segíthet az ilyen fenyegetések gyorsabb észlelésében és kezelésében.

Július 13-án Pennsylvania államban egy kampányrendezvényen lövöldözés tört ki, amelyet merényletkísérletként kezelnek Donald Trump volt amerikai elnök ellen. Az incidens során Trump megsérült, de szerencsére életben maradt, míg egy rendezvényen részt vevő személy életét vesztette. A lövöldözőt, egy 20 éves férfit, letartóztatták és az FBI vizsgálja az esetet​.

„Egyértelműen kijelenthető, hogy a külső biztosítók hibáztak, hiszen nem észlelték időben a tetőn lévő merénylőt, pedig többen is figyelmeztették őket. Nagy kérdés, hogy a mesterlövészek miért nem észlelték a fenyegetést, amikor az ő fő feladatuk, hogy pásztázzák a környező épületeket. De ezután majdnem jól működött a gépezet, csak a szerencsének köszönhető, hogy életben maradt az elnökjelölt, de ne felejtsük el, így is egy áldozatot követelt a merénylet. A merénylő szemben helyezkedett el, egy személy védelemben jártas kollégám véleménye szerint itt eleve saját mesterlövésznek kellett volna elhelyezkednie” - magyarázza Hajós István biztonságtechnikai szakértő, a Bastion Group ügyvezetője.

A jövő megoldása a technológiákban rejlik

A Trump elleni merénylet kapcsán Hajós István biztonsági szakértő részletesen kifejtette az események lefolyását és a biztonsági intézkedések hatékonyságát. Hajós szerint a testőrök sokkal professzionálisabb módon, az előírásoknak megfelelően jártak el a támadás pillanatában, mint korábban Fico testőrsége.

Gyors és szakszerű reakció

„Amikor az elkövető tüzet nyitott, a testőrök azonnal észlelték a veszélyt, és gyorsan körbevették Trumpot. Az ilyen helyzetekre alaposan kiképzett személyzet azonnal reagált, megakadályozva ezzel a további sérüléseket” – mondta Hajós. Hozzátette, továbbá hogy „A Trump védelmét ellátó csapat rendkívüli gyorsasággal biztosította Trump biztonságos kimenekítését a helyszínről, ami jelentős mértékben csökkentette a további kockázatot. Azt kiemelném, hogy Trump kétszer is megállította a kimenekítést, amely lassította annak dinamikáját. A kocsiba arról az oldalról tették be Trumpot, amely oldalról a támadás is érkezett, ehelyett célszerűbb és biztonságosabb lett volna a másik oldalról beszállni a gépjárműbe” - mondta a biztonságtechnikai szakértő.

„Az elkövető egy közeli háztetőről nyitott tüzet, ami pont szemben volt a színpaddal. Ott, azon a helyen saját mesterlövésznek kellett volna lennie” – magyarázta Hajós. Rámutatott, hogy bár több néző is jelezte a hatóságoknak a tetőn lévő fegyveres jelenlétét, a külső biztosításban résztvevők nem tudtak időben reagálni ezekre a jelzésekre. Az ilyen helyzetek kezelésében a reakcióidő kritikus, és itt van tér a további fejlesztésre, akár a drón- vagy robottechnológia alkalmazásával, az adatok gyors feldolgozásában pedig az AI (mesterséges intelligencia) lehet a hatóságok segítségére. Ebben az esetben több perc telt el a jelzés és a merénylet között.

A támadás utáni akciók

„A lövések után másodpercekkel a mesterlövészek már likvidálták az elkövetőt, ami azt mutatja, hogy a válaszintézkedések rendkívül hatékonyak voltak” – emelte ki Hajós. Az ilyen gyors beavatkozás nélkül sokkal súlyosabb következményekkel kellett volna szembenézni.

