Veszélyes nyugdíjtévedésben vannak a magyarok
Túlzottan felülbecsüljük a megfelelő nyugdíjkiegészítéshez szükséges havi megtakarítás nagyságát. A szükségeshez képest akár 3-4-szer magasabbra, azaz több tízezer forinttal nagyobbra tippelik a magyarok azt a havonta megtakarítandó összeget, amely ahhoz kell, hogy érdemben ki tudják egészíteni.
Ez a „tévedés” azért veszélyes, mert sok olyan munkavállalót akadályozhat meg az öngondoskodás elkezdésében – ezáltal pedig a biztos időskori jövedelem megteremtésében –, aki az anyagi helyzete alapján valójában képes lenne rá.
A magyar polgárok a valójában szükségesnél akár több tízezer forinttal nagyobb havi nyugdíjpénztári befizetést tartanak szükségesnek ahhoz, hogy idős korukban 50, 100 vagy 200 ezer forint nyugdíjkiegészítésben részesülhessenek – egyebek közt ez derül ki az Önkéntes Pénztárak Országos Szövetsége (ÖPOSZ) megbízásából elkészített modellszámítások 1 , valamint a szervezet megrendelésére elvégzett országos közvélemény-kutatás 2 adatainak összevetéséből.
Ha 50 ezer forint plusz nyugdíj a cél
A közvélemény-kutatás eredményei alapján a huszonéves férfiak átlagosan közel 25 ezer forint, a nők pedig több mint 29 ezer forint havi pénztári befizetést tartanak szükségesnek ahhoz, hogy öregségi nyugdíjukat 50 ezer forinttal tudják majd kiegészíteni. Ezeket a válaszokat összevetve a modellszámításokkal az derül ki, hogy a nők három és félszer, a férfiak pedig négy és félszer becslik túl a szükséges befizetést, hiszen – 25 éves korban elkezdve a takarékoskodást – elegendő volna csupán 8300, illetve 5600 forintot öngondoskodásra szánniuk havonta 3 .
1 A modellszámításokat az ÖPOSZ megbízásából a Makronóm Intézet készítette el.
2 Az NRC által az ÖPOSZ megbízásából végzett online kérdőíves kutatás reprezentatív a 18-65 évesekre nem, kor, iskolai végzettség, régió és lakóhelytípus alapján.
3 A modellszámításokban a nemenként eltérő összegeket a várható élettartam különbsége magyarázza.
A 35-45 éves korosztály esetében kisebbek a vélt és a szükséges havi befizetés közötti különbségek, de a férfiak esetében így is mintegy két és félszeres (27 ezer forint vs. 11 ezer forint), a nőknél pedig 1,7-szeres (28,9 ezer forint vs. 17 ezer forint) a differencia.
Ha 100 ezer forinttal egészítenénk ki az állami nyugdíjat
Az „ötvenezres kérdéshez” hasonló eltérések voltak tapasztalhatók akkor is, amikor a kutatók a havi 100 ezer forintos nyugdíjkiegészítéshez szükséges önkéntes pénztári befizetés vélt nagyságára kérdeztek rá. A huszonéves férfiak és nők egyaránt a valóban szükséges megtakarítás mintegy négyszeresére tippeltek, vagyis az előbbi csoport szerint 42 ezer, az utóbbi szerint pedig 65,5 ezer forintot kell félretenni minden hónapban a plusz százezres öregségi ellátáshoz.
A negyven körüli korosztályban ezúttal is pontosabbak voltak a megkérdezettek becslései, de átlagosan így is a valós érték több mint másfélszereséről szóltak a tippek. A modellszámítások alapján a nők esetében 34 ezer, a férfiaknál 27,8 ezer forint kell a százezres jövőbeni nyugdíjkiegészítéshez, ha 40 évesen kezdenek hozzá az öngondoskodáshoz – ehhez képest a válaszadók több mint 20 ezer forinttal magasabb havi összeget becsültek.
Ha a jelenlegi átlagnyugdíjat dupláznánk meg
Tovább emelve a tétet a kutatás során arra is rákérdeztek, hogy a válaszadók szerint mennyit kellene félretenniük a 200 ezer forintos nyugdíjkiegészítéshez. (Nem mellesleg ez az összeg közel akkora, mint a jelenlegi átlagos nyugdíj.) A huszonéves férfiak szerint átlagosan 76,5 ezer forintot, a nők szerint pedig közel 103 ezer forintot szükséges befizetni havonta – ehhez képest a valóságban harmadekkora összeg is elegendő, azaz itt is több tízezer forinttal lőttek túl a válaszadók.
A 40 év körüliek esetében szokatlanul nagy különbség mutatkozik a férfiak és a nők becslésének pontossága között. Míg a nők által tippelt közel 85 ezer forintos havi öngondoskodási összeg viszonylag közel van a Makronóm Intézet által számolt nem egészen 70 ezer forinthoz, addig a férfiak esetében az átlagosan becsült 102 ezer forint jóval több, mint a modellszámításban szereplő 43 ezer forint duplája.
