Ezt olvasta már?

0

origo.hu - Szalay-Bobrovniczky Kristóf: szövetségbe hívom a magyar fiatalokat, mert a haza védelme közös ügyünk

Nem maradt több időnk, és nincs új esélyünk hazánk védelmi képességeinek megfelelő szintre emelésében, sokkal gyorsabban és hatékonyabban kell a haderőfejlesztést végrehajtanunk - jelentette ki az origónak adott interjúban a honvédelmi miniszter.


hirdetés

 

 

Szalay-Bobrovniczky Kristóf, aki egy éve tette le a miniszteri esküjét, kifejtette, a békekatonaságból, "egyenruhás munkavállalók" szociális intézményéből egy harcképes, elszánt, komoly hadsereget akarok építeni.

Elmondta, 2016-tól kezdődően komoly építkezés indult meg a haderőben. A háború azonban teljesen új helyzetet teremtett. Most Magyarország és a magyar emberek biztonsága az első - szögezte le.

Emlékeztetett arra, hogy a tavaly alakult új, ötödik Orbán-kormány határozottan elutasítja a háborút, tűzszünetet akar és béketárgyalásokat. Ugyanakkor arra is figyelmeztetett, hogy nagyon erős a háborúpártiak ereje és nyomása, de ki kell, és ki fogunk maradni a háborúból.

Utalva a miniszterelnök évértékelő beszédére, kijelentette: szárazon tartjuk a puskaport, azaz kihasználjuk a lehetőséget, és megerősödünk. Ebben a ciklusban egyedülálló esélyünk van erre, mert adott a politikai támogatás, pénzügyi erő és a társadalom is fontosnak tartja a biztonságunkat.

A jövő évi költségvetésről "ami a mostani háborús időkre készül" azt mondta, hogy olyannak kell lennie, amelyben az ország biztonsága az egyik legfőbb prioritás: mindenki érti és érzi, hogy helyettünk senki nem fogja megvédeni a hazánkat.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf az Origónak elmondta, hogy a jövő évi költségvetés is a mostani háborús időkre készül.Fotó: Csudai Sándor - Origo

 

Hozzátette: ahhoz, hogy a NATO biztonsági garanciái életbe léphessenek, nekünk is el kell végeznünk a feladatainkat, és mindenekelőtt egy erős, nemzeti haderővel kell rendelkeznünk, nem hagyatkozhatunk kizárólag másokra. "Azon dolgozom az első nap óta, hogy ez az esély sikert hozzon" - fejtette ki.

Közölte, hogy önkéntes századosként szolgálva, megismerte a haderő belső állapotát alulról, miniszterként pedig felülről. Mindkét nézőpontból egyértelmű, hogy mélyreható szervezeti-kultúra változásra van szükség: "békekatonaságból, egyenruhás munkavállalók szociális intézményéből egy harcképes, elszánt, komoly hadsereget akarok építeni, amivel számolni kell a régióban. Nem bántani akarom ezzel a seregben ma is szolgáló, számtalan kiváló katonát, hanem érzékeltetni akarom, hogy milyen hozzáállást várok tőlük" - fejtette ki.

Közvetlen szomszédságunkban egy véres, 20. századi típusú háború dúl, menekültek özönlenek a határainkon át, ezért - mint mondta -, Közép-Európa és Magyarország nem tekinthet magára többé úgy, mint a háború kitörése előtt.

"A nyugati világ összefogott, és eddig sosem látott mennyiségű fegyvert ad át a megtámadott félnek, Ukrajnának. Ezzel Ukrajna eséllyel tud szembeszállni a szuverenitását veszélyeztető támadó ország sok belső problémával küzdő, de nagy tartalékokkal rendelkező haderejével. A szándékos vagy véletlen eszkaláció lehetősége eközben folyamatosan nyitott" - hívta fel a figyelmet, hozzátéve: Magyarország a NATO keleti szárnyán, és a háborúval szomszédos országként, mindenki számára megkerülhetetlen tényező földrajzi elhelyezkedése, és a haderőfejlesztésünk üteme és mértéke okán is.