Biztonsági tanulságok

Hajós István szerint az eset rávilágít a nagyobb nyilvános események biztosításának kihívásaira és az elővigyázatosság fontosságára. „A jövőbeni rendezvények esetében fontos lesz az észlelési rendszerek és a válaszintézkedések továbbfejlesztése, hogy a hasonló fenyegetéseket még gyorsabban lehessen észlelni és kezelni. Gondoljunk csak a Fico vagy a jelenlegi Trump elleni merényletekre”, valami rossz elindult a világban, egymás után támadják meg az állami vezetőket vagy jelölteket és sajnos ez egy lánc reakciót is elindíthat a merénylők világában, sőt, pszichológiai szempontból még egyfajta versenyhelyzetet is teremthet, ami még veszélyesebbé teheti ezeket a helyzeteket" – zárta nyilatkozatát Hajós István.







0
0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Kiderült, miért épp ma ment az Adatvédelmi Hatóság a Tisza Párthoz

Péterfalvi Attila állítja: nem véletlen alkalom a mai nap.

Most érkezett a hír Erős Antónia 16 éves fiáról, Matyiról

A Street Sixteen nevű fiatal zenekar nemcsak a magyar zenei színtéren hódít, hanem már a nemzetközi áttörésre készül. A három...

Sokkolták a szülőket a képsorok: végignézték a felvételt, amint kivégzi gyilkosa a Morrison's 2-ben megölt Gábort

Nincs szó arra, mit kellett átélniük azoknak a szülőknek, akik kedden végignézték azt a kamerafelvételt, amin az látható, ahogy...

Rejtélyes Fülöp-szigeteki szál, fekete zászló az aláaknázott autóban és új hősök

Egyre több részlet derül ki a leghíresebb ausztrál strandon, a Bondi Beachen elkövetett antiszemita terrortámadásról. Új hősök...

Súlyos betegséggel küzd Kóbor Léna, az Omega elhunyt énekesének a lánya

Kóbor János lányát komoly betegség döntötte le a lábáról.

Meglepő számok jöttek: így költenek a magyarok karácsonykor 2025-ben

Miközben a vendéglátásban elmarad az év végi fellendülés, a prémium élelmiszerek és ajándékmegoldások iránt soha nem látott...

Karácsonyi roham, csúszások: azonnali vizsgálat jön a futárcégeknél

A döntést bejelentő államtitkár szerint akár százmilliókra is rúghat a bírság jogsértés esetén.

Átlátszó: 25 milliárdos luxusrepülővel bővült a NER-flotta, a szálak Szíjj László jachtjaihoz vezetnek

Hiába osztrák a papírja, a gép szinte hazajár Budapestre, hogy utasokat vegyen fel. A járatok a horvát és görög tengerpartra vezettek,...

Angelina Jolie címlapon mutatta meg a dupla masztektómiája után maradt heget

Több mint tíz évvel ezelőtt, rákmegelőző jelleggel végeztek rajta emlőeltávolító műtétet.

Reagált a DPD a csomagbotrány után – a magyar kormány lépéseket tesz

Az államtitkár szerint néhány piaci szereplő tízmilliárdokat keres a gyermekek karácsonyán.

0

Sport

A lehető legrosszabb hír érkezett Liverpoolból Szoboszlai Dominikról

Most kezdhetnek csak igazán izgulni a drukkerek.

Szédületes gólzápor az Old Traffordon a PL-történelem egyik legjobb meccsén

Háromszor is vezetett a Manchester United, mégse győzött.

Szörnyű balesetben halt meg a magyar focista

A 21 éves játékos az őszi utolsó bajnoki mérkőzésén még gólt szerzett.

Az Újpest elleni vereség után edzőt vált a fővárosi klub

Három és fél év után döntött a személycsere mellett a vezetés.

Óriási pofont osztott ki a románoknak a magyar válogatott kézilabdázó

Az ETO klasszisa, Győri-Lukács Viktória határozottan reagált a román sajtóban róla megjelentekre.

Űrösszeget fizethet a Barcáért egy koronaherceg, Juve-Milan csúcsüzlet készülőben - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb hétfői hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Szörnyű tragédia érte a legendás debreceni kézilabdaedzőt, a DVSC gyászol

Elhunyt a DVSC női kézilabdacsapát négy nemzetközi kupadöntőben vezető mesteredző fia.

Megalázta a FIFA a Puskás-díjat, és Yamalnak is adott egy pofont.

A legszebb gól szerzőjét megillető Puskás-díj nyertese az argentin Santiago Montiel lett.

Tatabányán csap össze a magyar válogatott a világ legsikeresebb nemzetével

A párharcra kedden kezdődik a jegyértékesítés.

Totális kontrollvesztés: véresre zúzta a saját kezét a dartsos, miután kikapott a vb-n

Cameron Menzies magában tett kárt, miután kikapott. Később elnézést kért.

Jövőre új szabályt vezetnek be a profi teniszben, komoly problémára találtak megoldást

Az elmúlt időszakban megszaporodtak az elkerülhető sérülések és a rosszullétek a pályán.

Anglia nagy klubjai versenyeznek a Premier League legújabb sztárjáért

Csak Erling Haaland előzi meg a góllövőlistán a fiatal brazilt, akiért legalább 70 millió eurót kérnek.

0
0

Bulvár

Rendkívüli bejelentést tett Gyurcsány Ferenc, eddig titkolta, úton van a következő, fura részletek szivárogtak ki

Gyurcsány Ferenc meglepő lépésre szánta el magát, és most először beszélt arról, amin már hónapok óta dolgozik.

Megfegyelmezte Gáspár Evelint a magyar milliárdos

Felföldi József Facebook-bejegyzésben ment neki Gáspár Evelinnek az Oroszországban készült, nagy visszhangot kiváltó videói és posztjai miatt – vette észre a Debreceni Nap. A debreceni nagyvállalkozó hangsúlyozta

Kincsvadászok: vissza kellett hívni a stúdióba az eladókat, mert a kacifántos üzlet mégsem zárult le

A Kincsvadászokban Nagyházi Lőrinc megvásárolta egy gyűjtemény részét, de ami ezután történt, arra senki sem számított.

Házastárs öröklése: a legfontosabb tudnivalók

A házastársi kapcsolat jogi értelemben is az egyik legközelebbi rokoni kapcsolat két ember között. Ezért az egyik házastárs halála esetén a túlélő házastárs megalapozottan számíthat arra, hogy örökölni fog az

Kutatások szerint ebbe a vércsoportba tartozók szervezete a legellenállóbb

A vércsoportod többet árulhat el rólad, mint gondolnád. Nemcsak az orvosi kartonodon számít, hanem bizonyos betegségekkel szembeni reakcióidban is szerepet játszhat. Kutatások szerint van egy típus, amelynél az immunv

Minden sofőrt érint a rendőrség figyelmeztetése, a mai naptól életbe is lépett

Magyarország közútjain érdemes lesz figyelni a mai naptól, már a rendőrség is kiadta a figyelmeztetést!

Nagyon súlyos állítást tett Orbán a 2026-os választásról 

A miniszterelnök a Patrióta YouTube-csatornának adott interjúban kijelentette: a jövő évi választás dönti el, hogy Magyarország békepárti vagy „Brüsszel-párti" kormányt kap, ami szerinte egyenlő a háború vagy

Tömeges létszámleépítés mellett döntött az egyik magyarországi áruházlánc

Egyelőre rejtély, miért válnak meg rengeteg munkavállalótól.

Januárban csak úgy röpködni fognak a mínuszok, de ennél is aggasztóbb, hogy mi lesz a rezsiszámlánkkal

Bár manapság már nem feltétlenül állja meg a helyét a régi "szabály", mely szerint január az esztendő leghidegebb hónapja, úgy tűnik, 2026 első hetei tényleg a barátságtalan, zord idő jegyében telnek majd.

blogmorzsák

A Farkas Ferenc-hagyaték digitalizált dokumentumai

Különleges zenei kéziratok a 120 éve született Farkas Ferenc zeneszerző hagyatékában.

Határokon átívelő ciszterci találkozás a kollégiumban

A Szent Margit Ciszterci Iskolaközpont kollégiuma különleges vendéget fogadott: John atya látogatott el az intézménybe.

0