Ezt olvasta már?


Újra megrendezik a fizika napját a Szegedi Tudományegyetemen

Újra megrendezik a fizika napját a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) szombaton, a programoknak az ELI ALPS Lézeres Kutatóintézet ad otthont - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.


hirdetés

A résztvevők előadásokat hallgathatnak meg, kísérleteket láthatnak, megismerhetik a ELI ALPS-ban folyó munkát, és megtudják, milyen széles körben hasznosítható a fizikusi diploma.

A tudományos intézet konferenciatermében bemutatják a tavalyi fizikai Nobel-díj hátterében álló kutatásokat, az érdeklődők megismerkedhetnek azzal, hogyan használhatók a nagyon rövid lézerimpulzusok a molekulák elektronszerkezete újrarendeződésének vizsgálatára, miként állítható a 3D nyomtatás a tudomány szolgálatába, és szó esik az optikai csapdázás mikrovilágáról is.

Előzetes regisztráció után a fizika iránt mélyebben érdeklődő középiskolás diákok részt vehetnek egy egyetemi mintaórán, ahol a kvantumfizika alapjairól hallhatnak, a vezetett látogatásokon pedig a modern belső égésű motorok tesztelésével, illetve az ELI ALPS működésével ismerkedhetnek meg a látogatók.

A vendégek fizikai kísérleteket is láthatnak, valamint bemutatják tevékenységüket az SZTE Fizikai Intézetének kutatócsoportjai. Az érdeklődők emellett - meghívott kutatóintézeti és céges partnerek révén - a fizika szakokhoz kapcsolódó, rendkívül széles körű elhelyezkedési lehetőségekkel is megismerkedhetnek, és bemutatják a 2024 szeptemberétől induló fizikus-mérnök szakot is.

A program délutáni részében tartják a Budó Ágoston Fizikai Feladatmegoldó Verseny eredményhirdetését, amelyhez FizShow néven szintén látványos kísérletek bemutatója kapcsolódik.

 







0
0

hírek innen, onnan

Karácsony Gergely: a főváros ragaszkodik a 2019-es koncepcióhoz a Rákosrendező területére tervezett beruházásnál

A főváros vezetése ragaszkodik a Rákosrendező területére tervezett beruházásnál a konszenzusos, 2019-es koncepcióhoz, és jövő év...

Kertészére hagyná a vagyona felét egy milliárdos

Nicolas Puech, a Hermès divatcég alapítójának unokája végrendelet miatt fogadná törvényesen fiává a kertészt.

Megszűnik a kiemelt beruházásokat segítő törvény

Hatályát veszti a kiemelt beruházásokról szóló törvény, amelynek legfontosabb elemei ezentúl az építési törvénybe tagozódnak be. Az...

A Sztárbox erőszakos és félelemkeltő jelenete ellen indított eljárást a Médiatanács

Eljárást indított az RTL szolgáltatója ellen a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa. A vizsgálatot a november 19-én...

„Ez egy rablás” - ordította a pisztolyos ékszerrabló, de a rendőrök gyorsan leállították a „bulit”

A két férfi alaposan előkészült az ékszerüzlet kirablására, viszont egy ideje már a rendőrség látókörében voltak más...

Megveszi az MVM az ország legnagyobb napelemes erőművét

A cél a cég szerint a zöld átmenet mihamarabbi megvalósítása.

Orbán Viktor elárulta: ekkor gondolt arra először, hogy miniszterelnök lesz

Amikor a választások utáni reggelen felébredt, akkor tudatosult benne, hogy ez a valóság.

Több mint 145 millió forintot követel a töreki lómenhely az agrártárcától

Mert már hat éve gondozzák saját pénzükből az állam lovait.

Teljesen rákattantak a magyarok az okosórákra: most ezt használják fizetésre a legtöbben

A Google Pay-fizetések száma 69 százalékkal, a Garmin Pay 56 százalékkal és a Xiaomi Pay esetében 144 százalékkal emelkedtek a számok.

0

Sport

Csúnya KO-vereség lett a vége az 58 éves bokszoló debütálásának

Néhány másodperc után KO-val véget ért a meccs.

Az MU megszabadulna az ötszörös és a négyszeres BL-győztesétől is

Több tapasztalt futballistájától is megszabadulhat a Manchester United a téli átigazolási szezonban.

Hosszú Katinka reagált a vádakra

A háromszoros olimpiai bajnokról azt terjesztették, hogy a szövetséggel szeretné kifizettetni a luxusedzőtáborozását.

Teljesen összeomlott a Tottenham

Október végén veretlenül vezette a bajnokságot a Tottenham, azóta meccset sem nyert.

Csodagól sokkolta a házigazdát a kézilabda-világbajnokságon - videó

A három rendező közül először kapott ki valamelyik.

Mit tegyen a sportoló, akinek lefagyott a nemi szerve?

Óvakodjon a kézenfekvő megoldásoktól.

Dánia sokkot kapott, mert a nagyképű kézilabdázóit megverte Japán

Az utóbbi évek legnagyobb szenzációja történt meg csütörtökön este Herningben.

Döntöttek a botrányos állapotú kecskeméti focipályáról

A helyi városvezetés közgyűlésén is szóba került a Széktói Stadion állapota.

Nagyon gyenge napot fogott ki a Veszprém, váratlan vereséget szenvedett a BL-ben

A bakonyiak februárban folytatják szereplésüket a kupasorozatban.

Élet-halál meccs jön a magyar női kézilabda-válogatottnak

A magyar játékosok és a szövetségi kapitány is bizakodó a szombati, Svédország elleni mérkőzés előtt. Interjúk a helyszínről.

0

Bulvár

Népszava: két tagállam nem szavazza meg a Magyarországnak adandó uniós előleget

A magyar program jóváhagyása így is biztosra vehető.

Zaklatás, fenyegetés és felvillanó nemi szervek – Nyáry Luca nekrológja az Omegléhez

„Jobb esetben” csak egy kéretlen péniszfotó meg némi noszogatás, rosszabb esetben a személyes adatokkal való fenyegetőzés, szexuális kizsákmányolás vagy akár életveszélyes bűncselekmény. És minél fiatalabb

Hatalmas változás a jogosítványoknál: ebből még nagy baj lehet

Az Európai Parlament közlekedési bizottsága támogatta a javaslatot, amely szerint 17 évesek is vezethetnének nehéz tehergépjárműveket, 16 évesek pedig sebességkorlátozott autókat. Az Európai Közlekedésbiztonsági

Csoportos nemi erőszak: 17 éves lányt erőszakolhatott meg többedmagával P.Diddy

Újabb nő jelentett fel nemi erőszakért miatt P.Diddy-t. A Sean Combst-ként ismert rappert Jane Doe vádolta meg azzal, hogy 2003-ban két másik férfival együtt megerőszakolta őt a világsztár. A sértett akkor még csak

Rejtély, hogyan és miért törölték az állam elővásárlási jogát Orbán Ráhel világörökségi ingatlanjain

Pár évvel korábban a közérdekre hivatkozva jegyezték be az állami elővásárlási jogot a tokaji földekre.

A Fidesz vezetőit börtönbe kellett volna csukni, mondta a súlyos ÁSZ büntetés után Márki-Zay

Az Állami Számvevőszék vizsgálata: a 2022-es ellenzéki összefogás kampánypénzeiből 260 millió forintnyi támogatást minősített illegálisnak. A Demokratikus Koalíció képviselője Híradónknak azt mondta, hozzáj

Sokkoló fotók a reggeli súlyos buszbalesetről, teljes volt az útzár

A szigetszentmiklósi hivatásos, a ráckevei önkormányzati és a délegyházi önkéntes egység végezte a műszaki mentést, melynek során áramtalanították a személyautót. A helyszínre kiérkezett a mentőszolgálat is

Van egy titkos gomb a mosógépen, most eláruljuk, mire jó.

A segítségével megelőzheted, hogy a ruháid egy idő után büdösek legyenek.

Jegyek és bérletek: gyökeres reform jön a MÁV-Volán Csoportnál

Az elmúlt 30 év legnagyobb tarifareformját készíti az Építési és Közlekedési Minisztérium a MÁV-Volán Csoporttal – jelentette be Lázár János építési és közlekedési miniszter.

blogmorzsák

Amikor megérkezett a parancs ‒ a BHSZ, a behívó meg a beat

A 60-as évek elejétől egyetlen zenekar számára sem létezett nagyobb csapás, mint a sorkatonaság. De meg lehetett úszni!

Toronymagasan vezet a Volkswagen Magyarországon

Behozhatatlan előnyre tett szert a többi márkával szemben.

0