„Az, hogy a megkérdezettek ilyen mértékben becslik túl a szükséges nyugdíjcélú megtakarítások nagyságát, azért veszélyes, mert ezek a tévhitek számos olyan munkavállalót akadályozhatnak meg az öngondoskodás elkezdésében, aki az anyagi helyzete alapján valójában képes lenne takarékoskodni a biztos időskori jövedelme érdekében” – hívta fel a figyelmet Nagy Csaba, az ÖPOSZ elnöke. „Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy az öngondoskodás megkezdése sosem késő, de minél korábban vág bele valaki, egyrészt annál többször veheti igénybe az akár 150 ezer forintos szja-visszatérítést, másrészt pedig – ahogyan ez a modellszámításokból is világosan kiderül – annál kisebb havi befizetés is elegendő lehet a nyugdíjcél eléréséhez.”
szalai
hírek innen, onnan
Elemző: Vitézy Dávid népszerűsége az EU-pénzek és a közlekedési ügyek miatt nőtt
Már nem Magyar Péter a legnépszerűbb politikus Magyarországon az Europion mérése szerint. Bojár Ábel kutatási igazgató az InfoRádióban...
Ilyen finom májpástétomot készíthetsz kevés pénzből: krémes, kiadós és villámgyorsan megvan
Eleged van abból, hogy a bolti felvágottak és kencék egyre drágábbak, miközben alig van bennük valódi hús? Ha szeretnél spórolni, de...
Kétmilliós új Suzuki márpedig létezik.
Újabb generáció helyett már a harmadik ráncfelvarrását kapja a Suzuki Baleno.
Brutális, mekkora árat fizet a megszorításokért a Volkswagen
Rövid távon nagyon is a zsebébe kell nyúlnia a Volkswagennek, hogy hosszabb távon faragni tudjon a kiadásain.
Gránit Bank tulajdonrészt adott el a Bdpst Group
A Bdpst Group megállapodást kötött az FZS Mag Investment Kft.-vel és két vele összehangoltan eljáró hazai befektető társasággal a...
4-ből 3 magyar szerint javítaná az ellátáshoz való hozzáférést, ha házhoz lehetne rendelni a vény nélküli készítményeket.
Az egészségügyi öngondoskodás egyre inkább a mindennapok részévé válik Magyarországon, ahogy egyre többen vállalnak aktív szerepet...
Megdöbbentő dologról számolt be a Revolut: ezt senki nem gondolta a megtakarításokról
Magyarország 11 811,4 milliárd forintnyi passzív banki megtakarítása 396,9 milliárd forint növekedési tőkét von ki a gazdaságból,...
Így marad izgalmas a kapcsolatod évek után is: 5 hobbi, ami közelebb hoz titeket a pároddal
Egy hosszú kapcsolatban könnyű belecsúszni a megszokott hétköznapokba. Munka, házimunka, családi teendők, bevásárlás – és mire az...
A 19. helyről a győzelemig: Antonelli csodája után összeszedtük az F1 történetének legelképesztőbb feltámadásait
Andrea Kimi Antonelli 26 előzéssel írt történelmet az Olasz Nagydíjon. De melyek voltak a Formula–1 legelképesztőbb feltámadásai?
„Ránézek, és már tudja, mit akarok csinálni” - Szoboszlai Dominik elárulta, miért működik a kémia Mac Allisterrel
Szerint ez a csapatra is jó hatással van, hogy ilyen jól megértik egymást a pályán Mac Allisterrel.
Lépett a rendőrség: nyolc embert gyanúsítanak a túlárazott buszbeszerzésekkel kapcsolatban
Nyolc embert gyanúsít a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a túlárazott buszbeszerzésekkel kapcsolatban, köztük a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő...
Trump 5000 dollárt adna minden amerikainak, ha a pártja nyer a választáson
Donald Trump egy dallasi pártgyűlésen jelentette be, hogy „Trump-osztalék” néven pénzt osztana a választóknak. Egyes szakértők...
Sport
"Ez is nagyon gyenge volt" - Kegyetlenül lehúzták Kerkezt, Szoboszlai lett a meccs embere
A Liverpool győzelemmel nyitott a Bajnokok Ligájában, a magyar hősök is kellettek a sikerhez.
Arda Güler klubváltása a címlapon, 100 millió euróért vihetik a Premier League-be
Forró napok következnek.
A Liverpool világbajnoka nagyon szomorú, hogy Szoboszlaival ellentétben ő nem kapott új szerződést
Arról is beszélt, hogy volt esély arra, hogy távozik.
Horror-koponya a Tiszában, a másvilágból bámul ránk az óriás tekintete
Aligha volt sok ellensége a jégkorszak csúcsragadozójának, ő lehetett a Kárpát-medence ura.
