Ezt olvasta már?


Elindul a Széchenyi Kártya Program MAX+

Már december 23-án elindul a Széchenyi Kártya Program MAX+ - közölte a gazdaságfejlesztési miniszter az MTI-vel pénteken.


hirdetés

"Az elhibázott brüsszeli szankciók rekordmagas energiaárakat és inflációt, a finanszírozási környezet romlását, valamint a hitelek brutális megdrágulását okozták. A kormány célja, hogy a nehéz körülmények ellenére is megvédje a családokat, a teljes foglalkoztatottságot és elkerülje a gazdasági recessziót. Ez pedig csak a kiszámítható és biztonságos vállalkozási hitelezés fenntartásával lehetséges" - áll a közleményben.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy minden idő számít, így a kormány már 2022. december 23-tól elérhetővé teszi a jövő évi Széchenyi Kártya Program MAX+ forrásait, amelyek az állami támogatásnak köszönhetően rendkívül kedvező, egységesen nettó 5 százalékos fix kamat mellett biztosítanak hiteleket a vállalkozások számára. A kormány a vállalkozások érdekében jövőre 2022-höz képest duplájára emelte a program forrásait, így 2023-ban 290 milliárd forintnyi költségvetési támogatás áll rendelkezésre.

A vállalkozások beruházási elképzeléseinek megvalósítása érdekében hat hitelprogram indul. A Széchenyi Beruházási Hitel maximálisan igényelhető hitelösszege 500 millió forintra emelkedik, a különösen nehéz gazdasági helyzetben lévő turisztikai ágazatban működő vállalkozások számára új Széchenyi Turisztikai Kártya folyószámlahitelt vezetnek be, 300 millió forint maximális keretösszeggel - ismertetik.

A Széchenyi Kártya Program MAX+ hiteltermékei a következők: Széchenyi Kártya Folyószámlahitel MAX+ a napi működési költségek biztosításához, Széchenyi Turisztikai Kártya MAX+ kifejezetten a turisztikai szektorban működő vállalkozások részére, Széchenyi Likviditási Hitel MAX+ a vállalkozás működéséhez szükséges forgóeszközök beszerzésekhez, Széchenyi Beruházási Hitel MAX+ az energiahatékonyság javítását és technológiaváltást segítő "zöld" beruházási hitelcélok megvalósítására, a Széchenyi Mikrohitel MAX+ továbbra is lehetőséget biztosít a legkisebb, akár kezdő mikro- és kisvállalkozások agrár és nem agár beruházási céljainak megvalósítására, az Agrár Beruházási Hitel MAX+ pedig elősegíti az agrár vállalkozások fejlesztési elképzeléseinek megvalósítását.

A közlemény szerint a Széchenyi Kártya Program sikereit és gazdaságban betöltött fontos szerepét jelzi, hogy a 2002-es indulásától napjainkig már 603 ezer hitelkérelem került befogadásra, közel 433 ezer hitelügylet jött létre, amelynek révén 5900 milliárd forint kedvezményes finanszírozási forráshoz jutottak a hazai kkv-k.

A Széchenyi Kártya Program MAX+ fenti hiteleire vonatkozó részletes információk, a KAVOSZ portálján elérhetők. A kormány a közlemény szerint minden vállalkozást arra buzdít, hogy mielőbb éljen a rendkívül kedvező lehetőséggel.

 







0
0

hírek innen, onnan

Milyen napon születtél? Ettől függ, mit kell tenned a pénzügyi szerencsédért.

Születésed napja nem csupán életed kezdetét jelzi, hanem megmutatja, milyen energiák kísérik pénzügyi utadat. A hét minden napja...

A villany- és gázszámlákat kötelező elektronikusan fogadni január 1-jétől

Jogszabályváltozás miatt 2025. január 1-jétől az energiakereskedők és a hálózati elosztó társaságok a nem lakossági felhasználók...

Mezítlábas tánccal dobta fel a jelmezpróbát Stallone

Azt sajnos nem tudjuk, ki volt a koreográfusa, de az biztos, hogy 78 évesen szeretnénk így mozogni.

Félmeztelenre vetkőzött, úgy lopott – Videón a manőver

A Győri Járási Ügyészség három rendbeli lopás miatt emelt vádat egy büntetett előéletű férfival szemben, aki félmeztelenre...

Kimondottan kellemes fürdőkezelés, ami szív- és érrendszeri problémáknál is ajánlott

A szénsavas kádfürdőt már régóta alkalmazzák a kardiológiai rehabilitációban, emellett ajánlott kezdődő érszűkület, keringési...

Tárgyalást tűzött ki a bíróság a gyermekbántalmazással vádolt edző ügyében

Az egyik sértett az edzőtáborban elszenvedett bántalmazás miatt nyolc napon belül gyógyuló könnyű sérüléseket szenvedett, és...

Megszúrtak egy utast az IC-n Szerencsen

A jordániai utas a támadásban könnyebben sérült.

Rácz Barnabás lett Dunaszentpál polgármestere

Csontos Attila (független), aki a június 9-i voksoláson elnyerte a polgármesteri tisztséget, júliusban elhunyt.

Olaszországban az áradás utáni kárfelmérés folyik az újabb csapadékfront érkezése előtt

Az óvodák és iskolák hétfőn is zárva tartanak a régió számos városában és településén.

Tovább erősödnek az agrárkapcsolatok Magyarország és Laosz között

Magyarország tovább erősíti partnerkapcsolatait Laosszal a mezőgazdaság és az oktatás terén - mondta Farkas Sándor, az...

Súlyos milliárdokkal kerülhet többe az állami médiagépezet működtetése jövőre

Bár az RTL elhappolta az MTVA elől az UEFA Bajnokok Ligája közvetítési jogokat, ennek ellenére mégis további 25 milliárddal tovább...

Sport

„Teljes mértékben elhatárolódunk.” - közleményt adott ki a Sopron a félbeszakadt meccs után

Nem elég, hogy a csapat vereséget szenvedett, a szurkolók demonstrációja miatt néhány percig állt a játék - az FC Sopron vezetősége hétfőn reagált a történtekre.

DVSC: eldőlt Máté Csaba sorsa – sajtóhír

A DVSC gödörben van: a hajdúsági együttes az előző négy fellépésén kikapott az NB I-ben, így jelenleg az utolsó előtti […] A DVSC: eldőlt Máté Csaba sorsa – sajtóhír bejegyzés először nb1.hu-én jelent me

Salah letette a követelési listáját a Liverpool asztalára

Ebből egy fontos pontot  meg is „szellőztettek”. Salah ebben a szezonban eddigi 11 meccsén hét gólt szerzett és hat gólpasszt osztott ki.... Read More... A Salah letette a követelési listáját a Liverpool asztalára

A Debrecen megerősítette, döntött Máté Csaba jövőjéről

Az elmúlt hétvégén sorozatban a negyedik vereségét szenvedte el Máté Csaba irányításával a Debrecen. A klub vezetősége hétfőn több fontos döntést is meghozott, ezeket közleményben tudatta a nyilvánossággal.

A Liverpool edzője Szoboszlai egyik megmozdulását is kiemelte a győztes rangadó után

Ahogyan vasárnap már jeleztük, a Liverpool-Chelsea rangadó végeredménye 2-1 lett az angol élvonalban. A három pontot begyűjtő együttesben Szoboszlai Dominik […] A A Liverpool edzője Szoboszlai egyik megmozdulását i

„A világ egyik legjobb csapatában játszhattam” - az Újpesttel kilenc bajnoki címet szerző Nagy László 75 éves

Tizenkilenc évesen már olimpiai bajnok volt, a hetvenes években azonban a Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II, Zámbó csatársorba szinte lehetetlen feladat volt bekerülni.

Ölre mennek Szoboszlain a szurkolók, sokan kihagynák a Liverpoolból, mások magasztalják

Arne Slot azonban szerencsére töretlenül bízik a magyar válogatott csdapatkapitányában.

Egy nappal a csőd után máris feltámadtak

A Vipers elnöke Peter Gitmark közleményében egy nappal korábban még arról beszéltek, hogy hónapokig hiába keresték a megoldást, nem tudták megtalálni. Így... Read More... A Egy nappal a csőd után máris feltámadt

Csődöt jelentett a háromszoros BL-győztes, majd másnap megmenekült

Jó hír a sportszeretőknek, remek hír a kézilabdának.

Elképesztő a népszerűsége, világsztár is üzent Sallai Rolandnak

A Magyar Nemzet szúrta ki, hogy Sallai Roland követőinek száma a háromszorosára nőtt Instagramon, mióta a török Galatasarayhoz igazolt. A hétvégi bajnoki után Victor Osimhen, a török élcsapat nigériai szupersztár

Szoboszlait támadják a Chelsea elleni meccs után

A Chelsea elleni meccs után a magyar válogatott csapatkapitánya kapta a legalacsonyabb osztályzatot.

Nehéz szavakat találni a hétvége legnagyobb góljára

Állítás nélkül, saját térfélről. Nem csak a hétvége, a szezon egyik legnagyobb gólját rúgta a Heracles futballistája.

0

Bulvár

Megláttam a barátnőm vérképét, azonnal csomagolni kezdtem és még aznap elhagytam

Véletlenül láttam meg a vérvétele eredményét, elmondhatatlanul dühös lettem.

Ilyen növényt vigyél Halottak napjára. A legtartósabb díszek a sírra

Közeleg a Halottak napja, amikor méltó módon szeretnénk megemlékezni elvesztett szeretteinkről. A sírok díszítése nem kis feladat, hiszen olyan vágott virágokkal érdemes dekorálni, amik jól bírják a hűvös időt

DNS-tesztet csináltatott a nő: zokogva borult a padlóra, amikor megtudta, ki is a vér szerinti apja

A 42 éves hölgy utólag már megbánta, hogy megpróbált fényt deríteni felmenői ködös múltjára.

Aggasztó Donald Trump állapota - mi történik vele?

Rálépett a Joe Biden-i útra Donald Trump? Össze-vissza beszélés, 40 perces táncikálás a színpadon - és durva fenyegetések. Mi lesz ebből? A szakértő szerint is aggasztó a helyzet, ráadásul külföldi hatalmak is

Óriásit hibázott Harris, az elnökségébe is kerülhet ez a mondat

A demokrata elnökjelölt egyetért azzal, hogy Izrael népirtást követ el Gázában.

A Szerencsejáték Zrt. előre megsúgta az Ötöslottó nyerőszámait? Ezért lett ilyen sok kéttalálatos a legutóbbi sorsoláson

Az Ötöslottó-sorsolás előtt a Szerencsejáték Zrt. munkatársa több olyan számot is megnevezett, amit aztán szombaton kihúztak.

3 csillagjegy, akiknek október utolsó hete vége meghozza a szerencsét

Október utolsó napjai a csillagok állásában is változást hoz, és az egyre rövidülő napok ellenére a szerencse rámosolyoghat néhány csillagjegyre.

Ez a szőlő típus igazi gyógyító csoda – Mutatjuk, mi mindenre jó.

A szőlőfélék, de kiváltképpen a sötétebb fajták, hatékonyan védenek bennünket az érelmeszesedés, infarktus és a rosszindulatú daganatos megbetegedésektől. A vörös szőlő remek immunerősítő, emésztésjavít

Magyar Péter: vajon miért kötelezik mind a 12 vízügyi központot, hogy mindegyik legalább 40 munkatársat küldjön a Fidesz rendezvényére?

Magyar Péter szerint a kormánypárti '56-os megemlékezésnél kell családi napot szerveznie a Vízügyi Főigazgatóságnak. A politikus szerint kötelező lesz embereket küldenie a vízügynek.

blogmorzsák

Romokban a romantika? – Az online társkeresésről

Valóban hozhatnak tartós kapcsolatokat a digitális platformok a mai fiatalok számára?

Moldovai abszurd

Csak Majdan ne legyen.

0