Magyarország a saját haderejének fejlesztését európai uniós partnerek választásával és önálló védelmi ipar fejlesztési fókusszal kezdte meg - emlékeztetett, utalva a Zalaegerszegen épült Lynx gyalogsági harcjármű-gyárra, a kiskunfélegyházi Cz-colt termékeket készítő kézifegyvergyárra és az Airbus helikopter alkatrészeit gyártő gyulai üzemre. Hozzátette, egyéb beruházások mellett így fog megépülni Várpalotán a nagy kaliberű lőszer- és robbanóanyag-üzem is.

A haderő katonai és polgári vezetésének az a dolga, hogy minden eshetőségre felkészüljön annak érdekében, "hogy a magyar emberek nyugodtan hajthassák álomra a fejüket, és ezt meg is tesszük" - jelentette ki az interjúban a honvédelmi miniszter.

 

MTI







0
0

hírek innen, onnan

Több fele is felhők zavarják meg a napsütést

Többórás napsütés elszórt záporokkal. 

Ha egy férfinál rendben van az izzadás, én nőkért miért szégyelljem magam miatta?

Kinek örömhír, kinek rémálom: beköszöntött az év legforróbb és egyben legizzasztóbb időszaka. Vannak, akik imádják a nyarat, vannak,...

Nagy bajba sodorhatja a lakástulajdonosokat ezt az erkélyen űzhető hobbi

Az erkélyen kialakított hobbikertészkedés akár bajba is sodorhat bennünket.

Otthonfelújítási támogatás: aktuális tudnivalók, hasznos tippek, kizáró okok!

Megjelent az otthonfelújítási támogatás végleges pályázati kiírása, ami az előzetesen megjelent információkhoz képest olyan sok...

Egy édesanya segélykérése

É. elmondása szerint bántalmazó kapcsolatból menekült el kisfiával az ország egyik feléből a másik felébe. Hiába ítélte neki minden...

Szelfivel üzent Karácsony Gergely a budapesti Pride-ról

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere is kilátogatott az évente megrendezésre kerülő Pride-ra.

Százezreket is bukhatunk ezzel a figyelmetlenséggel

Egy uniós rendelet szabályainak köszönhetően ma már szinte korlátok nélkül használhatjuk mobiltelefonunkat az Európai Gazdasági...

A Ford a legrosszabb pillanatra időzítette az eddigi legjobb villanyautójának bemutatóját

Kipróbáltuk az új Explorert, amelyben ott vannak a márka korábbi típusainak igazán szerethető tulajdonságai. Formavilága bátran...

Mindenki a békéről beszél, holott a tömbösödés egyre inkább katonai 

A frontvonalon semmi nem dőlt el, az idei nyáron mindkét oldal arra próbálja fordítani erejét, hogy a tárgyalóasztalnál igyekezzen...

Mellbe rúgás után villant a piros - Venezuela és Mexikó is győzelemmel kezdte a Copa Américát

Venezuela és Mexikó egyaránt egygólos győzelmet aratott a Copa América csoportkörének első fordulójában.

Sport

A törött orrú Mbappé 100 millió eurót követel

Tovább tart a viszály Mbappé és a PSG között.

Dráma a válogatott edzésen: Szoboszlait megint nem láttuk

A skótok elleni sorsdöntő meccs előtti edzésen három játékost nem láttunk a pályán.

Egy lépésre vagyunk attól, hogy megismétlődjön a 82 éve látott csoda

Hihetetlen izgalmak várhatók magyar idő szerint kedd hajnalban.

70 ezer szurkoló volt halálos veszélyben, csak a szerencsén múlt az életük

Ez lehetett volna a futballtörténelem legsúlyosabb katasztrófája.

Jakabos Zsuzsanna újra meg újra legyőzi az időt, ő Belgrád szenzációja

Annyira jók a magyarok, hogy sokszor világklasszisaink sem juthatnak tovább.

Rossi elmondta, játszik-e Szoboszlai a skótok ellen

A szövetségi kapitány megerősítette, hogy lesznek változások a németek elleni kezdőhöz képest.