BL: Sarkazós gólpassz után rúgott gólt Szoboszlai a nap rangadóján
Rögtön a BL első fordulójában betalált Szoboszlai Dominik.
90 millió euróért igazolhat világklasszist a Liverpool
A Premier League-ből igazolhat Andoni Iraola.
Liverpool-Atletico Madrid: Kerkez és Szoboszlai helye megkérdőjelezhetetlen, Barcola először a kezdőben
Voltak változások a összeállításokban.
Szoboszlai Dominik volt a meccs embere, Kerkez kap hideget-meleget
Válogatottunk csapatkapitánya régi fényében csillogott.
Átverték Szoboszlait? Mégsem lesz csapatkapitány Liverpoolban
Súlyos a helyzet, új tervei vannak a Liverpoolnak Szoboszlai Dominik kárára.
Tovább gyengülhet az ETO FC Győr? Újabb kulcsjátékos távozhat a bajnokcsapattól
A játékos már a legutóbbi bajnoki meccs keretében sem volt ott.
Szoboszlai gólja után Mac Allister bombája jelentette a különbséget a Liverpool BL-nyitómeccsén
Magabiztos sikerrel rajtolt a kétszeres címvédő Paris Saint-Germain.
Szoboszlai Dominik villant: az ő góljával egyenlített a Liverpool az Atlético Madrid ellen
Szoboszlai Dominik góljával egyenlített a Liverpool az Atlético Madrid ellen. Mutatjuk videón a találatot!
Bulvár
Bejelentették, hogy szeptember 26-án 23:59 után Magyarországon teljesen leáll az OTP Persely funkciója
Egy egész napon át használhatatlan lesz a Persely szolgáltatás.
Rogán Antal tárcája 2028-ig államtitokként őrizte volna a nyugdíjasokról szóló iratot
Csaknem kétmilliárd forintból térképezték fel az idősek legégetőbb gondjait, a döntés részleteit még éveken át elzárták volna a nyilvánosság elől.
Gigászi pénzzel akarták lehúzni az autószerelők a tulajt, ő viszont megoldotta szinte ingyen
Be akarták húzni a csőbe az autószerelők az egyik gépjármű tulajdonost, de nem tudtak rajta kifogni.
Megengedte a szomszédnak, hogy használja a kútját: sokkot kapott, mikor észrevette..
Václav segíteni akart. Amikor a szomszédja kútja kiszáradt, nem hagyta víz nélkül a családot, hanem megengedte, hogy ideiglenesen rácsatlakozzanak az ő több mint húsz éve használt kútjára. Tizenöt éve ismerték
Már 800 ezer megtekintés felett jár Magyar Péter videója – kiütést kapott a Fidesz
Már a 800 ezres megtekintést is átlépte Magyar Péter egyik friss videója.
A Fidesz választási bukása után adott utasítást Lázár embere, hogy a volt miniszternek kellemetlen ügyben a Kúriához forduljanak
Így Vitézyék örökölték meg a folyamatban levő eljárást.
„Hülye p*csa, beképzelt f*sz” a TV2 stábja állítólag ilyen szitkokat szórt a műsoruk szereplőire: bíróságig megy az ügy
A Házasság első látásra szereplői bíróságra mennek a TV2 stábja ellen. Durva, mikkel vádolják őket.
Vida Kamilla: Miért, miniszterelnök úr, maga hol volt?
Ma már több a felelőssége Magyar Péternek abban, hogy értelmes dolgokkal töltsük a közös időnket, mint bármelyik fideszesnek.
Több hullámban érkezik az eső: mutatjuk, mely térségek kapnak 30 millimétert és kik maradnak ki
Több térség is számottevő csapadékot kaphat a következő napokban. A közeledő hidegfront azonban korántsem egyenletesen öntözi meg az országot: a Dunántúl nyugati és északnyugati részén jóval több eső várhat
„Eljött a bosszú napja” – a Mandiner eltűnése után megszólalt a Konfront is
Elérhetetlenné vált a Mandiner honlapja, a volt mandineresek a Facebook-on reagáltak a történtekre.
Váratlan döntést hozott a MOHU: ezeket a hulladékokat már nem lehet leadni a gyűjtésen
Elektronikai hulladékot már nem vesznek át az önkormányzati veszélyeshulladék-gyűjtésen Ferencvárosban, miután a MOHU egy friss döntés alapján nem fogadja be ezeket.
Rég láttuk Sarka Katát: a friss címlapon alig ismertük fel
Sarka Kata manapság kerüli a rivaldafényt, egy divatbemutatón fotózták le mégis.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Önkénteseket és ideiglenes befogadókat keresnek a Szegedi Cicamentők
- Szombaton hat helyszínen lesz Retro Véradás
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten


