Ezt olvasta már?


Újranyit Pécs legendás patikamúzeuma

Újabb állandó kiállítóhellyel bővül a Janus Pannonius Múzeum: augusztus 2-ától immár az intézmény működtetésében nyílik újra Pécs országos hírű patikamúzeuma az Apáca u. 1. szám alatt.


hirdetés

Ezen a helyszínen nyílt meg a város első nyilvános „apotékája” (a Szerecsen), amelyet 1697-ben alapított Seitz Nepomuk János „ad Aethiopem zum Mohren” néven (írja le Romváry Ferenc művészettörténész a „Tájak – korok – múzeumok kiskönyvtár” 408. számában). Több tulajdonosváltás után a Szerecsen Patika, a XIX. század közepén a Sipőcz-család birtokába került. Sipőcz István – akinek neve máig olvasható a patika bejárata feletti díszes homlokzaton – 1857-től lett tulajdonos. A helyiek gyakran azóta is Sipőcz Patikaként emlegetik a kultikus helyszínt, hiszen a családban a patikus mesterség tovább öröklődött. A gyógyszertár az elnevezését azonban a homlokzati falfülkében álldogáló szerecsen szoborról kapta, továbbá az üzlet belső terében (az egykori tárasztalok mellett) szintén egy szerecsen fiú vonzza magára a látogató figyelmét. 1950-ben a gyógyszertárakat – így a Szerecsent is – államosították, patikamúzeumként csak 1990-ben nyitották meg újra.

 

A Szerecsen Patika az 1990-es felújítás során két múzeumhelyiséggel bővült, amelyben a látogatók a gyógyszerészet- és orvoslástörténeti kiállításban sétálva különleges, míves megmunkálású gyógyszerkiadó üvegcséket, fából, fémből és kerámiából készült patikaedényeket, régi gyógyászati eszközöket és gyógyír recepteket egyaránt megtekinthetnek. További kuriózumként említhetők a mérlegek, amelyek még a régi mértékegységeket (font, lat stb.) veszik alapul, vagy az a kézi tekerésű tablettázógép, amely bár rendkívül kis termelékenységű volt, ám a végeredmény – a gyönyörű, formázott tabletta – kárpótolta a gyógyulásra váró beteget.

Az egykor patikaként működő belső tér szépen faragott tölgyfa neorokokó bútorzata a pécsi Hoffmann Károly műhelyében, míg a különleges bútorzat sokszínű virágmintás kerámia betétjei pedig a Zsolnay-gyárban készültek. A XIX. század végén készült bútorzatot 1990-ben Répay Gábor gyógyszerész és bútorrestaurátor újította fel. A betegforgalmi tér leglátványosabb eleme a Zsolnay Gyula szobrászművész által készített kecses formájú ivókút (1884).

 

Az augusztus 2-i megnyitón dr. Csornay Boldizsár, a Janus Pannonius Múzeum igazgatója köszöntötte a vendégeket. Elsőként dr. Őri László, Pécs alpolgármestere mondta el gondolatait. A politikus megköszönte a Janus Pannonius Múzeum, valamint a PTE Gyógyszerésztudományi Kar együttműködésében részvevők munkáját, amelynek eredményeként mától ismét látogatható a Szerecsen Patika Kiállítás. Őri László az ünnepségen bejelentette, kezdeményezni fogja, hogy a Patika kerüljön be a Pécsi Értéktárba. Dr. Perjési Pál, a PTE Gyógyszerésztudományi Kar dékánja szintén örömének adott hangot, ecsetelve a két intézmény közötti együttműködés fontosságát reményét fejezte ki a sikeres működtetésében. Prof. Dr. Szabó László Gyula emeritus egyetemi tanár a Szerecsen Patika történetét elevenítette fel a helyszín szellemét és az elődök teljesítményét méltatva.

 

Az immár a Janus Pannonius Múzeum működtetett Szerecsen Patika Kiállítás (Pécs, Apáca u. 1.) 2017. augusztus 2-án 12.00 órától látogatható az alábbi keddtől szombatig 10 és 17 óra között. A belépőjegy felnőtteknek 500, a kedvezményekre jogosultaknak 250 forintba kerül.