Unod a meccseket? Mutatjuk az Eb dögös szurkolócsajait

Fontosak a gólok, a szép cselek és az emlékezetes meccsek, de néha jó kinézni a lelátóra is. Ezt tesszük most.

Ingyenitalokkal nyugtatták az embereket, miután a semmi közepén megállt az utasokkal teli vonat

A Deutsche Bahn a labdarúgó-Eb pénteki játéknapján sem állt a helyzet magaslatán.

Rá sem lehetett ismerni Ronaldóra a törökök elleni meccsen

Gólpassz, önzetlen játék, mosolygós szelfi meccs közben. És mindezek mellett habkönnyű továbbjutás.

Ilyet még nem látott: a biztonsági őr miatt sérült meg a portugál csatár - videó

Goncalo Ramost az egyik rendező ütközte le a törökök elleni győzelem után.

A Mercedes a rendőrséghez fordult Lewis Hamilton miatt

A csapatfőnök, Toto Wolff reagált a történtekre.

0

Bulvár

Időjárás: már tudni, hol lehet jégeső Magyarországon, kiadták a riasztást a retteget viharok miatt

Igazi kánikulai meleg van, de a kemény viharok sok helyen meg fogják cibálni a forróság bajszát. A gond csak, hogy jégesőre is számítani kell.

Veszélyes drogbanda uralja egy budapesti bevásárlóközpont környékét – most egy tinilányra támadtak rá

A környéket uraló drogbanda egyik tagja megverte és kirabolta a kamaszlányt.

A kutyának sem kellenek ezek a kocsik

Nemrégiben a Financial Times riasztást adott ki arról, hogy egyre több kínai gyártású elektromos autó parkol Észak-Európa fő kikötőiben. A Chemnitz Automotive Institute szakértői figyelmüket Németországra összp

Ismét megszólalt Magyar Péter a szórakozóhelyi incidenst követően

A Tisza Párt vezetője igen komoly támadási felületet adott a riválisoknak azzal, ami a szórakozóhelyen történt.

Őrjöngő tömeg a budapesti reptéren, hosszas körözés után szállt csak le egy repülőgép

A péntek déli indulás helyett csak szombat reggel indult el Budapestről egy gép török riviérára.

Ukrajnába küldték a szlovák MiG-flottát, hazaárulással vádolják az előző kormányt

Eduard Heger volt szlovák miniszterelnök és védelmi minisztere ellen is feljelentést tettek.

Megszavazta a parlament, eltörlik az éves pályamatricát, augusztustól olcsó lesz az egynapos: itt vannak a részletek

Eltörlik az adott naptári év utolsó napjáig érvényes éves pályamatricát, helyette a 365 napos sztrádajegyet lehet megvenni.

Valami nagy baj van a világűrben

Elhalasztották a Boeing Starliner visszatérését a Földre, nincs kitűzve dátum.

Drámain egyszerű a becsapódott ajtó kinyitása, egy lakatosmester árulta el a titkot

A kilincs nélküli ajtó túlsó oldalán lenni, amikor a huzat becsapja, nem a legkellemesebb élmény.

Egyre riasztóbbak a jelek, életünk legnagyobb gazdasági válsága jöhet hónapokon belül, megszólalt a szakértő

Folyamatosan lóg a levegőben egy újabb gazdasági válság berobbanása, egy szakértő szerint azonban biztosnak tekinthető, hogy a közeljövőben eljön.

Ha tartalékosnak jelentkezik, azonnal kap 150 ezer forintot és havi 50 ezret még

Megkezdte a Magyar Honvédség a területvédelmi tartalékosok nagyarányú létszámnövelését, az elindított toborzó kampányban pedig várják azokat, akik hozzá szeretnének járulni Magyarország védelméhez – mondta

blogmorzsák

Mennyire fair a fairtrade?

Mit takar a fairtrade tanúsítvány? Valóban azzal az eredménnyel jár, amit a magasabb árért cserébe ígérnek?

Oldaliságokról

Én azt hinném, ha hihetném, hogy valójában,”nagyítás nékül és igazán kimondva” nincs sem jobboldaliság, sem balodaliság...

0