0
0

hírek innen, onnan

Elkészítette első cruiser motorkerékpárját a Buell

A lehető legtöbb szabványos alkatrész megtartásával készült a Buell Super Cruiser.

Marburg-vírus: kísérleti vakcinával védik a ruandaiakat

Ruandában megkezdték a Marburg-vírus elleni kísérleti oltásokat vasárnap – közölte Sabin Nsanzimana, az afrikai ország egészségügyi...

Két visszatérő: sérülés miatt változások a magyar válogatott keretében

A Magyar Labdarúgó-szövetség közleménye szerint Kerkez Milos és Horváth Krisztofer sérülés miatt nem csatlakozik a magyar válogatott...

Sokkoló képeket posztolt kórházi ételekről Hadházy Ákos: "Szavazzon, melyik a legínycsiklandóbb..."

Hadházy Ákos, aki nemrégiben a Tisza Párt Kunigunda útjára szervezett tüntetésén is beszédet mondott, most újabb sokkoló hírekkel...

Fogyasztásban nem, de kiskereskedelemben már lemaradtunk a régiótól

A kormánynak és a legtöbb elemzőnek is óriási meglepetés, hogy a közel tízszázalékos reálbérnövekedés ellenére idén meglehetősen...

Túltolta a kanyart a piros BMW, beleszállt egy parkoló autóba

A sofőr elvesztette az uralmát a jármű felett Marcaliban.

Drogozott és ivott Simon Kornél. Most őszintén beszélt arról, hogyan járta meg a poklot.

Simon Kornél őszintén beszélt arról egy interjúban, hogy óriási küzdelmet folytatott az alkohollal és a drogokkal, mígnem eljött az a...

Ilyen egészségügyi hatásokkal jár a kutyatartás

Tudományos kutatások alapján összegyűjtöttük, milyen pozitív és negatív hatásai lehetnek a kutyatartásnak.

A TikTokról kitiltott influenszer megosztotta, hogyan spórol

Korábban az elhízástól akarta megmenteni Amerikát, most hasonló módszerrel az emberek pénztárcáját óvná a 22 éves nő.

Sport

„Nem én kértem, hogy 80 milliót fizessenek értem” – megutálta a futballt Londonban az Arsenal-szélső

Az elefántcsontparti szélső 2019 nyarán érkezett a csapathoz, hatalmas ellenérték fejében. Szerződését négy év szenvedés után bontotta fel a klub. A 29... Read More... A „Nem én kértem, hogy 80 milliót fizessen

Megszólalt a DVTK-mezes szurkoló, ezt tette volna a kezdőrúgás után

A Nyíregyházán kis híján botrányt okozó miskolci drukker bevallotta, az ünnepélyes kezdőrúgás elvégzését követően a szabolcsiak kapujára akarta vezetni a labdát. Az MLSZ közleményben jelezte, Bogár Gergő já

Az MLSZ megindokolta, ezért nem végezhette el a kezdőrúgást a Diósgyőr-mezes szurkoló Nyíregyházán

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) szerint a játékvezető helyesen járt el akkor, amikor nem engedte elvégezni az ünnepélyes kezdőrúgást annak a szurkolónak, aki Diósgyőr mezt viselt a Nyíregyháza elleni rangad

Bognár György a gólt szerző és két gólpasszt adó játékosáról: A Győr ellen tizenöt beadása volt, egyik sem sikerült

A Paks vezetőedzője kiemelte a Ferencváros legyőzésénél a mezőny legjobbját nyújtó Osváth Attilát, de hozzátette, hogy mi vezetett ehhez a teljesítményhez.

Az év meccsét játszották Lisztesék a Bayern Münchennel

A Bundesliga első helye volt a tét a forduló rangadóján.

Frappáns válasszal üzent a DVTK a kezdőrúgás előtt elküldött szurkolónak

Korábban már írtunk a keleti rangadó egyik érdekes jelenetéről, hogy Bogár Gergő játékvezető nem engedélyezte a találkozó előtti kezdőrúgást. Fura […] A Frappáns válasszal üzent a DVTK a kezdőrúgás előt

A Fehérvár trénere ingerülten nyilat-kozott: Félek, nehogy olyat mondjak, amit megbánok...

Mint ismert, az ETO FC Győr 3-1-re legyőzte a Fehérvárt a labdarúgó NB I kilencedik fordulójában, így látták a vezetőedzők az eseményeket.

Fantasztikus gólt lőtt a Liverpool magyar focistája - videó

A 24 éves játékos rangadón szerzett gólját még sokáig fogják mutogatni.

Drámai sérülést szenvedett a Real Madrid védője, egy évre kidőlt

A Real Madrid 2–0-ra nyert a Villarreal ellen, de a három pontnál sokkal többet veszített: Dani Carvajalt az egész szezonra.

Szoboszlairól beszélt a Liverpool edzője, Rossinak is üzent

Kiderült az is, miért nem játszotta végig a legutóbbi meccseket a magyar focista.

Közel a 150. NB I-es góljához Böde Dániel - a Paks újra legyőzte a Ferencvárost

A paksiak támadója 37 esztendősen is elnyűhetetlen, de Osváth Attila gólja és két gólpassza is kellett a bajnok elleni sikerhez.

Megszólalt az erőnléti edző Milák Kristóf felkészüléséről

Az olimpiai bronzérmes kenus, Zala György fél évtizede dolgozik az úszók mellett, Milák Kristóf szárazföldi felkészülését is ő vezényelte le. És nem érti, mi volt ez a „hol a Milák?” hiszti.

0

Bulvár

Végveszélyben a forint

Közel két év után először 400 forint fölött zárta a hetet az euró árfolyama, ami igen kedvezőtlen a hazai deviza stabilitása és az iránta megnyilvánuló bizalom szempontjából. Egy gyors erősödés még megmenthe

Falakon, járdákon és kábeleken rágja át magát ez a rovar, ami egyre jobban terjed Európában: szakértők figyelmeztetnek

Egy rovarfaj terjedése egyre nagyobb problémát okoz Európában, miközben a szakértők tehetetlenül állnak a jelenség előtt.

Rengetegen isszák naponta, pedig rákot és cukorbetegséget okozhat - Hetente csak ennyit lenne szabad

A diétás üdítők mesterséges édesítőszereket tartalmaznak, melyeknek túlzott fogyasztása egészségkárosító hatásokkal jár.

Hurrikán süvít Magyarország felé, már biztos eléri hazánkat is

Markáns hurrikán tűnt fel a radaron, ami nemsokára Magyarországot is eléri majd.

Ingatlantulajdonosok figyelmébe: kié a közterületre ültetett fa?

Nem árt tudni a választ, ha nem akarsz büntetést kapni.

Félelmetes magyar átok a német tévében, megrázó erejű szöveg hangzott el az aradi vértanúk kapcsán egy német sorozatban

Az aradi vértanúk emléknapja van, az 1848-as szabadságharcra emlékezünk ezen a napon Magyarországon.

„Hogy tele a gatya, abban biztos vagyok” - ilyen volt Magyar Péter MTVA előtti tüntetése

A tüntetésen felszólalt Nagy Ervin, Bruti és Hadházy Ákos is, Magyar Péter pedig a propagandamédia bojkottálására szólított fel mindenkit a beszédében.

Áttörték a Hezbollah rakétái az izraeli légvédelmi rendszert, pusztítás Haifában

Tíz embert sebesítettek meg a Libanonból kilőtt rakéták az éjszaka folyamán az észak-izraeli Haifában és Tiberias városában.

Agyad eldobod: ennyibe kerül 5 nap Sárváron egy 4 fős családnak az októberi hosszú hétvégén

Ha belföldi pihenésre vágysz, Sárvár ideális úti cél lehet gyógyfürdőjével és környékbeli izgalmas látnivalóival.

Kibocsájtották a 30 ezer forintost

Új kétszáz forintos forgalmiérme-emlékváltozatot és nagyméretű emlékérméket bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank október 6-án, Batthyány Lajos és a 13 aradi vértanú tiszteletére.

0